június 23. 172. sz.,
június 23.
172. sz.,
172. sz.,
A magyar sajtó dicsőségére legyen mondva, eddig annyira megőrizte szennytelenségét, hogy igazán büszke lehet rá a nemzet.
Annál sajnosabb azon komolyság-hiány, mely némely lapoknál kezd elharapózni.
Nagy szavak a levegőben, egy neme az ügyetlenségnek és a nevetséges nagyzolásnak, mely legalkalmasabb eszköz arra, hogy a sajtó hitelét veszítse.
»Egyetértés«-lányomnak szólok ezúttal, de a menyem is értsen belőle!
Az »Egyetértés« ugyanis derűre-borúra szüli Magyarországnak a remekebbnél-remekebb írókat.
Pétery Károly, a roppant tetszéssel fogadott »Utolsó Bebek« jeles írója, úgymond, ismét egy remek regényt ír a lap számára addig is, míg a jelenlegi tárcában Degré mesteri műve folyik.
A dolog pedig tulajdonképpen úgy áll, hogy a Pétery úr regénye, egy a kezdet nehézségeivel bíbelődő, dilettáns csekély irodalmi értékű tárcatöltelék, a Degré bongré-malgré írt műve ellenben valószínűleg semmivel sem fog állni magasabb fokon korábbi szerény dolgozatainál. Vagy ha igen, nagy mesteri mű mégsem lesz, arra akár mérget veszek.
Ha ilyen epithetonokat akarunk használni már Degrénél vagy Péterynél, akkor mit kell mondanunk egy jobb elbeszélő, teszem azt Beöthy Zsolt s László Miska egy-egy munkájáról; az már akkor »égbe ragadó, magasztos, részegítő és világot bontó«.
Hát még Jókai?
Vagy igaz,… hiszen Jókai gyenge regényeket ír!
*
Ha már itt fekszik előttünk az Egyetértés, egy füst alatt iktassuk ide szórul szóra a Verhovay úr mai vezércikkéből ezt a pontot:
»Verd ki furkósbottal s nem alkotmányos színpadi arcjátékkal és szajhacsinosító festékkel a kamarilláris pokolgép természetét, kitör az előbb-utóbb, mint föld gyomrából a tűz s megromlott vérből a kilis.«
Jézus Mária!…
*
Bosznia elfoglalásáról volt szó a tegnapi lapok folytán mindenütt.
A képviselői arcokon aggodalom…
– Tehát csakugyan foglalunk.
– Csodálatos! Az is arat már, aki nem vetett. Ausztria hódít, mialatt alszik.
– Rossz gondolat! – szól egy harmadik képviselő. – Vajon kitől jön?
– Ki más-, mint Andrássytól.
– Ellenkezőleg. Andrássy nem akarja.
– Ki akarja hát?
– Tisza. (Általános indignáció.)
– Tisza? Lehetetlen! Miért akarná Tisza?
– Tán mert elvben úgyis a Szent István koronájához tartozik?
– Ej, dehogy! Azért, mert azóta megint felnőtt egypár Móricz-fiú, azokat akarja oda elhelyezni főispánoknak.
