június 26. 175. sz.,
június 26.
175. sz.,
175. sz.,
A legislegmagasabb rétegekből szivárog lefelé egy originális komoly hír, mely, mint a szivárvány, egész dialadalívet von a »Mária országa« fölött s szemkápráztató színeivel majd megvakítja Lonkay Atyust, az Apponyi nemzetséget, s több másokat!
Ugyanis a legbuzgóbb katolikus főméltóságok fejében is megfordul azon lehetőség, hogy a nyomorban sínylődő szentatya nemsokára meghal, ha másképp nem – éhen…
(Hát bizony megeshetik.)
…És hogy akkor Haynald van kiszemelve pápának a katolikus világ egyházi méltóságai közül.
Igen ám! Csakhogy a római püspökök és bíbornokok azt mondják és jogosan, hogy ők nem tűrnek más pápát, csak olaszt.
Ez aztán bajos állapot és véleményem szerint csak úgy lehetne megegyengetni, ha Haynaldot már idő előtt odaadnók taljánnak.
Miattam mehetne, kivált ha a Kalocsán általa dédelgetett jezsuitákat is magával vinné!
Ez a hír a legközelebbi napokban erősen tartotta magát beavatottabb helyeken, s különböző eszmecserékre adott alkalmat.
Azt mondja egy szürke hajú úr (ki valahányszor a »Barátok temploma« előtt elmegy, mindig keresztet vet magára) egy barátjának erre vonatkozólag:
– Habemus papam! Ez lesz még csak a világrázó esemény! Magyar pápa! Büszkék lehetünk!
– Hüm! Olyanformán körülbelül, mint a bugás-pircsiek, akik abban büszkélkedtek, hogy őnáluk volt a legnagyobb kolera.
*
A múlt héten két úr veszekedett egymással a »Café-Riche« előtt Párizsban. Bizony nagymérgesen ment s könnyen keleti kérdéssé fajulhatott volna, ha egy ismeretlen úr bele nem avatkozik s nem fogja pártját a gorombábbnak, ki torka szakadtából szórta a becstelenítőbbnél becstelenítőbb kifejezéseket ellenfelére.
A beavatkozó segítségével csakhamar megfutamodott a kevésbé goromba ellenfél, s most már a veszekedő úr a segítőhöz fordult durván:
– Hogy mert ügyünkbe avatkozni, hé?!
– Azért, uram, mert én is bonapartista vagyok. Hazafiságból.
– Miféle bolond beszéd ez? Hát mi köze van ide a bonapartizmusnak és hazafiságnak?
– Mintha nem tudnám, uram, hogy ön maga Cassagnac! Önnek kell lennie.
– Én? Cassagnac? Azt mondom, ne sértegessen ön, mert…
– Hasztalan minden tagadás, uram. Mikor azt az urat mocskolta, önre ismertem a stílusáról.
