A magyar járadékkölcsön nem sikerült. A külföldi pénzpiacok nem látják olyan rózsaszínű szemüvegen keresztül az ország anyagi viszonyait, mint itthon a többség, melyet Széll úr úgy forgat az ujján, mintha gyűrű lenne…
Az is a… hamis, talmi aranygyűrű.
Széll úr igen restelli, hogy felsült a rente-tal. A nagyhangú frázisok, melyekre a budget vitáknál előre készült, most már semmivé foszlottak, mint a füst, mint a köd…
– De hát hogy lehet az – kiált fel Széll úr –, hogy a külföldiek kevesebbet írnak alá, mint a magyarok?
– Milyen kulcs szerint veszed, druszám, ezt a kérdést? – kérdi a másik Kálmán.
– Úgy, hogy bennünket ott kellene hogy jobban becsüljenek, ahol nem ösmernek.
– Igaz a. De én meg azon kulcs szerint magyarázom, hogy sehol sincs annyi jó bolond, mint itthon.
– Ejnye! Hát már te is magadnak opponálsz? A többséget szidod!
A »Dráma a tenger fenekén« című darabban az eredeti francia szövegben az egyik személy neve Sartene. Rákosi úr, ki híres arról a tulajdonságáról, hogy az idegen szavakat magyar kosztümbe erőszakolja be, s kiejtésük szerint írja ki, ez egyszer bizonyos esztétikai szempontból még tovább terjeszkedett s Szartén helyet Czártén került a színlapra.
Egy francia ismerősöm, kivel egymás mellett ültünk a nézőtéren, igen bosszankodott afelett, hogy az utálatos »cz« betűt Rákosi úr a nyelvükbe csempészte.
– Az egész francia nyelvben, higgye meg, uram, egyetlen »cz« betű sincs… Egy volt a »Mecz«-ben, de azt is elvesztettük.
Az »Egyetértés újságolja, hogy a »Kelet Népe« szerkesztését a páratlanul komikus módon kimúlt »Ébredés« szerkesztője, Asbóth János veszi át. Fenntartással közöljük e hírt, mert nem akarjuk kompromittálni, már tudniillik nem az »Egyetértést«-t, hanem a »Kelet Népé«-t, jól tudván, hogy…
Krátky tövén költ a ruca.
Ha már itt vagyunk, az »Egyetértés«-nél, egyúttal citálunk egy másik irodalmi hírt mai számából, mely szerint Féval Páltól egy »Jezsuiták« című regény jelent meg, – minélfogva az »Egyetértés« ajánlja Pétery Károly hasoncímű munkáját.
Szegény Barnum! ha ezt megélhette volna!