október 16. 286. sz.,
október 16.
286. sz.,
286. sz.,
Franciaországnak nagy napja van. – A választások megindultak. Mint a fölkavart tengernek arca, oly zajongó Párizs, az ország szíve. A hullámok, melyeket e nap ver, messze túlcsapnak Franciaország határain. Kit ne érdekelne, mi történik ott, honnan a nap szokott feljönni a világnak?
És ott mostan igazán sötét van.
Az a seb, melyet az aljas Mac-Mahon önnön kezével ejtett magán, hogy a harc elől elmenekülhessen, árnyékot vet most a nemzet jövőjére.
Egy ilyen ember vissza nem retten semmitől… Minden azt mutatja, hogy a köztársaságnak e héten adatik meg a halálos döfés…
A kés már meg van köszörülve, s a gyilkos kezek felgyürkőzve állanak a marsall rendelkezésére.
De még nincs vége minden reménynek. A francia nemzetben van egy csodálatos ösztön, mellyel megérzi a veszedelmeket, s a földre gyűrve, mikor már azt hinné mindenki, hogy elbukott, hogy alig liheg – villámhirtelen fölveti karjait, s lerázva magáról ellenségeit, egy lábdobbanásával leteperi, s diadalszava, mint a menydörgés, felrázza a tőle tanuló világot!
Legutolsó tapasztalataink e mindent megtisztító vihar előszelét jelentik.
Decazes herceg, ki mellett százezreket költött a kormány, Libourneban megbukott.
Legyen ez az első szög ahhoz a koporsóhoz, melybe Mac-Mahont temeti – a legszentebb jog, a népek érzelme.
*
Érdekes históriája
annak, hogy miként történt I. Ferenc József uralkodása alatt a magyar nemzet inváziója nagy Oláhországba a »Pester Lloyd« bukaresti távirata nyomán szabadon lefordítva.
A baja-arámai bíró múlt hét csütörtökön összeveszett a feleségével. Ő ugyanis azt állította, hogy a közelgő örvendetes családi esemény eredménye ikrek leendnek, – mire a menyecske dühbe jött s úgy vágta arcon, hogy még három óra múlva is szikrázott tőle a szeme s ötvenszeresen látta képzeletében az ikreket.
A szegény baja-arámai bíró ezen közte s neje közt támadt keleti kérdés miatt felette elbúsulva világgá szaladt, s még most is futna, ha meg nem állott volna. Ott azon a helyen pedig, ahol megállott, véletlenül egy kocsma volt.
Betért. Szomjas volt, tehát ivott; mivel pedig nagyon szomjas volt, tehát nagyon sokat ivott. Agya megzavarodott, midőn végre otthagyta a léleküdítő helyet, nem csoda tehát, hogy eltéveszté az irányt, s ahelyett, hogy a portájára tartana, a faluból kifelé indult.
A falu végén határőrök hányták el a havat. Volt vagy kilenc, s valami fényes fegyverféle villogott kezükben a sötét éjben.
– Huh! – kiáltá az arámai bíró gazda – ez, ha nem ásó, hát legalábbis szekerce, bárd, aminővel a barbár magyarok hadakoznak.
– Majka precesta Pál! A magyarok betörtek.
Rögtön visszaszaladt a kocsmába, s még egy icce pálinkát és egy fél verdung tintát kért. Ezeknek segélyével aztán így írt a turnu-szeverini alpraefektnek:
Praefekt úr!
Sok magyar mutatkozik a határon, fénylő fegyverzetben. Mire e sorokat elküldöm, már a faluban lesznek, s én is, és valamennyien valószínűleg hullák. Csak az vigasztal, hogy a feleségem is.
Gligor, bíró
Az alpraefekt ijedten ugrott fel éjjel ágyából, midőn e levéllel fölverték, s az írnokát kiáltá.
Az írnok megjelent, s elöljáró beszédképpen, hogy a nagy veszedelmet illusztrálja, egy nagyot rúgott rajta.
– Írjon ön rögtön jelentést nevemben a főpraefektnek, hogy a magyarok beütöttek Oláhországba, nőket, gyermekeket, aggokat, s mindent, ami útjokba akadt, elpusztítván, most körülbelül… Hány óra?…
– Éjfél után…
– Mostan… mostan… lássuk csak! Azóta már Baja-Arámát fölégették, s reggelre körülbelül itt lesznek. Az az ostoba bíró ki nem teszi a számukat. Írjon egy kerek summát, barátom… Tegyen oda példának okáért hét ezer embert…
Az írnok megírta a jelentést, az alpraefekt aláírta s küldte a főpraefektnek.
A főpraefekt, aki hír szerint bátor katona, összecsapta ijedten a kezeit és elájult.
Ez a története főbb mozzanataiban a magyarok betörésének Oláhországba.
Egy nagy tanulság azonban mégis maradt e fontos hadjáratból az utóvilágra: az oláh igazságszolgáltatás példája.
Az egésznek a levét ugyanis a főpraefekt úr issza meg: mert hivatalából letétetik s emlékül a következő verset kapja:
Sous le pied d’un rocher
J’ai vu l’ombre d’un cocher,
Qui aves l’ombre d’une brosse
Frottait l’ombre d’une carrosse.
J’ai vu l’ombre d’un cocher,
Qui aves l’ombre d’une brosse
Frottait l’ombre d’une carrosse.
(Egy szikla lábánál
Láttam egy kocsis árnyékát,
Ki egy kefe árnyékával
Dörzsölte egy kocsi árnyát.)
Láttam egy kocsis árnyékát,
Ki egy kefe árnyékával
Dörzsölte egy kocsi árnyát.)
