szeptember 11. 251. sz.,
szeptember 11.
251. sz.,
251. sz.,
A kassaiakon történt meg valamikor az a csúfság, hogy midőn a császár meglátogatta városukat, mintegy ötezer forintot költöttek a különféle dekorációkra, és a díszítést eszközlő vállalkozó éppen azon pillanatban nyújtá át a számlát a polgármesternek, midőn a magas vendég kocsija berobogott.
A nagy zavarban (mert egy betanult dikció is kóválygott a polgármester fejében) a kezében levő nagy csomag különféle instancia közé csúsztatta a számlát, s elmondván üdvözlő szónoklatát, – átnyújtá a folyamodványokat tévedésből a számlával együtt őfelségének.
Az ünnepély után el nem bírta képzelni, hogy a beadott »Contó« hová lett, egészen addig, míg Bécsből meg nem jött a legmagasabb »indorsata«, hogy az ötezer frtnyi díszletkiadás ez egyszer kivételesen visszatéríttetik Kassa sz. kir. városának, azon figyelmeztetéssel, miszerint ezentúl ha őfelsége arra járna, semmi parádé ne legyen.
Azóta tán nem is fordult meg uralkodó Kassán, csak most a magyar király.
De nem is láttak még soha senkit olyan szívesen.
A fogadtatás most is fényes, a parádé most is nagy.
És a derék kassaiaknak most a kontót sem szükséges benyújtani: a magyar király önkéntelenül viszonozza szeretetben összes hódolatukat.
*
Kuffstein úr (kedves név Magyarországon) visszautasította (természetesen a nagykövet megbízásából) a magyar képviselők részvétének tolmácsolását Thiers özvegye előtt, miután – úgymond – a nagykövetség politikai tüntetésekbe nem elegyedhetik.
Mi ebből a tanulság?
Az, hogy az osztrák, ha Párizsba viszik is, osztrák marad, nagy copffal kicsinylő lenézéssel a magyar nemzet iránt és gyámoltalan ítélőképességgel.
Nem is szükséges vitatni, hogy nem tüntetés egy nagy férfiú emlékének elismeréssel adózni, – a derék úr jelzett argumentuma tehát semmi egyéb, mint meglehetősen ügyetlen kibeszélés.
Akármi azonban, legyünk megelégedve azzal (és vajon mivel ne elégednénk mi meg?), hogy az immortel koszorút odavitte Brindza úr (ez is jó név – s még keserű lehet Kuffstein úrnak) a koporsóra.
A többit nem is bántuk volna, ha egy körülmény nem merült volna fel.
A részvétirat francia fogalmazását olyan emberre bízták a képviselők, kinek kezei közt »Handgeschmierer«-ré válik a »keszkenő«, minélfogva aztán egy-egy kifejezés ilyenformára ütött ki a részvéttáviratban: »prés cette fosse (!) ou va descendre aujourd hui lenveloppe materielle (!) de la grande ame de votre époux« stb.
Szegény Thiers, aki oly szép nyelven írtad meg a francia forradalom történetét, mivel érdemeltél ki ilyen stílust!
Bizony mégis jobb lett volna, ha Brindza úr tolmácsolta volna részvétünket – mert ha valahol, itt kellett volna állnia »de mortuis aut nihil aut bene«.
