szeptember 18. 258. sz.,
szeptember 18.
258. sz.,
258. sz.,
Diadal… ismét török diadal!
»Die Russen sind vernichtet« mondhatná Albrecht főherceg, ha ugyan az oroszokat meg lehetne semmisíteni.
[……]
Nagy török diadal esett, a szomjas föld megittasodhatott orosz vérből, omló patakokká váltak tőle az Alladsa aljának barázdái, a fölvert por, mit a futó oroszok támasztottak, véres sárgyurmává verődött össze, de azért – mint az oroszok Karajalból jelentik – egy halott esett el.
Így aztán csakugyan könnyű dolog vereségeket szenvedni.
S ha örökké így tart, hogy a győzedelmes török seregből ezeren halnak, a csatavesztett oroszokból pedig csak egyetlenegy, akkor Törökországot fényes győzelmei fogják tönkretenni.
Persze, hogy ilyenforma logikával aztán igazán »jól megy minden«.
Hanem hát talán úgy kell érteni azt a karajali jelentést, hogy az egy halott is nem igazán halott.
Csak »erkölcsi halott«.
És ez az erkölcsi halott maga a cár.
A »halhatatlan« hadsereg egyébiránt – mint egy bukaresti tudósításból értesülünk – skorbutban, lázban és lábfájásban szenved.
A skorbutot a rossz élelmezés és a sokféle hiány okozta.
[……]
Ilyen körülmények között tehát bizonyára legjobb dolga van annak az – egy halottnak.
Hanem rettenetes sok vesződség lehetett az eltemetésével.
A szegény Miklós nagyherceg azzal menti magát, hogy nem táviratozott rögtön haza a történt örvendetes eseményről, mert rá nem ért, el volt foglalva.
Azt az egy halottat kellett eltemetnie.
Egy halott, egy hitvány halott, s Gorcsakoff herceg mégis olyan nagyon megsajnálta, hogy – mint egy bukaresti távirat jelenti – így kiáltott fel: »kétségbeesett helyzet: minden elveszett!«
Az öreg kezd mulatságos lenni.
