1. sz., január 1.
1. sz., január 1.
Tisza Kálmán Berlinben
Dec. 27. Ma érkeztem meg. Mily zseniális ötlet, finom bók tőlem, hogy ide szálltam a szentpétervári udvarhoz címzett szállodába. Itt aztán igazán otthon vagyok. Vajon megérti-e e nyilatkozatot a másik fölséges urunk, a cár, meg Bismarck barátom Hm! De hogy ide nem jött már azóta? Pedig már értesülhetett volna a lapokból, hogy megérkeztem Bizonyosan nem referálta még a Bercikje eddig.
Dec. 28. (sápadtan) Rettenetes, Bismarck még mindig nem jő (lerohan a kapushoz.) Senki sem keresett?
Kapus: Egy lélek sem.
Tisza: Ez rettenetes (dúlt arccal visszatántorog szobájába.)
Mit tegyek? Jókait utánozzam? Ő hozzá ment, s mindjárt meghítta estélyre. De hátha engem meg nem hí? Milyen blamázs lenne!
Dec. 29. Holthalványan ül szobájában s minden hangosabb lépésre fölrezzen, óráját percenkint türelmetlenül húzva ki zsebéből.
Milyen gyalázat milyen megalázás még mindig nem jő istenem, istenem
Kocogás az ajtón. A kapus berohan. Tisza fölvillanyozva ugrik fel s egész ábrázata egyetlen mosollyá válik.
Ő itt! kiált fel kitörő örömmel egy félmárkát csúsztatva a kapus markába. Jöhet, azonnal elfogadom.
Csak telegram jött, kegyelmes uram.
Hogyan? Telegram! Tőle! Innen a városból?
A telegramot reszkető kezekkel bontja fel. Jekelfalussy küldi, s szórul szóra így hangzik:
Verhovay fel van mentve.
Tisza (rettentő dühhel): Nem ezt nem ezt vártam
(Egy félóra múlva elhaló, tört hangon.)
De így van az, ha az ember kiveszi a lábát otthonról.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
És azóta Tisza egyre szomorúbb, bánatosabb, reménytelenebb arccal várja a Bismarck látogatását.
Újév napján
Idő! szárnyadnak még egy csattanása, s lejár a prenumeráció.
Igaz, hogy már le is járt, s lapunk régi olvasóihoz már csak azon esetre szólok ma, ha baráti viszonyukat eleve prolongálják.
Ami bizonyosan úgy is van. Mert hisz mit szeret a magyar ember jobban, mint prolongálni?
Még egy csattanása az idő szárnyának, s itt az újesztendő. Az idő végtelen fájáról lehull egy hervadt levél, de a lehulló levéllel nem hull le egyszersmind a sok penész és hernyó, mely sűrűn lepte meg.
Az őrlő szú megmarad és tovább pusztítani, rohasztani fogja.
Mit ér az nekünk, hogy új esztendőnek mondják már a holnapot, mely mindenben olyan, mint a ma, mint a tegnap volt.
Mi változik meg?
A régi kalendárium helyére új kerül a szögre, a 7-es szám helyére 8-ast kanyarít dátumnak ezentúl a levélíró, az ezer nyolcszáz hetven után. Ennyi az egész, sem több, sem kevesebb!
Magyarországnak új esztendeje akkor kezdődik, mikor Tisza Kálmán és mamalukjai meg lesznek semmisítve, mikor az ő órájuk lejár, mikor az idő fája megszabadul a penésztől és a hernyóktól, s rügyet, lombot fakaszthat benne az ős életerő.
Azt kívánom tehát most, 1878 első napján, hogy adjon az isten a magyar nemzetnek igazán új esztendőt az idén.
