2. sz., január 2.
2. sz., január 2.
Van a Kerepesi úton egy lebuj, ősvilági kurta kocsma mélyen bent a föld gyomrában; rozzant lépcsőkön lefelé van a bejárata.
De nem ez az egyedüli nevezetessége, mert ilyen kinézésű lyuk több is van Budapesten; hanem van a homlokzatán egy zöld koszorú, melynek levelei közé biztatólag csábító szőlőfürtök vannak festve, a koszorú belsejében pedig e szavak pompáznak:
Vendéglő
Az Bizodalomhoz!
De még ez sem a legnagyobb nevezetessége, mert hiszen sok különös kocsmacímert produkált már az üzleti elmék találékonysága; legnagyobb nevezetessége ennek is az, hogy mint egykor Párizsban a kis Nannon kocsmája előtt XIV. Lajos, itt meg a múlt ősszel az arra sétáló Tisza Kálmán, és mint az E s mondaná, az oldala mellett trappoló Trefort miniszter és Beöthy Aldzsi minisztráns állottak meg s elolvasván a furcsa címet, a főmogul mosolyogni kegyeskedék, és imigyen szólala meg:
A bizodalomhoz? A mi Cégünk is ezen a címen áll fenn. Igaz-e, Guszti?
Guszti bólintott a fejével, míg a hátul ügető mameluk hivatalos kötelességének tartotta jóízűen röhögni őexcellenciája elmésségén.
Őexcellenciája észrevette a hódoló kacajt s kegyesen leereszkedék egy bizalmas kérdéshez:
Voltál már itt, Aldzsi, valamikor?
Én nem; hanem van egy ismerősöm, akitől azt hallottam, hogy Balázs Sándor már volt benne Az azt beszéli, hogy ott bizony olyan a bizodalom a vendégek iránt, miszerint lánccal van az asztalhoz erősítve a villa és kés, nehogy a vendéglősnek oka legyen a közönségbe vetett bizalmát megbánni Ez oszt a lucus a non lucendo.
A nagyúr összeráncolta homlokát s gyanúsan tekintett a beszélőre
Hová célozol, Aldzsi?
Izé izé hebegte Aldzsi megijedve.
No, no mondja szemrehányólag Tisza.
Bocsáss meg, kegyelmes úr! Esküszöm, nem a párt szabadelvű elnevezése járt eszemben.
Ej, ej frondeur! Pedig mi járhatott volna egyéb?
