21. sz., január 21.
21. sz., január 21.
Szigligeti
Szigligeti meghalt. De hát lehetséges az?
Lehetséges-e, hogy a sors ilyen iszonyú szatírát űzzön egy életből. Lehetséges-e az, hogy pírt borítson egy nemzet arcára. Miért, hogy most kellett meghalnia!
A sajtó a közvélemény tüköre, mely annyiszor mutatta nemes arcát megdicsőítve, halántékait koszorúsan, lelkét nemesnek, fönségesnek, most napok óta torzképét adja kéről kézre.
A lapok ma is megjelentek, tele szemrehányással, tele fullánkkal az érdemes öreg férfiú ellen. Az olvasóközönség ma reggel ott látta mindenütt kivillogni a sorok közül lapjaiban a meghegyezett nyilakat ellene. Őellene, ki már akkor csendesen aludt meghalva.
Az utósó szó, mely füleit érinté, vádoló volt, az utósó tekintet, mely lecsukódó szemeiben lerajzolódott, szemrehányó volt.
Lehetett volna-e szomorúbb halála?
*
S érhetett volna-e nagyobb szomorúság bennünket?
Elég nagy embert vesztettünk már. Olyat, aki haldokolva egy szót írt fel a palatáblára. Egyetlenegy szót, amit rögtön letörültek onnan, amit nem hoztak a nyilvánosságra, mert nagyon-nagyon szemrehányó volt. Egynek osztrák golyó oltotta ki életét egy kaszárnya udvarán. Tizenhármat egy napon kötöttek fel a bitóra. Egy régebbi írónk éhen halt meg egykor. Rákóczi száműzve, de egy sem halt meg a közvélemény közvetlen kárhoztatása alatt.
Még egynek sem volt ilyen fekete szemfedője.
*
És ki az oka ennek? Senki. Szüle megharagszik gyermekére, gyermek duzzog szülője ellen a hála siketté lesz egy pillanatra az élet köznapi hullámzása közben. De ez múló dolog, mint a nagy folyam buborékjai, melyek csak addig pattognak hátán, míg rendesen foly.
Vádolhatjuk-e magunkat? Nem.
Tudhattuk-e, hogy olyan korán elveszítjük?
Mi az ő lépéseit kárhoztattuk:
Tudhattuk-e, hogy az ő első lépése a sírba vezető.
*
De mit beszélek! Hiszen nem lehetett neki mégsem olyan nagyon keserű a mi szavunk. Hiszen az ő gyermeke jövőjéért folyt a nagy szóharc a múlt héten. És az ő nemes lelke csak mosolyoghatott azon, mint jövünk tűzbe a kedvencért, melynek ő volt az alkotója, melyhez az ő szíve is hozzá volt nőve a népszínműért.
*
És mégis ő bizonyára rossz időpontban halt meg.
De halt volna meg bármely időpontban is, az egész nemzetnek épp olyan szomorú napja lenne, mint ma.
Azt mondanám, hogy az ellene elkövetett sérelmek következtében annyival jobban fájlaljuk halálát, ha ez lehetséges lenne.
A fájdalom színe fekete.
S a fekete színnek nincsenek fokozatai.
Mikszáth Kálmán.
