ELŐSZÓ
ELŐSZÓ
Nem azért ajánlom pedig könyvemet az én csendes szülőfalumnak, hogy ott valaki megvegye s még tetejébe el is olvassa. Ha a nótárius úr sorba venné ujjain azokat, akik a betűhöz értenek, bízvást zsebre tehetné az egyik kezét.
Nem vesznek ott meg egyéb könyvet, csak kalendáriumot, azt is százesztendőst, mely azonfölül, hogy az unokák unokáinak is mutatni fogja az időjárást, egyszersmind összeköttetésben tartsa őket az égi hatalmasságokkal is, mivel a százéves naptárnak imádságos könyv az egyik fele.
Hanem azért ajánlom nekik ezt a könyvet, mert tőlük tanultam, ami benne van.
Ha van benne valami érdemes, az az övék.
*
S van benne.
Mert sok könyv mutatja már ezt a nemzetet karddal kezében. Jó katonának mondja mindenik.
Sok könyv figyelte már meg fájdalmait, bajait, mutatja sírva, festi tűrve; látjuk dacolva, ráncba vont szemölddel. Férfias mindig.
Lássuk most egyszer pongyolán mosolyával. Naiv, akár egy gyermek.
S ez a mosoly a tükör, melyből igazi szépségben tündöklik vonzó arca.
*
Jó kedve morzsáit szedegettem össze, kevés fáradsággal.
Jártam a rónát, a hegyeket s mikor a búsongó nóta, mely az ország egyik szélétől a másik széléig szolgálja a szíveket, elhal az ajkakon szelíd humorban csöppen el a fájdalomból az, ami még megmaradt.
Csintalan szavakban dugja ki körmeit a dévajság.
Játszi naivsággal szólja el magát az együgyűség.
S még az is szeretetreméltó.
*
Mivelhogy azonban mégsem voltam mindenütt, s könnyen megeshetik, hogy amit némely nemes helységről elmondtam, az annak zokon eshetnék, vagy hogy nem is hitelesen van róla leszabva, az akkor egyszer mindenkorra kijelentem a szomszéd faluban történt.
