HUMOR AZ UTCÁN
HUMOR AZ UTCÁN
| God made the country, and man made the town. |
| Cooper. |
Régi példabeszéd, hogy a magyar embert az Isten jó kedvében teremté, és talán igaz is. E népben mindig volt humor. Az Isten alkotásánál jó kedvének felét neki kölcsönözte, s abból aztán jut mindenüvé, a megye- és országgyűlési termekbe, temetőkbe, sőt még az utcára is.
A fölvett címhez ragaszkodva, csak keveset szólhatunk az egyszerű falukról, hol minden duzzad az üde költészettől, hol az utcákat keresztülkasul egyforma, cégtábla- s föliratnélküli alacsony házak szegélyezik. A humor, ha ide téved, beletemetkezik a költészetbe, lemond önmagáról.
Fölirat csak a templomon látható és a korcsmán néhol, mert közönségesen elég ilyen szegény helyre cégérül a póznára kitűzött boróka-csutak is. Kényesebb falukban Becsali, Gondűző, Betekints a furfangos neve a csárdáknak, s ha külön föliratjuk van, az sem valami különös dolog; már a gyerekek is ösmerik; régi, kopott biztatása a korcsmárosoknak, hogy: ma pénzért, holnap ingyen.
Ezen kívül nyomtatott betűt már csak a bíró házán látunk a fekete táblán, melyet nem azért csináltatott maga a tekintetes vármegye, hogy nevetségül szolgáljon; meg a falu végén a nemzeti színűvé előmozdított oszlopon, hol azonban nem találtatik egyéb, mint a nemes község becsületes neve a hozzátartozó vármegye nevével egyetemben.
A faluk architektúrája mind különböző, de jelentéktelen módosításokkal. Néhol a tűzfalhomlokzatokat szeretik, mélyedéssel valamely ájtatos kép számára (legalkalmasabb ember erre Szent Flórián); másutt ezek helyére cifrázott deszkázat jő, míg ismét másutt leér a zsúpfedél karimája egész a ház szeméig, a két ablakig, melyek közt legfeljebb a tulajdonos nevének színes kezdőbetűi ékeskednek. Csak elvétve pompázik koszorúban, módosabb kőépületeken olyan büszke mondás, mint Tarjánban:
Ezt a házat építette Fazekas András
Itt helyben
A saját erdejéből hozott fából.
A magyarokénál sokkal szebb és jellemzőbb a székely házak fölirata:
Öröm és békesség a bejövőknek, áldás a kimenőknek!
mely aztán nagyobb világosság okáért következő vendégszerető verssel egészíttetik ki a tulipántos, szélesfejű szegekkel kivert kapun:
Ha nincs itthon a gazda, itthon van a népe,
Legyék itthon az is mind, ki e kapun lép be.
Mióta már a székely portáján is finánc és adóvégrehajtó jár ki s be, azóta nincs értelme e soroknak, s kezdenek az új kapukról lemaradozni.
E helyen kívánom megjegyezni, hogy nemcsak az építészeti ízlés változó falvainkban, hanem úgyszólván a gondolkozás is. Más mesék, más közmondások, különböző észjárás jellemzik az egyes helységek népét. Ezer meg ezer apró vonásban mennyi a humor! Szinte sajnálom, hogy e tárgynál, mint a kerethez nem tartozónál át kell suhannom. Csak futólag emlékezem meg az ebeckiekről, hogy közös lévén a harangláb és harang, ráiratták az oszlopra, hogy a harangszó fele a lutheránusokat illeti. A pinci embernek, a legszegényebbnek is gyönyörű lovának kell lennie, az istállóját építi elölre cserépfedél alá, faragott kövekből, míg a formátlan lakóház szerényen lapul hátra roskadozó fabordáival szegényes nádkalapja alá: azért is mondják a pinci emberre, hogy nagyot hibázott, amiért nem lett ló. A jámbor zsélyi lakos I. Napóleon észjárása után indul s abban találja ambícióját, ha minél több gyermeke van; a világért sem mulasztaná el akár szóbeszédben, akár írásban oda biggyeszteni a neve után, ha teheti: Én Csúz Ferenc, hat neveletlen gyermek atyja. Már az óvári palócban nincs ily tökéletlen hiúság, mint igazi bocskoros nemeshez illik, az egész világot fumigálja, házat is csak azért épít, hogy télben legyen hova tenni a melegítő kemencét, mert a hideg a nemesembert is fogja, s ha fölirattal látja el, akkor is mit neki a keresztény időszámítás, elég, ha oda jegyezi az utódoknak:
Építé Kéry Pál de eadem
A restoráció utáni tavaszon.
A restoráció utáni tavaszon.
Nagyon sajnálom, hogy nem még harmadéve télen írtam e cikkemet, mert akkor módomban lett volna kisújfalusiak híres föliratát gyűjteményemhez csatolni. Azóta fájdalom, elolvadt, amiből világosan bebizonyítható, hogy a nemes elöljáróság nem járt el teljes bölcsességgel, midőn az említett, emberemlékezet óta elő nem fordult kemény tél (négy ember fagyott meg Kisújfaluban) megörökítését akként eszközlé, hogy az e célra begyűlt összegen kihozatván a városi vésnököt, miután kőtáblára már nem futotta, egyhangú megállapodás folytán, a falu közepén lévő nagy jégtáblára vésette ki a nevezetes eseményt ékes versekben, örök emlékezet okáért.
De ha ez elenyészett is, maradt még nevezetes fölirat Kisújfaluban H. Hyres malmán, melyhez a folyamot fölfelé vezette. Rengeteg pénzébe került s még ki is gúnyolták. Erre szól hát büszke válaszul:
Ezt a malmot csinálta
Ezékiel de Harcsa.
Ahogy csinálta, úgy megcsinálta.
Ezékiel de Harcsa.
Ahogy csinálta, úgy megcsinálta.
Elég eredeti, de nem olyan elmés, mint az inámi kocsma homlokzatán ezen eszmetársításból eredt felirat:
Ennek a falunak Innám a neve.
Ugyancsak az inámiaknak van a falu végén egy pléh Krisztusuk a keresztfára szegezve, kinek az illető piktor, kopjával átvert vérző szívét jobb oldalára festette. Akadtak olyan műértők Inámon, kik idők jártával rájöttek e hiányosságra, s hogy a hibás művet kiigazítsák, vasvillával átszúrták a pléh-kép baloldalát is. Most már tökéletes.
A szentképek, kápolnák nagy divatban vannak különösen katolikus helyeken, úgyhogy alig van falu anélkül. De e sok közül egy sem járta úgy meg, mint Bolyk, hol a határ végpontján közköltségen épített díszes kápolna egy később elvesztett határigazítási per miatt a szomszédos karancsi határba került. Biz ezen nem lehetett segíteni másképp, csak az alábbi fölirattal:
Adatik tudtára mindeneknek, akiket illet, hogy ezen érdemes Szent Vendel ámbátor a Karancsiakénak látszik lenni, nem az övék, hanem a mi határunkat őrzi innen.
Most már ezek után átjöhetünk a csendes, együgyű, boldog falukból a lármás, fényes, fővárosi utcákba, hol a humorba, melynek kinyomatát keressük itt is, elméncség, élelmes fortélyosság, humbug és reklám vegyül. Itt selyemben jár a poézis, a humor pedig trikóban, csörgő sipkában, vagy meztelenül.
Az ilyenekhez kevés közünk van. Cikkünknek bár Humor az utcán a címe, mégsem lehet föladata mindazt fölölelnie, amit a humor iránt érzékkel bíró kedély az utcán föltalálhat. A lóbálódzó cintárnyéroktól kezdve a borbélyműhelyeken, le egészen a hatványozott életnagyságban ábrázolt kifliig a pékboltok ajtóin, mindenben akad egy-egy szikra azokból a gyarlóságokból, melyeket a sors az emberek közt szétosztott s éppen mert senki sem ment tőlük, szeretreméltón tűnvén föl, kárhoztatás helyett mosolyt fakasztanak.
Köteteket lehetne írni arról, ami anyagot az utca szolgáltat a humornak, de amiért majdnem kizárólag a föliratokra szorítkozunk, maga a tárgy gyakorlati oldala fejti meg, mely nem annak bebizonyítására irányul, mennyi sok minden nevetséges fordul és fordulhat elő az utcán nálunk (az úgy történik mindenhol), de összegyűjtvén nehány jellemző vonást, nem egészen érdektelen bepillantást enged e kevésbé jelentékeny oldalról is sajátságainkhoz.
Mint föntebb megjegyzém, semmi közünk a meztelenségekhez éppúgy nem, mint az együgyű vagy a helyírással farkasszemet néző föliratokhoz; még kevésbé lehet föladatunk az olyan jeles föliratokkal foglalkozni, mik monumentális épületeken és műveken lehetnének, mint azt Spanyolországban találhatni, nemcsak az épületeken, de még az egyes iparcikkeken is, s bizony nem kár a fáradságért, mert alkalmasint megteszik a magok szolgálatát. Meg nem állhatom, hogy legalább kettőt ne említsek. Egy dóm fölirata a következő:
Az ég kapujánál cipőt árulnak,
Mert az angyalok mezítláb járnak.
Mert az angyalok mezítláb járnak.
Költői és humorteljes figyelmeztetés arra, hogy e falakon belül kell végződnie a hiúságnak, mely a templom kapujánál ismét útját fogja állni a kijövőnek. Még ennél is szebb a spanyol kardra vésett verssor:
Ok nélkül ki ne húzz, becsülettel tégy a hüvelybe!
Nekünk kevés van ilyen, de ha lenne, sem tartoznék tárgyunkhoz, mert nem ered közvetlen a néptől, melynek humorát keressük az utcán. Bizony nem kis föladat az most már a fővárosban, mióta a műízlés, divat, ildom és a terjeszkedő műveltség kiszorította az őszinteséget, az ős eredetiséget, a gondolkozást pedig megesztergályozta simának.
A régi szállodák helyén, melyek az állatvilág erősebb fajait képviselték (Tigris, Két oroszlán, Arany sas, Fehér ló, Vörös ökör, Hattyú, Kecske, Fehér farkas stb.), az apróbb állatok a kereskedő elemhez tartozván (fűszerkereskedés a fekete kutyához, a mókushoz, a vörös macskához, a jegesmedvéhez stb.), ma már arisztokratikus nevű hotelek uralkodnak, a cégek föliratai is kifogástalanok s unalmasak: mind úgy jelennek meg az utcán, mint egy jól nevelt gentleman a szalonban, begombolkozva, csinosan, kimérten, szabatosan, vigyázván, nehogy kelleténél többet vagy kevesebbet, vagy valami illetlent mondjanak a közönségnek, melynek figyelmét vannak hivatva fölkölteni.
Különösen így van ez a világvárosias arcú belvárosban; hol legföljebb egy-egy Teleky-díjra pályázó poéta ajkán villanhat föl kétkedő mosoly, ha szeme a következő tartalmú hirdetésbe botlik a fűszerkereskedés ajtaján:
Száz arany egy poloskáért!
Ezt bizony könnyebb találni, mint drámai cselekményt.
Távozva azonban a civilizáció központjától a külvárosok tömkelegébe, ott még mindig föltaláljuk a gyógyszertáron gyermekkori ismerősünket, Aeskulap apót kígyós botjával. Feje fölé a Soroksári utcában a következő tréfás annonce-ot tette ki az agyafúrt gyógyszerész:
Szép falusi parasztmenyecskék számára kapható legjobb minőségben:
| Egy lat valami két garas. |
| Egy lat tudják mi három garas. |
S nincs olyan gyönyörű parasztmenyecske széles e környéken, aki rá nem jönne, hogy ez a pirosító meg fehérítő, s nehéz megállnia, hogy be ne tekintsen abba a nyalka boltba, hol ilyen finuman beszélnek.
Ha az igazmondáshoz szokott vidéki ember idevetődve keresztülizzadja valamely kánikulai napon a Király utcát, hogy egy ilyen fölirat biztatja: Nincs többé melegség *, s ha aztán befordul véletlenül az István-térre s azt látja, hogy ott Pénz becsületszóra kínáltatik, majd egy kanyarulatot csinálván, kijut az országútra, hol a hirdetés szerint: Ócska ruhákért újak adatnak, bizony eltelhetik hálával a szíve a derék iparosok iránt, kik így gondoskodnak arról, hogy az emberiség hiányt ne szenvedjen semmiben.
Cukrász-boltajtón. Fagylalt értendő alatta.
A bennszülött már ismeri e hangzatos humbugot s szívesebben olvassa ennél még az együgyűségeket is. Van az is.
Egy nagy zöld táblán beteg ló és ökör ábrázoltatik, a ló alatt ez aláírással: Duska Mihály, az ökör alatt: Duska Pál, legalul: baromorvos testvérek.
Jobb ennél a hírhedt Szerecsen utcai fölirat a vendéglő ajtaján:
Jutányos ételek és petyegtetett kiszolgálat.
Hát ez úgy eshetett, hogy e sorok alkotója a német pünktlich szó után indulván, a szótárban úgy találta, hogy az magyarra fordítva annyit tesz pontos petyegtetett. Nos, neki jobban tetszett a petyegtetett.
Különben a korcsmákba a fővárosban is nagy előszeretettel veszi be magát a humor. Rokonfedél alatt van itt a kedélyesség hajlékában.
Az Utolsó fillérhez címzett bormérés ajtaján a Szondy-utcában:
Aki hatvan évig borommal él,
Az ilyen vendégem sok esztendőt megél!
Az ilyen vendégem sok esztendőt megél!
Az alábbi vörös betűs fölirat az Arany veréb-nél a legújabb költészet terméke; igazi korrajz:
Bejött a liter
Elment a hitel.
Elment a hitel.
Elrettentő például szolgál a bornemisszák számára a Vörös alsóhoz címzett korcsmán Budán a következő versbe foglalt figyelmeztetés:
Ó-Budán a ludak nem ittak csak ettek,
És mit történt? Egytől-egyig kidöglöttek.
És mit történt? Egytől-egyig kidöglöttek.
Hasznos orvosi tanács ez is egy pálinkamérésen a Stáció utcában (közel a Jókai házához, melynek mélyedésében évek óta egy katolikus szent morfondírozik, nem átallva, hogy a gazdája kálvinista):
Jó a pálinka reggel,
Igyunk hát egy üveggel.
Igyunk hát egy üveggel.
Az sem utolsó dolog, hogy van a Kerepesi-úton egy lebuj-csapszék, hogy előre kell fizetni az étel-ital árát, nehogy megszökjék vele a vendég, s hol a kés és villa maradandósága iránt táplált óhajtása a korcsmárosnak akként nyer kifejezést, hogy az asztalhoz láncoltatik, hanem azért ott künn zöld borostyán-koszorúban a következő címet viseli e látogatott mulatóhely:
Az bizodalomhoz.
No, de elég a korcsma-költészetből ennyi, s hogy unalmassá ne váljunk, tán e cikkből is.
Még csak azt a budai lakost kívánom fölemlíteni, ki azt íratta föl a kerti házának falán levő napóra fölé:
Óra pró nóbis.
Biz ez plágium Aszalayból; hanem az meg már éppen kriminális itt Magyarországon, ahol már a kétférjűség is tiltva van, amit a Terézváros egyik boltfirmáján olvashatunk:
Singer Ferenc és Társai
Wolf Marinak kereskedése.
| nejének |
Érdekes pendantja ennek a Király és Petőfi utca sarkán e fölirat: Katharina Engl divatnőkereskedés.
Mind e föliratok, melyekből ízelítőül e nehányat kikaptam, maholnap a haladó ízlés és civilizáció lomtárába kerülnek, hogy újaknak adjanak helyet. Meglehet, hogy ezekben is lesz humor, de az nem ilyen lesz. Meglehet, mondom, mert a civilizációnak, célszerűségnek és ízlésnek is vannak kedélyes hajtásai. Nekem legalább nagyon mulatságos az a koldus, ki a Nemzeti Színház palotája mellett tartja állomását, s hogy magát a sok hiábavaló beszédtől megkímélje, egy pléhtáblára, melyet kényelmesen a falnak dőlve, magasra emelten tart a járókelők szeme elé, ezt íratta ízléses, aranyozott betűkkel:
Kérek egy krajcárt!
S most végzem cikkemet azzal, amit innen kihagyni lehetetlen; egy fölirattal, mely nagy, fekete emlékoszlopon pompázik ott, hol Kont és Hunyadi vére folyt s szentelt meg minden porszemet, a Szent György téren:
G. Hentzi hier starb den
Opfer-todt für Vaterland.
Opfer-todt für Vaterland.
Valamennyi között ebben van a legkeserűbb humor.
