HUMOR AZ AKTÁKBAN
HUMOR AZ AKTÁKBAN
A tekintetes szolgabíró úr meghallgatván az ügyes-bajos feleket, s nem tudván hirtelen kitalálni az igazságot, azon biztatással kergette haza őket, hogy majd máskor igazít a dolgon, s hogy a tényálladékot el ne feledje, addig is egy görcsöt kötött zsebkendőjén.
Ez a görcs volt valószínűleg az első pörakta a magyar törvénykezésben.
Később azután bejött az instancia. Tanultabb emberek írásba foglalták a felek sérelmeit, s a bíró nem volt kénytelen a nagyfenekű beszédből saját eszével kihalászni a dolog velejét, oda volt az teremtve kifogástalanul, ítélhetett belőle kénye-kedve szerint. Még később megszületett az indorsata is, ami azért történt, hogy az ítéletkihirdetésre összegyűlt felek be ne piszkolják a kancellária padlóját, melyet a szolgabíróné asszony nagy perpatvar közt sikáltatott meg minden szombaton. Mi szükség nekik azért idejönni, a bíró odajegyzi az ítéletet az instancia hátára (ami még mellesleg azért is jó, mert el nem felejtődik), aztán hazaküldi nekik, hol megexplikálja a nótárius.
Ebből a korból már sok humoros indorsata maradt ránk, de legeredetibb valamennyi közt egy Komárom megyei főszolgabíróé, ki egy különben tiszta adóssági keresetre a következő ítéletet hozta:
Liquidum est debitum, solvas ebatta Punctum.
Mely ítéletet a fölsőbb bíróság is jóváhagyott az ebadta szó kivételével.
Egy, e századbeli német könyv akként ismerteti igazságszolgáltatásunkat, hogy, úgymond, kétféle igazságszolgáltatási közeg működik hazánkban, az úgynevezett herumreisenderek és a megyeházban könyöklők. S ez igaz is volt, amennyiben a szolgabírák beutazván járásaikat, útközben csak úgy a kocsiülésről diktálták az ítéleteket, miket senki sem foglalt jegyzőkönyvbe, de amiket azért a felek sokkal pontosabban megtartottak, mint ma.
Jóllehet a modernebb törvénykezési rendszer csak 1848, s kiváltképpen a Bach-korszak óta vert gyökeret, a nagyobb perek már előbb is rendesen és írásban vitettek; tág tere nyílik tehát a velünk született eredetiségnek és humornak ezidőkben ha az úgynevezett stylus curialis pókháló gyanánt át meg át nem fonja s mintegy egyenruhába nem öltözteti az ős gondolkozást.
Annyira kaptafára van verve minden ügyirat, hogy a pedantéria a komikum határáig megy: a végzés egyetlen periódusból áll és kezdődik a minek utána szón; a kötelezvény a melyszerint-tel; az idéző végzés a minek folytán-nal szalad ki a bíró tekintetes pennájából; a kurrens (körlevél) első szava meghagyatik, a bizonyítványé a hitelesen valljuk, míg az adás-vevési szerződés a mi alólírottak-ból folytatódik, s (hogy az akkori idők hivatalos irályával éljünk mi is) útjában a Ts. Ns. vármegye auctoritásához conveniens decorum teljes terminus technikusokat s számtalan ékes participiumot ölt magára.
Oly kiirthatlanná vált ez a hivatalos nyelvezetből, mint a szerbtövis szántóföldeinkről. Még maga a parlament sem ment tőle; mert hát mi lenne az ország méltóságából, ha nem e szavakkal kezdődnék minden interpelláció: tekintettel arra?
Tagadhatlan, hogy minden nemzet hivatalos nyelvének vannak sajátságai, Angliában csak úgy, mint a legmíveltebb Franciaországban elütő az okmányok irálya az irodalmi termékekétől, de ezen elütő sajátságok leginkább a terminus technikusokra szorítkozván, sehol sem kulminálnak annyira az érthetlenség szándékos hajhászatában s sehol sem ellenkeznek úgy az élő nyelvvel, mint nálunk, hogy pedig erre a legkevesebb szükség van, mivel maga az irodalmi nyelv sem tér el a népétől, hanem abból meríti nemcsak erejét, de színét, üdeségét is.
Kötetnyi gyűjtemény áll rendelkezésünkre a büró irályából, hangosan kiáltva reform után s már maga ez megérdemelné, hogy tért szenteljünk neki e tárcában, ha bizonyosan nem tudnánk, hogy a bürók nyelve, mint maga a gondviselés, örök és változhatlan, s ha cikkünk szűk kerete különben is nem akadályozna bőven időzni minden vele összefüggésben álló tárgynál.
Legfölebb nehányra szorítkozunk; minő pl. az abaúji sérelmi fölirat, hol a kormány önkénye egyensúlyának vasbotja ellen panaszkodik a türelméből kifogyott municipium; vagy azon ítélet, hol az arculütés (tekintettel az előkelő állású egyéniségre, akin megesett) szemkáprázati képen-kapomány-nak íratik udvariasan körül.
Az sem utolsó e nemben, amint az orvosi hivatalos irályt mutatja be a feledhetlen Nyári Pálunk holttestéről fölvett látlelet, melyben a bal lábszáron csontfolytonossági hiány mutatkozása van konstatálva.
Ember legyen, aki ebből kiérti, hogy a lábcsont összezúzódva, egy helyen kivált.
Itt azonban nem hagyhatom érintetlenül, hogy ily gyötrelmes kifejezésekre sok esetben kényszerítve volt azok alkotója, mint pl. a kékkői szolgabíró, ki a következő rendeletet intézte a kürtösi bíróhoz:
Minek utána a Mrokár János tulajdonát képező kertben levő kertben találtató kertben gazdátlan malacok kárt okoztak azok gazdáját kikutatván hozzám bekísérni szoros kötelességének ismerje.
Ez pedig úgy történt, hogy Mrokár Jánosnak volt egy nagy, liciummal körülvett kertje, melynek egy negyedrészét vetemény-ágyas és virágos kertnek használván, tisztességes zöld sorompóval látta el. Nehogy azonban hozzáférhető legyen az ott föl s alá szaladgáló gyermek-hadnak, még a tulajdonképpeni kertben is külön rekesztéket készített a finnyás káposztapalántának Hát bizony ebbe hatoltak be a pokolra való, gazdátlan malacok.
A külföldön alig találjuk ennek nyomait. Ami van is, adomaszerű. György angol király ítélete, ki az élethossziglani fogságra ítélt rab kegyelem-kérvényére ezt írta: tíz évet elengedünk büntetéséből inkább egy ügyesen kigondolt rébusz a büntetésnek a királyi szó értelmébeni kiszabását illetőleg. Nem sokkal áll erősebben hitelesség dolgában a Zürich-kantoni törvényszék ama ismeretes ítélete sem, mely a háztetőről leesett Stab Ulrik elleni kártérítési követelésében következőleg intézkedik:
Minthogy Stab Ulrik leestében az utcán menő Blir Jakabra zuhant, ki, mint azt örökösei igazolják, a szenvedett sérülés és ijedtség folytán szörnyethalt, az általuk indított pör akként oldatik meg, hogy az örökösök közül bármelyiknek jogában áll a háztetőre fömenni s a csodásan épségben maradt Stab Ulrikra lezuhanni.
Hiteles azonban és jellemzi a francia könnyed szellemet egy nagy rendőri kihágást elkövetett fiatal művésznő ellen kiadott következő szövegű rendőrminiszteri rendelet:
Lola Montez csintalan, rossz gyermek. Negyvennyolc óra alatt hagyja el Párizst.
De ez csak egy! Bezzeg itt nálunk nincs fogyatkozás, s akár a végtelenségig nyújthatnók az aktákban előforduló humor fölsorolását, ha az egyáltalán érdem lenne itt, hol a nádori mennyezetes széktől lefelé egész a fakó kalodáig a humor szeretetreméltó derűje önt el mindent, s hol nem az a mesterség, hogy mit írjak e fejezetbe, hanem az, hogy a sok közül mit ne írjak bele.
Az erdélyi diéta paragrafust hoz Apafi Mihálynak, hogy amit őnagysága az ország dolgában ebéd után végez, az ne numeráljon semmit.
A kálvinista pap így állítja ki (malíciából-e vagy meggyőződésből, nem tudni?) az evangélikus bennszülött keresztlevelét az anyakönyvből:
Vallása: tót; nemzetisége: lutheránus.
A szolgaias bürokrata félszemű főnöke útlevelében, nehogy azt megsértse, ily ékes udvariassággal jegyzi meg e körülményt az illető rovatban:
Az egyik szeme távol van.
Hát még a táblabírói igazságszolgáltatás a maga sajátságos világnézletével, nagyúri kedvtöltéseivel, naiv furfangjával, soha ki nem fogyó kedélyességével!
De nem is szükség ily messze visszamennünk; csak hat évvel is ezelőtt (még ipamnál is) nem volt sem index, sem napló; a tárgyalási napok legföljebb a Nemzeti Kalendáriumba jegyeztettek föl ilyenforma sorozatban:
Május 10-én, Ilonka leányomnak születésnapja.
“ “ Nagy Ferenc igénykeresete Pap Katalin ellen.
NB. Pap Kata két malacot felejtett a konyhában, becsukatom.
Ugyancsak Máj. 10-én: lejár a Krubis-féle váltóm.
“ “ Nagy Ferenc igénykeresete Pap Katalin ellen.
NB. Pap Kata két malacot felejtett a konyhában, becsukatom.
Ugyancsak Máj. 10-én: lejár a Krubis-féle váltóm.
Ha aztán, ami sokszor megtörtént, a Gyuri gyerek időközben elhányta a naptárt, szükségképpen megakadt az igazságszolgáltatás gépezete a vármegye egyik részében, a vesztegető Pap Kata nem lett becsukva s az igényper elintézve.
De ott, hol rendesebben ment, sem sokat jártatta eszét a szolgabíró, hogy az igazságot a törvény betűiből kutassa; józan esze szerint szeretett ítélni. Amint aztán bejött az a szokás, hogy az ítéletet indokolni kell, képzelem, mily nagy alkalmatlanságot okozott az a tekintetes uraknak, már t. i. a simulékonyabb természetűeknek, mert az igazi telivér táblabíró, ha engedett is a kénytelenségnek, könnyen elvetette a gondját, mint azt az ítélőtáblánál most is folyamatban levő 19.247. sz. percsomó elsőbírósági ítélete mutatja, melyben alperes köteleztetik fölperesnek kétszáz forintot fizetni.
Indokok:
Mivel hogy fölperesnek az alperesnél erősebb igazsága vagyon.
Sokkal jellemzőbb a következő:
Brüll Jakab kanizsai lakos orgazdaságon kapatván, kárvallott alperes panaszára a megyei esküdt így ítélt:
Brüss Jakab megfizeti a kárt duplán. Punktum.
| Bortos Ferenc r. sz. esküldt. |
Brüll nem elégedvén meg az ítélettel, magához a főszolgabíróhoz vitte azt, aki meg is változtatta menten:
Brüll megfizeti a kárt duplán: eddig helybenhagyom, a “duplán és punktum” szavak közé azonban beszúrandó a következő helyreigazítás “és huszonöt botot kap”.
| Fenyéry Tamás főszolgabíró. |
Legkülönösebbnek tűnik föl B. Ferenc szolgabíró szentenciája:
Fazekas János ámbátor lopott, nem büntethető meg, mert dühös ember és egy faluban lakik velem.
A fölsőbb fórum ezen ítélet alá a következőket jegyezte:
Indokaiból helybenhagyatik. *
A megyei statutum szerint ugyanis a szolgabírák nem voltak kénytelenek a falujokbeli ember ügyében ítéletet hozni, nehogy ellenségeikké tegyék szomszédjukat s bosszúállásra ingereljék. Találóan jellemzi ez a táblabírói hogy a kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon-féle igazságszolgáltatást.
Ugyancsak e bíró az alábbi ítéletet hozta két kéri menyecske ügyében:
Egyik eb, másik kutya. Probátum est.
De ki győzné mind fölsorolni! Száz meg száz humoros ítélet van, mely hosszadalmasságánál fogva, ismét sok olyan, mely untató tényálladéka nélkül közölhetlenné válik. De nemcsak ítéletek, hanem az okmányok egyéb válfajai is bő anyagot nyújtanak.
A keleti marhavész megszüntetésére kiküldött megyei bizottság (mely magát röviden Marhabizottságnak nevezte) furfangos tanácskozmányainak aktái a gyarmati levéltárban; a lévai csizmadiacéh hatóságilag jóváhagyott alapszabályai, miknek 35-ik §-a szerint áldomások alkalmával a fiatalok tartoznak józanon maradni, hogy az öregeket hazavezethessék; vagy a ladányiak mentegető irata, hol tizenegy ok adatik elő, melyeknél fogva a méltóságos főispán úr átutazása alkalmával, dacára az alispáni rendeletnek, nem harangozhattak, megannyi jeles példányok. Ez utóbbiból álljon itt a hetedik ok: minek utána a nemes városkának egyetlen harangja sincsen.
Mind e humort pusztulóban hiszi az ember, az új perrendtartás, a teljesen képzett bírák és hivatalnokok, a modern törvénykezés és közigazgatás következtében, és szinte sajnálattal gondol eltűnésére még e neki nem való helyről is.
Pedig fölösleges búsulni.
Egy, e napokban a vallásügyi minisztériumhoz érkezett folyamodványra, mely e szavakkal kezdődik: Dicsértessék a Jézus Krisztus! ezt írta oda egész kedélyességgel a kálvinista irodatiszt:
Mindörökké, ámen! Ad akta.
No, ahol még a száraz bürokrata is így humorizál, ott nem fogy ki a humor sohasem, ha tűzzel, vassal irtják is.
