16. sz., augusztus 15. VALASZTÁSOK UTÁN
16. sz., augusztus 15.
VALASZTÁSOK UTÁN
VALASZTÁSOK UTÁN
Be van végezve a teremtés munkája. Tisza kevéssel több, mint hét nap alatt átgyúrta pártját újjá; most megpihenhet.
És különösen megpihenhetnek a főispánok, akik gyúródeszkává lapítva hivatalos állásukat és tekintélyüket, olyan alakúvá nyomkodták ki azon a közvéleményt, aminőnek Tisza akarta.
A mamelukhad együtt van. – Ugyanazon régi izmos test, a régi pattanásokkal, Móricz Pál, Hegedűs Sándor, Szontágh Pállal, bár egypár szépítő vimmerli elmaradt, mint Nagy György, Jókai, Csernátony stb. Isten nyugosztalja meg őket!
De bár külsőleg és alkatrészeiben annak kell hogy lássék e párt, mi ezelőtt volt, Sámsonnak, edzett inakkal, hatalmas karokkal, széles vállal, tulajdonképpen mégis úgy áll a dolog, hogy Sámson haja le van nyírva: levágta a debreceni olló.
Potemkin falui éa ezen Tisza-féle »összehozott« többség analóg történet… Szomorú és tanulságos.
De mert a Potemkin falui festve voltak, hát bizony csak az optikai csalódás előidézésére voltak jók; eső elől hiába keresett volna ott valaki száraz fedelet.
Ha tehát beállnak az »esős idők«, Tisza is szépen künn reked és megázik.
Nem akarunk itt azon körülményekkel foglalkozni, melyek a mai többség jelentőségét a minimumra szállítják le, elég, ha felhozzuk a választási pressziót és erőszakot, mely körülmények halványítják csak a többség jelentőségét, nem akarunk rámutatni – mert nem e cikk keretébe illik – a romlás azon magvára, azon folyton nagyobbodó daganatra, mely a kormány-többség testén fejlődik; elég konstatálnunk, hogy az valóban létezik, elég hozzátennünk, hogy az gyógyíthatatlan, és akkor már azt is megmondtuk, hogy ennélfogva okvetlenül ki kell fakadnia.
Nem is szerez tehát nagy gondot a kényúr többsége, melynek szétzüllésére választások útján soha nem is számítottunk. A nemezis nem akarhatja azt, hogy Tisza Kálmán a parlamentáris halál legtermészetesebb nemével múljék ki.
Neki nagyobb büntetés kell. Őrá az vár; hogy a saját emberei buktassák meg.
A zsarnokok nem félnek a népforradalomtól: és amikor azt hívják tetteikkel, rendesen egy másik rém jelenik meg, az, akit nem hínak, akitől megdöbbennek: a palotaforradalom.
De más tekintetben is meg vagyunk elégedve a választásokkal. A mérsékelt ellenzék együtt van mind, mégpedig gyarapodva erőben és önérzetben.
Mandátumával, mellyel elveit és irányát a nemzet megpecsételé, társadalmi összeköttetéseivel, parlamentáris szellemi erejével, kétségkívül e párt van hivatva arra a nagy szerepre, hogy a parlamentben a »nemzet esze és lelkiismerete« legyen.
Oly párt, melyet Simonyi Lajos, Szi1ágyi Dezső, gr. Apponyi Albert, Bánhidy, Chorin, Lukács Béla s ezekhez hasonló államférfiak fognak vezetni, már most is homlokán hordja a siker és dicsőségteljes jövendő bélyegét.
E párt olyan, mint a csikorgó hidegben megindult tiszta fehér, csillogó hógomoly, mely minél tovább gurul, mindig nagyobb lesz, míg egész görgeteggé válik. – A pártonkívüli elemek, egy Lónyay, Bittó s kit első helyen kellett vala említenünk, egy Grünwald stb. bizonyára a legelső alkalmas pillanatban az egyesült ellenzékhez fognak csatlakozni.
Mit mondjunk még a derekasan megszaporodott közjogi ellenzékről?
Kétségtelen az, hogy a magyar népnek rendesen azon része, mely a politika elemi ismereteivel nincs tisztában, mely a »lehetséges« és »lehetetlen« fölött nemigen szeret gondolkozni, e pártot támogatja lelkesedésével. – S e lelkesedést most még nevelte a Tisza kormányzása fölötti elkeseredés. Az elkeseredés pedig megnevelte a szélsőbaloldalt.
De a szélsőbaloldal, bár még egyszer sem volt erősebb, egyelőre nem számíthat gyümölcsöző működésre. Egyelőre meddő elmélet.
Összes működése, összes létalapja ez idő szerint még csak az: a kormányt keseríteni, csipkedni és bosszantani. Közjogi ellenzékeskedése, e népszerű bokréta a választások idején, melynek illata elkábítja a könnyen fellángoló lelkületeket bent a parlamentben ólomnehezékké válik, mely gazdáját lenyomja, elzsibbasztja s képtelenné teszi egészséges mozgásra.
Ha az egyesült ellenzék a »nemzet esze és lelkiismerete«, a szélsőbaloldalra e név illik: »a nemzet szíve«.
Az. Nemesen dobog és magasztos elvekért ég, de a parlamentáris testületben keveset számít.
E párt megszaporodásával a halkabb szívverés erősebb dobogásba megy át, – s mi e szívdobogást szívesen hallgatjuk itt is, s nem félünk, hogy harmoniátlanul túl fogja verni az ész és lelkiismeret komoly szavát: melynek a mi pártunktól kell jönnie méltóságosan, higgadtan… parancsolólag.
