79. sz., október 30. SZEGED, OKT. 29.
79. sz., október 30.
SZEGED, OKT. 29.
SZEGED, OKT. 29.
Tegnapi cikkünkben röviden jellemeztük a válságot, mely Lajtán innen és túl bizonytalanságban tartja a kétfejű sas szárnyához erőszakkal odaenyvezett népeket.
A szlavofil politika ráerőszakolása az osztrákokra és magyarokra volt ezen válság előidézője, melynek beláthatatlan következményei lesznek!
Nem mai dátumú ez a válság, nem is hetek előtti. Azóta tart már az, mióta gróf Andrássy aláírta a reichstadti szerződést, s amióta mintegy eljegyezte monarchiánkat egy természetellenes viszonynak.
Kérve kértük akkor, ne tegyen erőszakot rajtunk, mert ez megbosszulja magát, kimutattuk a veszélyeket, megmondtuk előre a szerencsétlenségeket, melyek be fognak következni, a melyeknek kísérő árnya immár megjelent az ajtóküszöbön.
S ez az ajtó most folyton nyitva lesz.
S folyton tódulni fognak rajta befelé a szerencsétlenségek hosszú, beláthatatlan sorban, száz meg száz különféle alakban.
Andrássy makacs ember. Tudománya nincs, csak svádája. Körvonalazott terveket nem épít, hanem csupán »andung«-ja által engedi magát vezettetni.
Svádája sosem hagyta el eddig, andungja sosem csalta meg. Csoda-e, ha hitt az egyikben s elindult a másik után? Kedvencünk volt; tudta, hogy neki sok szabad. – Mindent mert; többet, mint amennyit szabad lett volna. Mindent mert s mindent elvesztett, még saját magát is.
Megkezdte az okkupációt, s a visszahatás rögtön érezhető lett monarchiánkban. Itt az eredmény!
E politika gyalázatosan megbukott (ami hallatlan a történelemben), előbb, mintsem világosan tudnánk annak katonai, pénzügyi, nemzetiségi, politikai horderejét és hátrányait, megbukott parlamentek nélkül, megbukott egyedül a közundorodás leheletétől és megbukott úgy, hogy azt föltámasztani is isten ellen való kísértés.
A mai válság nem a személyváltozások rendes világa, hol az a domináló kérdés, ki üljön a piros székbe, hol kisebb belreformok vagy egyéni tulajdonságokat analizáló kérdések vettetnek a mérleg-serpenyőbe, – a mai válság mélyebben, sokkal mélyebben gyökerezik.
A monarchia elvesztette külbiztonságát, mert déli határain fölbomlásnak indult egy állam, s az állambomlás olyan, mint a rákfene, elhat messze s gyorsan terjed. A bomladozó állam barátságos volt, s most ellenséges államok támadnak helyén.
A válság abban fekszik, hogy tudjuk, kik az ellenségeink, látjuk a hódító ránkvicsorított fogait és nem látjuk azokat, akik szövetségeseink lesznek ellenében. Andrássy politikája közelebb hozta azokat és láthatatlanokká tette ezeket.
Mint gyűrű-szemek szakadnak ki ez okkupációból a szerencsétlenség és a vészjelek. A horvátok és csehek máris látván meggyengülésünket, az alkotmány módosítására törnek, nem kell nekik már dualizmus, hanem föderalizmus, s szláv szupremácia a német és magyar hegemónia helyett.
Hát kellett ez nekünk? Érdemes volt-e ennyit áldozni Bosznia okkupálásáért, érdemes volt-e állami létünket vetni kockára e ringy-rongy tartományért?
Megbocsáthatunk-e valaha Andrássynak?
Ignatyev lefőzte Bratianut, Bismarck megcsalta Napóleont, Gorcsakov bolonddá tette Andrássyt.
És Andrássy?
Andrássy rászedte a monarchia népeit, azon monarchiáét, melynek szolgálatában áll.
Ignatyevet, Bismarckot, Gorcsakovot nem ítélheti el senki, mert azért csaltak, hogy a saját népüknek használjanak, – de Andrássy azért szedte rá a monarchia népeit, hogy a muszkának használjon.
Vajon öntudatosan tette-e azt? Ne merjük föltételezni. Vegyük az enyhítőbb esetet, hogy tudtán kívül ütött ki ilyennek politikája. S ez esetben kérdjük, mit keres külügyeink élén ily válságos időkben oly férfiú, ki öntudatos mozdulatokra és cselekvésre képtelen? Ki Boszniában kereste érdekeinket, holott azok a Duna mentén Szerbia, Bulgária és Romániában feküsznek.
Ausztria zúgolódik Andrássy ellen; nekik nem kell. Hát még mi mit szóljunk? Nekünk sokkal többet vétett, mert a keleti kérdés minket érint elsősorban.
Mi azt mondjuk Andrássynak, változtassa meg politikáját. Találjon módot becsülettel kihúzhatni a lábát Boszniából, s még minden jóra változik.
Ellenkező esetben azonban tart a válság.
És nem fog véget érni azzal, ha Tiszát itt, De Pretist ott, vagy bárki mást neveznek ki minisztereknek.
A válság magva a keleti politikában van, s azon pillanatban érhet az csak véget, mikor az utolsó osztrák baka is kihúzza lábát Boszniából.
Más megoldás nincs. Egyébben is lehet azt ugyan keresni is infinitum taktikából, a időnyerésből, de egyébben megtalálni nem lehet.
