95. sz., november 19. PULSZKY FERENC
95. sz., november 19.
PULSZKY FERENC
PULSZKY FERENC
Csak egy név, de mégis egész korszak… egy félkötet a magyar történelemből.
Csak egy név, de amely már félszázad óta kibontott zászló a mi harcainkban. S ez a félszázad hátunk mögött véges-végig háború volt.
Vezér már 48 előtt, vagyonvesztett, száműzött ezután, kit egyik országból a másikba kerget végzete, ki mindenütt otthon van, mert mindenütt kiemelkedik egy fejjel a többi emberek fölött, szelleme, tudománya által, kit mindenütt tisztelnek, tárt karokkal fogadnak, de aki azért mindenütt magyar marad.
És lőn – hej, ez is egyszer volt csak! –, hogy az igazság nevenapját ülte. Koronázási dombot emeltek az ország városában. A király esküdni fog az alkotmányra. S már majdnem készen volt a domb, melyen a világ négy része felé villan meg a fejedelmi kard. Ötvenkét megyéből hoztak a dombhoz földet.
Onnan, hol a királyok esküt tettek a népnek.
Onnan, hol a megszegett esküt számonkérték tőlük haragra lobbant népvezérek.
Mindenünnen volt már föld a dombon. Csak még valami hiányzott. – A legdrágább, a legbecsesebb föld.
Száműzöttek, bujdosóknak vándorsaruján hozott por.
Ez is megjött.
Pulszky visszatért s újra a közélet sorompóiba lépett. S azóta ott van mindig.
Vezér volt már mint fiatalember; s fiatalnak maradt mint öregember is.
Ott van minden nemzeti mozgalomban. Ő vezette apáinkat évtizedek előtt, s ő vezette tavaly fiainkat is a török rokonszenvek mozgalmában.
És mekkora mező fekszik három generáció tevékenységének e kijelölt csúcspontjai között!
Azt ő emberül töltötte be mindig. Nagy föladatok nyomódtak vállára nemegyszer. A nemzet tapsaiból sok jutott neki; a népszerűség telehajigálta útját koszorúval; ő nem bizakodott el azokban, ő nem használta föl a koszorút és nem váltotta föl – hatalomra, hidegen, önérzetesen ment el mellettük – a maga útján.
Volt azonban népszerűtlen is. Nagy igazságokat mondott a nemzet szemébe, amikről az azt hitte, hogy gorombáskodik; és elfordult öreg szolgájától a nép.
Az öreg szolga meg sem rezzent a népszerűtlenségtől. Lehajigálta annak nyilait magáról, önérzetesen ment tovább a maga útján. Ha becsukták előtte a tért itt, talált helyette tért háromhelyütt is.
S mikor a népszerűségben egészen alámerült, akkor volt ő legnagyobb.
Pulszky Ferenc tevékenységét elősorolni, hacsak röviden és szárazon is, nem elég e cikk, az maga egy vastag könyv lenne.
Ott volt ő már a megyék követei közt Pozsonyban és azóta ott találjuk majd minden országgyűlésen kiváló szerepet játszani. A hatalommal sokszor kacérkodott, de sohasem vetette magát a karjaiba, s a szabadságharc óta sohasem viselt kormányhivatalt.
A Tisza-éra óta, elkeseredve, visszavonult a politikai pályától, az ő tapasztalt szeme látta, hogy a nemzet félre van vezetve, s hogy minden Tisza ellen irányzott szót meghallani siket. Visszavonult tehát a politikától, de nem a közügyektől.
Minden lépése a miénk volt ezentúl is, s a közügyeké. Pulszky Ferencnél a visszavonulás – a pihenés – uj tevékenységet jelent. S az egyik tevékenysége hasznosabb, mint a másik. Tudósnak és írónak talán nagyobb, mint politikusnak. S mint író is oly nagy politikus, hogy egy-egy irata korszakalkotó a politikában a fölrázza a nemzetet szendergéséből…
Az ő talaja nem csupán az országház, ki ha onnan kiszorul, elenyésznék; az a hely, hol ő megáll, mindig egy piedesztál, mindig egy magaslat, ahonnan messze elhangzik hatalmas szava; az a hely, ahol az ő íróasztala áll, éppúgy a világesemények forraló műhelye, mint akár az országház.
Hát még az országházban milyen tényező!
Szeged városához illő tapintat volt tehát, hogy e szellemes államférfiúra vetette szemeit most, midőn az első kerület megürült képviselői székének betöltéséről van szó.
Nagy megtiszteltetés ez Pulszkyra is. Mert Szeged fővárosa a magyarságnak; a bizalom innen édes, mert a meggondolás bizalma, a polgári érdemnek nyújtott korona fényes innen, mert egyetlen hamis köve sincs.
De nagy megtiszteltetés Szeged városára is, hogy a veterán államférfiú enged a szegedi polgárok hívó szavának: s még egyszer kilép a küzdtérre, letörli a hosszú évek izzadságát homlokáról s újult erővel a csatasíkra lép – Szegedért.
Egy Szeged városát csak egy Pulszky képviselheti méltóan.
Tömörüljünk mindnyájan körülte.
Ne üssétek arcul a múltat, Szegediek! S ne csúfoljátok meg a holtak csontjait.
Aki mélyen fekszik odalenn a földben, édes álmakban szőve odább Magyarhon történetét, a nagy Horváth Mihály egykori kerületéből ne csináljatok könnyelmű tréfát és rabulisztikus vásárt.
Holtak csontja mozdul, élők kegyelete ha vész…
Horváth Mihály után nektek a múlt parancsol. Szegediek! A népeknek is vannak hagyományaik, amikre kevélyeknek kell lenniök éppúgy, mint a nemesembereknek és királyoknak!
A ti hagyományotok az, hogy a bizalmat nem adjátok olcsón és akárkinek.
Éljen Pulszky!
