210. sz. szeptember 19. MEGLAZULT BARÁTSÁG
210. sz. szeptember 19.
MEGLAZULT BARÁTSÁG
MEGLAZULT BARÁTSÁG
Bismarck herceg lemondott, lemond, le fog mondani. Gorcsakov herceg ugyanezt teszi, e hír kering már napok óta mindenféle változatban, mindenféle igehajtogatási fokon a lapokban, anélkül, hogy annak valódiságáról mindeddig teljes tudomással bírnánk.
Miért mondanak le? miért akarnak a két európai nagyhatalom ügyeinek hatalmas intézői egyszerre lelépni a cselekvés színteréről? Mi indította őket e lépésre?
Hivatalos és félhivatalos lapok megadják erre menten a választ: mert meglazult az eddig oly szoros barátság a két nagyhatalom, muszka és porosz közt, és midőn ezt konstatálják, egyszersmind mellé teszik: »És ez Andrássy politikájának vívmánya, ő működött oda teljes erejéből a keleti háború kitörése óta, hogy a barátság meglazuljon, s e politika eredménye az, hogy most AusztriaMagyarország uralja a helyzetet Keleten és még Törökország külügyminisztere is hozsannát zengedez a távozó Andrássynak, mert Törökország belátta végre tévedését és azt, hogy érdekét csak AusztriaMagyarország védheti meg kellőleg, épp azáltal, hogy két tartományát elvéve közel szomszédságába jut, s így mindenkor kéznél van, hogy a netalán megtámadott Törökországért síkra szálljon.«
Óh, ti boldog hivatalosak és félhivatalosak, kik bírtok azzal az adománnyal, hogy mindent érdekeiteknek megfelelőleg magyarázzatok meg és akarjatok elhitetni a nagyközönséggel, mint bámullak titeket!
Olvasva, hallva nagyhangzású frázisaitokat csaknem hajlandó az ember elhinni, hogy az mind valóban úgy van, hogy Andrássynak valóban legfényesebb politikai művelete e barátság meglazulása Német- és Oroszország között, ha visszamenve a múltba, fölidézve a keleti háború és a berlini kongresszus emlékeit, ott csak a legkisebb támpontot is találnánk ez állítás beigazolására.
Pedig nem úgy van!
A múltban egyetlen lépése, egyetlen ténye a külügyminiszternek sem sejteti távolról sem azt, hogy minden fáradozása oda irányult volna, hogy a barátság az egyaránt félelmes két szomszéd között meglazuljon.
És mégis kétségtelen tény az, hogy a két szomszédos nemzetet nem fűzi egymáshoz többé az a szoros barátság, mely eddig oly félelmessé tette szövetségüket. Hiába találkozott a cár a német császárral, hiába ölelték meg egymást változatlan barátságuk jeléül, ez a barátság föloszló félben van, s bizonyítja ezt az orosz és német sajtó kölcsönös magatartása, bizonyítja a föl-fölmerülő hír a két hatalmas kancellár lemondásáról.
Hát igenis, meglazult a barátság Német- és Muszkaország közt, de ennek korántsem Andrássy legfényesebb politikai művelete az előidézője, ennek egészen más, természetszerű okai vannak.
Mikor két ország nagyhatalmi terjeszkedése, mikor egyfelől az egységes Németország, másfelől az egységes Szlávia megteremtésének eszméje azon pontig jutott el, mely a legvégső határt képezi, s melyen túlmenve egyik eszmének megvalósulása a másiknak csak hátrányára szolgálhat, mint az e jelen esetben Muszka- és Németország közt áll, okvetlenül be kell állnia az addig barátságos két nemzet közt a kölcsönös bizalmatlanságnak, mert mindenik gyanús szemmel nézte a másiknak külterjeszkedését, és saját érdekeit látta ezáltal veszélyeztetve.
És amilyen mértékben terjeszkedett a két állam, épp abban a mértékben növekedett a kölcsönös bizalmatlanság is, mely végre az eddigi szoros barátság meglazulására vezetett.
Ez, egyedül ez az oka a két szomszédos nemzet közt fölmerülő tollharcnak, mely lehet, valóságos háborúvá fejlődhet, mely egész Európát elborítja lángjával.
És ezt Andrássy politikájának köszönhetjük, annak a politikának, mely félt meggátolni a keleti háborút, félt akkor Muszkaország ellen síkra szállni és megengedte, hogy az addig terjeszkedjék, míg felkölté a szomszéd állam bizalmatlanságát, gyanúját, és ezáltal Európát egy újabb, még nagyobb háború esélyeinek tette ki.
Ha a hivatalosak és félhivatalosak ezt tekintik Andrássy politikájának, ha ily módon gondolják, hogy oda működött, hogy a két szomszédos állam közt a barátság meglazuljon, ezt készségesen aláírjuk mi is, csak attól félünk, hogy a két nagy állam közt netalán kiütő háborúnak is mi fizetjük meg az árát.
Akkor aztán zenghetünk is dicséneket Andrássynak!
