273. sz. december 3. SZEGED, 1879. DEC. 2.
273. sz. december 3.
SZEGED, 1879. DEC. 2.
SZEGED, 1879. DEC. 2.
Nem tudni, hány királyi vérből származott emberfiát fogott el irígység, látva, hogy Battenberg herceg, az egyszerű hadnagyocska máról-holnapra fejedelem lett. Bizonyára sokan kívánnának országhoz jutni hasonló könnyűséggel. Hanem azért nagy kérdés, hogy az olcsó szerzésnek következései is olyanok lesznek-e, melyek az irígységet provokálják. Azt hisszük, nem lesznek olyanok. Aligha sokáig tart a bolgár »trón« dicsősége jelen kétes értékű fényében is. Igaza volt Bismarck hercegnek, mikor a bolgár fejedelemség el vagy nem fogadása iránt tőle tanácsot kérő Battenberg Sándor hercegnek azt válaszolta: »Fogadja el! Ön még fiatal és mindenesetre szép lesz a bolgár fejedelemségre visszaemlékezni.«
Az első minisztériumnak már szerencsésen a végire járt Battenberg herceg, a bolgár fejedelem. És ennek nagy jelentősége van azon okból, mert a lelépett és illetőleg megbukott első minisztérium képviselete volt azon józanabb törekvésű kereskedő- és gazdaosztálynak, mely a lázadást és háborúskodást, valamint az orosz brutalitást egyelőre megúnván, és a társadalmi rend és műveltség iránt is bírván némi kis érzékkel, újabb alkalom érkeztéig kész volt a berlini szerződésben megnyugodni, és ezen az alapon békében lenni.
No, ennek az elfogadható állapotnak egyszerre vége szakadt, miután most okvetlenül orosz ízű és az Össz-Bulgária után kergetődző minisztérium jut kormányra, melynek már puszta létezése is valóságos kihívása Európának. Ily minisztériumnak minden tette előreláthatólag egyenes megszegése lesz a berlini szerződésnek, mert a program nem állhat egyébből, mint a mostani Bulgáriának Kelet-Bulgáriával, Macedóniával és egyéb török provinciákkal való, eddig Európa részéről tűzzel-vassal ellenezett egyesítése. És e programhoz, az nem szenved kétséget, teljesen méltók lesznek az eszközök is. El lehetünk készülve rá, hogy a nyíló tavasz egész láncolatát idézi föl a Balkán félszigeten mindazoknak a véres jeleneteknek, melyek ellen a művelt Európa csak imént vállalt békítő, közvetítő szerepet. Furcsa szerep ez nagyon, mert a megoldásával nem törődik senki.
Hogy Anglia, a francia köztársaság, Németország és Olaszország mit sem törődnek vele, azt még lehet érteni. Ezeknek nemigen kell félniök egy muszka égisz alatt alakuló Nagybulgáriától. De vajon mit gondol a közvetlen érdekeit élesen veszélyeztetve látó AusztriaMagyarország? Vajon azért szavazunk-e meg 800,000 katonát és 100 millió költséget, hogy az orosz zsinóron rángatott kis hatalmasságok örökkön-örökké borsot törjenek az orrunk alá, és a mi érdekeink egyenes veszélyeztetésével valósítsák meg törekvéseiket? Úgy látszik, hogy ez a mi birodalmunk mindent eltűr, ami csak neki magának baj.
Úgy látszik, hogy a mi 800,000 katonánk csak arra való, hogy AusztriaMagyarország Bismarcknak, az “önzetlen” szövetségesnek tehessen jó szolgálatot a francia köztársaság revánspolitikájának fékentartásában. Magunkról, a magunk legszentebb ügyeiről nem gondoskodunk, hanem azokat is rábízzuk a vaskancellárra. Az majd elfordítja tőlünk a muszka túlsúly keserű poharát. Biz' az késő bizalom lesz.
[Bár kétségtelen bizonyítékunk nincs arra, hogy a vezércikk szerzője MK, meggondolandónak véljük álláspontjának és előadási modorának rokonságát a Nagyság átka c., ugyanerről a témáról írott, kötetünkbe fölvett cikkével. A képesbeszéd olyasféle alkalmazása, mint a »végire járt az első minisztériumnak«, a nyíló tavasz, a zsinóron rángatás, a keserű pohár emlegetése az egy mondaton »kihegyezett« befejező csattanóval szintén emlékeztet az ekkori MK vezércikkekre.]
