VAN DER MEERE GRÓFNÉ
VAN DER MEERE GRÓFNÉ
Van der Meere grófné jelenleg Szegeden van, s kedden a színházban a »Linda de Chamonnin«-ból, a »Rigolettó«- és a »La Manolá«-ból fog énekelni egy-két áriát.
A grófné ritka jó énekesnő és ritka szép asszony, kiről igen szívesen fecsegnek egész Európában a szalonokban, de sohasem beszéltek róla annyit, mint 1875-ben, mikor még a szép grófné egyszerűen csak »Bogdani Vanda kisasszony« volt.
Bogdani Vanda kisasszonyt már a természet is grófnőnek alkotta: értett az adósságcsináláshoz.
Midőn a bécsi színpad királynője volt, egy csomó adósságot csinált s oly könnyelmű adósságot, hogy midőn jónak látta a hitelezők elől Lembergbe utazni, a fenyítő bíróság által letartóztattatott.
S szegény szép Vanda kilenc hónapig szenvedett a vizsgálati fogságban. Oh, csúf vizsgálati fogság!
Van der Meere gróf, e szép szőke arisztokrata, ki jelenleg Szegeden át kíséri európai körútjában, már ekkor halálosan szerelmes volt Vandába, s egy brosúrát írt arája szenvedéseiről, melynek címe: »Wanda de Bogdani ou Quatre Mois de Prevention en Autriche« par le Comte van d. Meere.
Van der Meere épp oly érdekes, mint neje. A gróf túlságosan fiatal, szőke, mint Gretchen és lágy, mint a heilbronni Ktchen. Az egész férfi nem egyéb, mint egy könny, egy sóhaj, ahol pedig keserűvé lesz, ott sír.
Pelser bécsi államügyész lefoglaltatá e könyvet, mert gondolta, hogyha a férfiak sírnak, az sokkal veszedelmesebb a szitkozódásuknál.
A könyvnek két része van, elseje Lembergben, a második Bécsben játszik. Bogdani kisasszony épp vendégszerepelt Lembergben, midőn 1875. január 8-án az elfogatási parancs megérkezett.
Az elfogatási parancsban az elfogatás oka megnevezve nem volt. A lembergi hatóság, miután nem ismerte az elfogatás okát, a lakonikus táviratból azt vélte kiolvasni, hogy itt egy súlyos bűntényről van szó, és Bogdani kisasszonyt, úgy mint volt, utcai toalettben börtönbe zárta, anélkül, hogy bármi csekély kedvezményben részesítette volna. Az elfogatás, mint tudvalevő, óriási feltűnést keltett és általánosan azon hit volt elterjedve, hogy a szép szőke énekesnő legalábbis gyermekgyilkosságot vagy más valamely ocsmány bűntényt követett el.
V. d. Meere gróf olvasnunk engedé azon jegyzeteket, melyeket menyasszonya lembergi és későbbi bécsi fogságában tett. Mindezek természetesen a vőlegényhez intézvék. A lembergi fogdában a következő panaszra fakadt.
»Én Istenem! mit vétettem, hogy oly keservesen büntetsz? Fogoly vagyok mint egy nagy bűnös! Én senkinek sem tettem semmi rosszat és mégis oly szerencsétlenné legyek!
Minő borzasztó fogház! Semmi sincs benne, mint egy faágy, és a világosság is csak egy rácsozott üregen tör magának utat.
A bíró gyertyát bocsátott rendelkezésemre, én tehát írni akarok önnek.
Aludni nem bírok!
Iparkodom nyugodt lenni, azonban minő éjet kell töltenem, megőrülök! Elmém tévelyeg. Lázam van oh, miért hagytam el Franciaországot?
Ön mindent el fog követni megszabadításomra, nemde barátom?
Én fázom.
A Megváltó nevében esdek önhöz, intézze, hogy a szállodában helyezzenek el, csak itt ne!
Tizenegy óra. Nem bírok aludni! Ah, mint forog körülöttem minden! Nem, nem, arra nem kényszeríthetnek, hogy itt maradjak!
Két óra éjfél után. Menjen ön M… úrral az államügyészhez. Azt csak megengedhetik, hogy a szállodában legyek. Ezen borzasztó börtönben nem lehetek. Telve van ez patkányok- és egerekkel. Nincs joguk engem itt tartani. Oh, mit kell szenvednem! Istenem, légy irgalommal irántam!… Minő éjszaka!
Hat óra van reggel. Minő zsivaj! Az egész folyosó nőszemélyekkel van tele, kik minden lehető vétséggel terheltek. Hogy lehetett engem ezen asszonyok közé zárni? Miért?
Kérem önt, sürgönyözzön és tudakozódjék, mivel vagyok vádolva, és kövessen el mindent, nehogy itt kelljen maradnom.
Esküszöm önnek Károly, az én helyzetem iszonyú. Kövessen el mindent, hogy a szállodába jöhessek. Hisz' ajtóm elé rendőrt állíthatnak.
Istenem, mily beteg vagyok«.
Azonban Bécsből nem jött fölvilágosítás, a lembergi hatóság pedig az ideiglenes szabadlábra helyezésért 8000 forint biztosítékot kívánt. Ezen összeg azonban nem volt előteremthető. Van der Meere gróf ezután így folytatja elbeszélését.
Két nap múlva sorsa megkönnyebbült.
Börtönből kivétetvén egy irodában helyeztetett el, hol hat héten át, legalább egy kis pamlagon aludhatott. Ezen irodában naponkint esti 8 óráig három-négy tisztviselő dolgozott.
Kora reggel föl kellett Bogdani kisasszonynak kelni, hogy ezen urak munkájukhoz láthassanak. S így kellett hat héten át ezen rossz dohány füstjében bűzhödt helyiségben élnie. Torka ilyképp megtámadva, nyaka pedig földagadva és gyulladtan, azt kellett hinnie, hogy hangját veszti.
Végre, mikor már súlyos beteg volt, megengedték neki, hogy kórházba menjen.
Itt legalább nem volt kénytelen látni a nyomor legborzasztóbb képeit, melyeket a mindennapi élet föltárt előtte. Elképzelhetők morális szenvedései egy fiatal nőnek, ki a jobb társaság élményeihez van szokva és most hat héten át volt kénytelen tanúja lenni oly jeleneteknek, melyek egy jólnevelt hölgy gyengéd kedélyére borzasztóan hathattak. Tolvajok, részegek, gyilkosok és a társadalom legalsóbb osztályából származó nők kihallgatásának lenni napról-napra kényszerített tanúja.
Végre két hónap elmúlt. Bogdani kisasszony egészsége helyreállott annyira, miszerint útra kelhetett egy rendőrtisztviselő kíséretében Bécsbe.
Április 7-én érkezett az osztrák fővárosba. A pályaudvarban dr. Hönigsmann ügyvéd és országgyűlési képviselő várta, ki mint földije és gyámja a legszeretetreméltóbb modorban ajánlá föl jogi szolgálatait neki.
Dr. Hönigsmann úr egyáltalán egy par exellence jótevő, ki egy leves- és teaosztó intézet alapításánál sem szokott hiányozni.
A pályaudvarból az állami törvényszékhez vitetett. Itt azt remélte, hogy kihallgatása után azonnal szabadlábra fog helyeztetni. Azonban nem így történt. Továbbra is fogságban tartatott.
Ismét írt vőlegényének. Azonban még sokkal keserűbben és kétségbeesettebb hangon, mint Lembergben.
»Barátom!
Itt még borzasztóbbakat kell eddigi szenvedéseimnél eltűrnöm. Ez iszonyú!…
Egy cellába zártak, hol még tizenöt más nő van a társadalom minden rétegéből (des plus grossičres). Borzasztó bűz tölti be a helyiséget.
Megfúlok!
Fekhelyemül egy priccs szolgál undok szalmazsákkal, telve mindenféle rovarokkal.
A lembergi fogház ehhez képest paradicsom volt.
Könyörüljetek rajtam, miért kell így szenvednem!
Nem, engem ilyképp szenvedni hagyni nem emberi dolog és végre is, mi lesz belőlem.
Az éj beköszöntött.
A padon ülve fogom tölteni.
Úti bőröndömet is elvették tőlem, még egy zsebkendőm sincs, amivel könnyeimet fölfoghatnám.
Mentsen meg ezen börtönből. Mi bűntényt követtem el, hiszen tudniok kell, hogy ártatlan vagyok!
Miért büntetsz engem ily iszonyú módon, én Istenem!
Óh, ezen nők!
Ha ön engem egy társaságban látna velük, véres könnyeket sírna fájdalmában!«
De iszonyú társasága is volt ez a nőknek, kikkel egybe csukták.
A szegény énekesnő ismét beteg lett és a vizsgálati fogda kórházába vitetett.
Ezen kórházból a következőket írja:
»Egek, minő lealacsonyítást kell vala eltűrnöm!
Megfosztottak ruházatomtól és rabköntöst kelle fölvennem.
Ezzel vége reményemnek. Most már elítélnek.
Ha elítélnek, megölöm magam. Mérget veszek, mert megbecstelenítve nem szabad élni!
Ma az orvos ezeket mondá:
Ha önnek hosszabb időt kellene itt töltenie, elveszti egészségét és hangját, mert torka a legnagyobb mérvben van megtámadva. Önnek üde légre van szüksége!
Láthatja mindezekből, szeretett barátom, hogy el vagyok veszve!«
Május hó 10-ét, vagyis azon napot, melyen Bogdani kisasszony az esküdtek elé lépett, három héttel megelőzőleg a vádlott ügyvédjének azon ajánlat tétetett, hogy védence biztosíték mellett szabadlábra helyezhető és midőn Bogdani sírva hivatkozott megrongált egészségére és összetett kezekkel esdett könyörületért, egyike az uraknak (van d. Meere gróf nem nevezi őt művében meg, de mint beszélik, Pelser államügyész lett volna) azt felelte neki: »Kisasszony, kegyed már tizenhárom hét óta tűri e sorsot, még ezen három hét sem fogja megölni!«
Végre ütött a megszabadulás órája. Május hó 11-én az esküdtszék fölmenté.
Van der Meere így végzi könyvét:
Bogdani Vandának minden lehető lealacsonyítást kellett eltűrnie, társnői egy hónapon át bukott nők és fegyencek voltak; kénytelen volt a borzalmas fegyenc öltönyt viselni; elviselte őreinek és börtönmesterének minden zsarnokoskodását; több könnyet hullatott e négy hó alatt, mint egész életében, és miután mindezt elszenvedte, kitárult börtönének ajtaja és őt azzal bocsátják el: »Távozzék, ön ártatlan!«
Nincs-e Bogdani kisasszonynak joga kérdeni:
»Hogyan, önök engem elzártak akkor, midőn oly szerződésem volt, mely lehetővé teszi vala nekem adósságaim egy részét kifizetni.
Négy hónapon át tartottak fogva, miáltal nekem hatezer forintnyi kárt okoztak.
Önök az elfogatás által kényszerítettek ügyvédet fogadni, kinek 500 forintot kellett fizetnem.
Önök kényszerítének kiadásokra, akadályoztak pénzt szerezni, és mindezen morális és anyagi szenvedések után megelégesznek azzal, hogy nekem azt mondják: ,Távozzék, ön ártatlan!? Nem kötelesek önök engem kártalanítani?…«
Ezen kérdésre a felelet nem soká késett: a munka elkoboztatott.
Bogdani Vanda férjhez ment, s boldogul él férjével, Meere gróffal, ki meghasonlott inkább atyjával s mégis elvette Vandáját; apja többszörös milliomos, s mégis inkább választá a szegénységet.
