69. sz., március 23. MÉG EGYSZER A SZÍNHÁZÜGY
69. sz., március 23.
MÉG EGYSZER A SZÍNHÁZÜGY
MÉG EGYSZER A SZÍNHÁZÜGY
A Színügy-Egyesület alelnöke Farkas Antal úr, jónak látta a »Hiradó«, gondolom, márc. 19-i számában nyilatkozni múltkori soraimra, amelyekben elmondottam nézetemet azon eljárás fölött, mellyel a színigazgató ajánltatott s melyben kimutattam, hogy az ajánlott igazgató nem felel meg a szegedi igényeknek.
Az egyesület érdemes alelnöke olyan formán veszi ez ügyet, mintha a színház és az egyesület valami »ne nyúljhozzám« virág lenne a sajtó előtt, s egész aprehenzíve nyilatkozik, kiterjeszkedve nemcsak a cikkre; melyet cáfolnia kellene, hanem azon modorra is, melyet lapunk a színházzal szemben követ.
Minthogy e nyilatkozat sokkal jelentéktelenebb, mintsem arra válaszolni kellene, s minthogy modoromra nézve e tárgyban is illetékes bírálómul Farkas urat nem tarthatom, nyilatkozatára válaszolnom sem lehetett. Bár annyit szerettem volna Farkas alelnök úrnak magánúton megsúgni, hogy az indokolt állításokat nem úgy szokás cáfolni, hogy az ember azt mondja: »ez is, az is ráfogás«. Mert az csak üres beszéd, s Farkas úrnak kedve jöhet arra is, hogy egyszer rámennydörgi, hogy az is ráfogás, miszerint a Színügy-Egyleti választmány egyáltalán egzisztál.
Pedig egzisztál! – az igaz, hogy mindig akkor, mikor kevés szükség van rá. S nem egzisztál soha akkor, mikor kellene.
S egy új közbejött incidens folytán ennek bebizonyítása végett nyúltam ez ügyben ismét tollhoz, ígérve, hogy igen is, ezentúl is, valahányszor nekem tetszik, hozzá fogok szólani a Színügyi Választmány dolgaihoz az én modorom szerint, és nem fog soha visszatartani azon precedens, hogy Farkas úr nyilatkozni fog. Csak tessék nyilatkozni!
Hogy azon dolgok közül, melyeket Farkas úr hamarosan »ráfogottnak« keresztel el, valamelyik ráfogás volna – az a ráfogás. A Színügy-Egylet elnöke, igen is, azon modor miatt köszönt le, mellyel Aradi keresztül vitetett. Nem a színügyi tekintetek, hanem a személy szerepelt a szavazásnál. A választmány némely tagjai nem akartak érveken alapuló kapacitációt tűrni, hanem fölhangzott a »szavazzunk«, – még pedig szavazzunk titkosan, hogy senki sem lehessen felelős a szavazatáért.
Ha F. úr meg akart volna engem cáfolni, hát azt kellett volna demonstrálnia; hogy emelte-e Aradi a színügyet, jobb-e a repertoárja, ruhatára, társulata, mint a többi igazgatóké, s kell-e a közönségnek?
Ha ezt demonstrálja, akkor minden ráfogássá változik, mert ha Aradit tüntetheti föl a legkompetensebb pályázónak, oly kitűnő erők mellett, mint Bényei, Erdélyi Marietta és a hírneves Lászy, akkor önként esik el az, hogy a személy is belejátszott a dologba.
így azonban csakis személyes tekintetek érezhetők ki, mert elég világosan mutattam ki, hogy Aradi alatt mennyire süllyedőben van a színészet, rámutattam, hogy ruhatára, könyvtára nincs, hogy repertoárja skandalózus, társulata alantas trupp, dacára a kedvező anyagi viszonyoknak. Hiszen elég csak egy tekintet az ő játékrendjére, hogy az ember belássa, miszerint színészete nemcsak nem üdvös hatású, hanem egyenesen kártékony.
Nézzük csak a legközelebbi néhány napot:
»Szomszéd uram kakasa« (erkölcsrontó, frivol darab).
»Kossuth Lajos« (ízetlen fércelmény).
»Az én Lipótkám« (undorító bécsi posse).
»A szép juhász« (országos sületlenség).
»Zsidó honvéd« (címeres ostobaság).
Hát, kérem alássan, mire való a Színi Választmány, ha nem arra, hogy a repertoárra fölügyeljen s hogy az olyan otrombaságot, mint például – melyiket vegyem a sok közül? – »Kossuth Lajos«-t legalább elolvassa, mielőtt színre hozzák. Vagy csak arra való az a választmány, hogy legyen valaki aki a színházat odaadhassa saját hatalma érzetében annak – akit a publikum nem akar?
Éppen apropóra jön szóba a »Szabadság megváltója Kossuth Lajos« című éretlenség.
Hát illő az, hogy ebben a városban, hol annyian vagyunk, akik Kossuthot kegyeletteljesen tiszteljük, az ő nagy alakja profanizáltassék: hogy a komédiás bódé deszkáira hurcolják, s otrombaságokat adjanak a szájába avatatlan emberek?
Míg másrészt nem könnyelműség-e egy olyan darabot színrehozni, melyet nem értelmes író írt, mely illetékes testület kezén nem ment keresztül, s mely tárgyánál fogva oly kényes dolgokkal áll vonatkozásban, hogy nem lehetetlen abba felségsértésnek becsúszni? Tapintatos-e ez itt: abban a városban… ez előtt a nép előtt… »most«… mikor a király kegyelméből elevenülnek meg a rögök.
Kossuth Lajos azt mondta erre a városra: »Szeged népe; nemzetem büszkesége.«
I. Ferenc József, pedig azt mondta: »Ennek a városnak még különbnek kell lennie, mint aminő volt.«
Kossuth Lajos akkor mondta ezt, mikor ez a város őt segítette terveiben, I. Ferenc József pedig akkor, mikor ezt a várost ő segítette a terveiben.
Ebben a pontban egyetértettek: s nincs arra ok, hogy megsértessék egyik a másikért.
De nem politizálni akarok, hanem megróvni a színiválasztmányt, mely ilyen tapintatlanságot megenged, mely nem teljesíti föladatát.
Hogy mennyire visszatetsző a publikumnak azon körülmény, hogy Aradié lett a színház, azt mutatja leginkább, hogy azóta egészen üres házak előtt játszik a társulat. E héten egyetlen este sem telt meg a színház csak félig sem.
De lehetetlen is, hogy egyrészt a Színügyi Választmány, másrészt Aradi úr tapintatlanságai mind jobban el ne idegenítsék a közönség érdeklődését a színügy iránt.
A páholybérlők közül is néhányan azonnal elmaradtak s ezek között legelső sorban maga Tisza Lajos, aki addig, míg Aradi társulata játszik a szegedi színházban, abba be nem lép. Szándékosan vártunk e felelettel s a részletekkel máig, míg a városi tanácsban is keresztül megy a Színügyi Választmány ajánlata, s Aradi kapja meg a tanácstól az engedélyt a jövő évre.
Mert egyszer már írtunk e dologról s ez elég volt tájékozásul a tanácsnak, mely csupa merő kényelemből nem szeret a maga lábán járni, a másodszori fölszólalás forszírozásnak tűnhetett volna föl, s sokan arra magyarázhatták volna, hogy oda vergál, miszerint Erdélyi Marietta legyen a direktor.
Megvártuk, míg megkapta – mert nem Aradi személye, hanem Aradi tehetetlensége ellen irányul a mi szavunk.
Megvártuk, mondom, míg megkapta a színházat – de hogy mit csinál vele, az az ő dolga.
Mert színi engedélyeket lehet adni… de közönséget nem adhat sem a Színi Választmány, sem a városi tanács.
Márpedig a közönség szintén lényeges kellék az Aradi úr foglalkozásához.
