190. sz., augusztus 17. BISMARCK ÉS A »SZEGEDl NAPLÓ«
190. sz., augusztus 17.
BISMARCK ÉS A »SZEGEDl NAPLÓ«
BISMARCK ÉS A »SZEGEDl NAPLÓ«
Egyik igen tisztelt barátom, ki most a mehádiai fürdőben időzik, a múlt napokban azzal örvendeztetett meg, hogy igen gyakran értesített az ő élményeiről. Az ő élményei pedig leginkább a mások élményei valának.
Megírta, hogyan támadt tűz a színpadon, midőn Erdélyi Marietta koncertezett, majd ismét megírta, hogyan lopták el ugyancsak a Marietta ékszereit (ezzel az Erdélyi Mariettával mindig történik valami), és egy harmadik levélben újra csak Mariettáról, hogyan lopta el forgandó szívét a nagy Bismarck herceg magzatkája, Vilmos.
Ez a magzat már körülbelül 45 éves, erős, trabális ember, aki jelenleg szintén a Herkules fürdőt használja, s a szép bojárnők és amazonok bámulatának tárgya, mert hiába, Éva leányai is olyanok, mint a csókák, a fényeset szeretik, – Bismarck Vilmos herceget pedig csupa merő fény övezi – a papája erejéből.
Csak sast nemzenek a sasok, – de a »Vasember« fia azért még sincsen vasból – de ha vasból van is… én istenem, a vasat is izzóvá teszi a láng. A derék herceg meglátta Mariettát és tüzet kapott.
Az olyan nagy úrnak telik mind a kettőre.
Én legalább föltételeztem ezt… beleképzelve magamat a derék herceg személyébe – e megírtam a Szegedi Naplóban, hogy őkegyelmessége mértéktelenül élvezi a szeszes italokat.
A »Szegedi Napló« közleményét átvették a budapesti újságok, a budapesti közlemények elvitték a közleményt Mehádiára, s Mehádián szemébe ötlött a józan »Hon« a józan hercegnek, mert a »Hon« családi lapja a Bismarckoknak.
Hiszen már az öreg Bismarck is azt kérdezte egy napon az államtitkárjától a kabinet-irodába lépve:
– Bülow! megjöttek már a lapok?
– Meg, fönség!
– Köztük van-e a Hon?
– Köztük, fönség!
– Van-e benne cikk Hegedűs Sándortól?
– Nincs, fönség.
– No, hát akkor sürgönyözze meg az európai udvaroknak, hogy ma nincs politika!
Tehát – a fiatal herceg is legelébb a »Hon«-ra vetette szemét, a jámbor természetű »Hon«-ra, mely ott függött kispékelve és a lábánál fogva fölakasztva, a »Kursalon«-ban már két napja anélkül, hogy valaki érintette volna. Olyan makula nélkül való volt, mint a herceg szerelme.
A hercegnek nincsen Bülowja: ki-ki magának való társaságot gyűjt. Dallos tenoristát és Serli karmestert kérte meg, hogy fordítsák le neki a »Hon«-ban levő s a »Szegedi Napló«-ból átvett, róla szóló sorokat.
Azok átfordították, talán még el is énekelték neki, gondosan elhallgatva azt a megjegyzést, hogy mérték nélkül élvezi a szeszes italokat.
Vilmos úr azonban észrevette a gauklériát s kilyukadt belőle, hogy a magyar nyelvet is érti.
– Hát azt elhallgatják előttem, hogy én milyen nagy korhely vagyok?
– Tehát magyarul is tud kegyelmességed?
– Tudok én mindent. Ezt azonban meg kell cáfolni, mert a papa meg talál haragudni!
...És az »Ellenőr« tegnapi számában csakugyan megjelent a cáfolat a »Szegedi Napló« közleményére.
Íme, mi is említést teszünk erről, s szívesen beösmerjük, hogy a herceg mértékkel issza a szeszes italokat, mert mi se kívánjuk, hogy a papa megharagudjék.
