224. sz., szeptember 28. TÖRVÉNYKEZÉSI ADOMÁK SZEGEDEN
224. sz., szeptember 28.
TÖRVÉNYKEZÉSI ADOMÁK SZEGEDEN
TÖRVÉNYKEZÉSI ADOMÁK SZEGEDEN
A szegedi törvényszék egyike a legjobbaknak az országban, s Ráday óta a legboldogabbak közül való, mert aránylag igen kevés kriminális ügye van, hacsak az új büntető kódex nem változtat most ezen az idilli állapoton. Az alföldi törvényszékek általában a legkevésbé sem hasonlítanak a felföldi gavallér-törvényszékekhez, hol az elnök nagy politikát csinál, s többnyire a kormánypárt vezére, a bírák pedig jobbadán vagyonos földesurak, kiknek a »kir. törv. bíró« név csak félig foglalkozás, félig inkább cím. Itt az Alföldön dolgoznak a bírák és az elnök, azért is jobb itt a törvénykezés, de mentsen is isten attól, hogy a gyorsan változó birtokviszonyok mellett itt is úgy félvállról vennék teendőiket.
Innen van az, hogy a száraz tevékenység mezején ritkább a bírói humor, alig történik éveken át egy-egy eset, ami az íróasztalnál való sok ülés miatt elsápadt bírói arcokra hébe-hóba egy-egy mosolyt csaljon.
De mégis történik, mert a jó magyar nép kedélyéből minduntalan mindenhol elcsöppen egy-egy fényes gyöngyszem, még a komor törvénytermekben is.
Ilyenekül beszélik a vallatott juhász esetét, akitől a tényállás kiderülése után végül még azt kérdi a szokáshoz képest a bíró:
– Tudsz-e valamit fölhozni mentségedre?
– Igenis tudok: egy ürüjuhot Demeterkor.
Egyszer egy tanyai asszonyt, valami Takács Juliannát ítéltek el lopás miatt egy fél évi börtönre. Azonban betegsége miatt megengedték, hogy fogházbüntetését tavaszkor, május elsejétől kezdje.
Ezt az ítéletet szuperrevideálta a sors; a szegény asszony meghalt május előtt. A királyi fiskus keze alól ki lett egészen véve.
Mikor azonban megérkezett május eleje, egyszercsak beállít a szegedi törvényszékhez egy izmos, csinos arcú menyecske.
– Kicsoda kend, mit keres?
– Én, kérem alásan, Takács Magdolna vagyok; azért jöttem, hogy azt a fél évet üljem ki, amivel szegény megboldogult nővérem hátralékban van. Ne mondhassa szegény ott haló porában, hogy rendetlenségben hagytuk az ügyét-baját.
E gyöngéd vonás mellett hadd álljon itt az ellenkezője.
D. Józsefen halálos ítéletet hajtatott végre Ráday. A halálítélet egy csütörtöki napra szólt. Mikor fölolvasták előtte, csak azt jegyezte meg rá flegmatice:
– Jobbszeretném, ha később lenne egy nappal.
– Miért szeretné jobban a következő napon?
– Azért, mert csütörtökön 13-a van, s félek, valami veszedelmet hozhat rám.
– De pénteken péntek van – mondja a bíró, nem állhatva meg a mosolyt –, s az is szerencsétlen nap.
– Igaz a – felelt az elítélt elgondolkozva –, …két rossz közül akármelyik.
Rózsa Sándor hazájában különben igen gyakran volt hajdan az ilyen betyár-kedélyesség – most azonban szelídebbek a kedélyek: nyugalom, béke uralkodik, s mert kevés a kriminális ügy, nincs kriminális adoma sem.
