144. sz., június 24. HAZAFELÉ
144. sz., június 24.
HAZAFELÉ
HAZAFELÉ
»Kedves híveinknek királyi üdvözletünk!« Az országgyűlés be van rekesztve. Ami a képviselőházi tárgyalások folyamában engedelem nélkül történik, arra most teljes szabadságot nyújt a királyi leirat. A honatyák otthagyhatják a fővárost és a Sándor utcai palotát, ott az ország dolgát, s mehetnek haza a maguk dolgára, aratni, ha van mit.
Ebben az esztendőben tán kerül mit aratni. A vetések szépen állanak, biztató kilátások vannak az idei termésre: árpa, rozs, búza, ha az eddigi kedvező időjárás így folyik tovább, bőségesen megfizetik, amit munkában, verejtékben ráfordított a nép földei művelésére.
Bizony nagy ideje, hogy egyszer már elégséges jutalmát lássa a magyar ember földműves munkájának. Hiszen oly igen régen nem esett ez meg rajtuk. S sohasem volt rá égetőbb szükségünk, mint most, mikor még télen is keserves verejtékkel izzadtuk az adót.
Sokat beszélhetnének erről a fővárost odahagyó országgyűlési képviselők, kik ebben az esztendőben is, csakúgy mint mindenkor, gondolatlan bőkezűséggel szavaztak meg a bőrünkre mindent, amit közös és alkotmányos miniszterek tőlük kívántak.
Meddig tolják még ezek a jó urak Tisza Kálmán elkényszeredett szekerét, azt nem tudjuk. A fölfrissítésre nagyon is ráutalt minisztérium úgynevezett rekonstrukciója nemigen alkalmatos e beteg kormány hosszas életben tartására. Ordódy Pál (az első fecske), akit Tisza beverbuvált Péchy Tamás helyébe, még akkor se jelentene tavaszt, ha Ordódy egyáltalában jelentene valamit. S így nem vagyunk egészen remény nélkül. Ez a mostani kormány, mely már annyira elkopott idáig is, hogy a fejelését sem állja, isten segedelmével nemsokára odakerül, ahova beválik: a lomtárba, az elfeledés zugolyába. Ha ugyan majd annak utána is egyhamar el tudják felejteni a mostani kormány uralkodását, melynek hogy keserves emlékei maradjanak fönn, busásan gondoskodik róla Tisza Kálmán.
Egy percig sem szűnik meg erről gondoskodni. Nem feledkeztek meg erről a lefolyt országgyűlési ülésszakban a honatyák sem. S hogy most elszélednek haza, sokat beszélhetnének választóiknak utóbbi működésükről. A jámbor választók, kik önkéntes vagy rájuk tukmált bizalommal küldtek katonákat a Tisza Kálmán táborába, aligha köszönnék meg követjeik számoskodását. Alighanem rájönnének, hogy ami oly szépen hangzott programbeszédnek, az siralmas másképp szól most, mikor a kilátásba helyezett eredményeket kéne valahogy számon adni a tőlük nyert megbízás értelmében.
Hiszen hát Tisza Kálmán csatlósai nemcsak a hűségben, de a fortélyosságban is excellálnak. Már minek mondanák ők el választóiknak illendő őszinteséggel, hogy az eltelt 8 hónap alatt ilyen meg amolyan jó dolgokat műveltek. Mikor ez nem igaz! És minek hazudnának, mikor nem kénytelenek vele? – Sokkal kényelmesebb semmit sem beszélni. Gondolkozzanak felőlük a polgárok, ahogy nekik tetszik. Új választásig majd csak fordul a sor, akkorra majd kiadja az ő bölcs uruk megint az olcsó jelszavakat, melyekkel ismét könnyű lesz választókat fogni.
A beszámoló beszédek ideje hát kezd lejárni. Egynéhány kivételével, a többi képviselő fölöslegesnek tartja most, a küszöbön levő szorgos munka idején »tisztelt polgártársait« efféle csekélységekkel incommodálni.
A honatyák lopva, csendben, inkognitó utazgatnak haza, kerülve kortest és pártvezért választóikkal együtt. Ezek még kérdést ejthetnének náluk ország dolgai felől. Hát inkább kiveszik magukat nemes törvényhozóink a tanya rejtekébe és ott béreseket, kocsisokat s egyéb szolgaszemélyzetet hajszolnak munkára, kötelességtartásra.
Hogy azután mikor az új ülésszak megnyílik, szeptember 25-én ők maguk vegyék át ismét a »szolga« szerepet odafönt Budapesten.
