143. sz., június 23. A ZÁGRÁBIAK

Teljes szövegű keresés

143. sz., június 23.
A ZÁGRÁBIAK
Egy idő óta még Prágánál is prágább város lett Zágrábból, s alig néhány napja s máris harmadszor kell odafordulnia a magyar sajtó figyelmének.
A magyar–horvát pénzügyi kiegyezés fölött folytatott tárgyalások, bár nagyon unalmasak valának, volt bennük némi tanúság [!] mindamellett. Beszéltek ott sok tarka-barka dolgot az ellenzékiek: Urbanovics, Starcsevics, Vojnovics. Természetesen egynek sem tetszik a kiegyezés, mégpedig leginkább azért, mert nem eredményezte Horvátországnak a határvidék bekebelezését, amire pedig a jó horvátok hajdani nemzeti párti része különösen számított. Vojnovics is emiatt hibáztatja a pénzügyi kiegyezést, mely szerinte nem annyira pénzügyileg kedvezőtlen, mint inkább politikailag.
Vojnovics körülbelül a legkomolyabb és legszámbavehetőbb szónoka a nemzeti pártnak, minélfogva a kormánypárti, jobban mondva a magyar érzelmű horvát szónokok jobbadán az ő beszédére feleltek, mint például Kussevics, vagy Sram, ki bebizonyította, hogy a határőrvidéki provenienciákról való lemondás a jövőre nem veszteség Horvátországra nézve, hogy a magyar kormánynak joga van a horvát vallási alapokhoz, hogy Magyarország adóterhe sokkal inkább gyarapodott az első kiegyezés óta, mint Horvátországé, s hogy Horvátország mégis élvezett olyan arányban beruházásokat, mint Magyarország.
És ez igaz is, ha csak Horvátország új vasutait nézik is, be kell ösmernie minden elfogulatlan embernek Sram és még nehány kormánypárti szónok beszédének helyességét, kik Horvátországnak Magyarországgal való kapcsolatát előnyösnek találják.
Örülünk, hogy a horvát tartománygyűlésen maguk a horvát szónokok meg bírták magyarázni, miszerint Magyarország igazságosan és méltányossággal bánik velük, de sajnáljuk, hogy a viszony jellemzésénél mindenütt csak a hideg érdek hozatott föl argumentumul, és sehol sem hangsúlyoztatott a rokonszenv s a két nemzet közti testvéri kötelék, amire pedig nagy szükség volna a jelenben, s még nagyobb szükség lehet jövőre.
Valóban elszomorító volt eddig, hogy e nemzetet eddigelé minden rossz irányban elvezették vezérei, elfordítván szívét a mienktől, s a mienket őtőle, rosszakaratból tették-e, vagy fanatizmusból és hóbortos álmok befolyása alatt, nem keressük, hanem egyszerűen örömmel konstatáljuk az örvendetes fordulatot, mely e kiegyezés tárgyalásával bekövetkezett, hogy t.i. Horvátország rendei önnön maguktól látták be az igazat, saját szemeikkel, melyeket eddig a látásban az irántunk érzett fekete gyűlölet akadályozott.
De hogy ez így van, hogy e népet állandóbb érzelmekkel nem kötjük magunkhoz most, midőn ők is engedékenységet tanúsítottak, valljuk meg, némi részben magunk vagyunk az okai, mert mi vagyunk az uralkodó, a hatalmas fél, mi csatoltuk magunkhoz Horvátországot, mi kötöttük össze sorsát a mienkkel, s mégis vajmi keveset törődünk vele.
Ezt pedig nem úgy értjük, mintha akár engedményekben, akár anyagiakban nem eleget tettünk Horvátországnak, hanem igenis politikusaink kevés gondot fordítanak viszonyaira, helyzetére, nem bíbelődnek vele, hideg közönnyel nézik baját, örömét, amikor az nekünk sem nem árt, sem nem használ, egy szóval nem igyekszünk vele elhitetni azt, hogy az a darab föld egy része ennek a másik, nagyobb darab földnek.
E mulasztás minket terhel. Sok baj keletkezett ebből, s sok fog még keletkezhetni, mi is megbánhatjuk, Horvátország is. Igyekszünk tehát elfoglalni Horvátországnak a szívét is, mert minél jobban megerősödik az örök dacában közgazdaságilag és társadalmilag, annál nehezebb lesz a magyar befolyás érvényesülése.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem