157. sz., július 9. SZEGED, JÚLIUS 8.
157. sz., július 9.
SZEGED, JÚLIUS 8.
SZEGED, JÚLIUS 8.
Nincs semmi újság. Ha elmondtuk is már egyszer, hát még csak ismételjük nagy elkeseredésünkben, hogy bekövetkezett a holt évad. A berlini konferencia be van fejezve, azt most a dolgok azon komplikálása követi, melyeket diszkrét jegyzékekben végeznek a nagyhatalmasságok, lassan-lassan ásogatva az aknákat innen is, onnan is ama célpont felé, melyen a török birodalom áll, hogy azt annak idején a levegőbe röpíthessék és szétszórt tagjain osztozkodhassanak, persze nem valami szent békességben, hanem marakodva a koncért és azért: kinek van több jussa a prédához.
Bizony azt nehéz lesz megállapítani, ha előbb vagy utóbb elérkezik a fölprédálás határideje és nyílt verseny tárgya leend a halálra szánt ország minden íze. – Hát erről most korán van még szólani.
A külföldön általában sehol sem történnek jelenleg tárgyalható dolgok. Csakúgy, mint nálunk nem, ahol a képviselőház nyári szünetével beáll egyúttal a cselekvés szünete is.
Képviselők otthon hűsölnek és egyik-egyik rászánja valamely hűvösebb vasárnap esti óráit, hogy szebb reményekkel mulattassa tisztelt választóit, számolván nekik ország dolgairól, melyek hisz jól folynak, ha kormánypárti követek számolnak be vélük.
A miniszterek is el-elhagyogatják a nagy melegben izzadó személyzeteiket és eljárnak vidékre körutakat tenni. A hasznost összekötik a kellemessel. Ha ugyan haszon is van valamiben azóta, hogy ők a piros székekben ülnek.
És más közlendők teljes híjával lévén, a hírlapok hűségesen följegyzik útra kelt miniszterek kirándulásait minden részleteikkel. Mikor ültek vasútra, kocsira a jó miniszter urak, mikor indulnak, mikor érkeznek, ki fogadja őket, miből állt az ebéd, a vacsora. Mellesleg még céljait is fürkészik az utazgatásoknak és belemagyaráznak azokba nagynál nagyobb horderőt.
Vajon mit tudnak kisütni Tisza Kálmán geszti kirándulásából? – Pihenni ment haza az erős fáradalmak után. Van ok pihenni. Amit tegnap tett, amit ma cselekszik, minden ténye után tarthatna pihenőt, bár minél hosszabbat. Annál kevesebb telnék intézkedéseiből.
A nyári idényt is méltón nyitotta meg Dávid zágrábi pénzügyigazgató szándékolt visszahívatásával. Horvát testvéreink meg vannak vele elégedve nagyon, aminthogy ő is meg volt elégedve a horvátokkal mindannyiszor, valahányszor szüksége volt reájuk szavazás dolgában. Szép ez a kölcsönösség: egyik kéz mossa a másikat: – Az áldozat nem valami rettenetes. Végre is teljes mindegy az Tisza Kálmán miniszterelnöknek, hogy a horvát tisztviselők tudnak-e magyarul vagy nem. Mindegy neki, hogy Dávid tanácsost illette volna-e fényes elégtétel, amiért hazáját híven, lelkesen igyekezett szolgálni, vagy pedig a jó horvátokat, amiért frontot csináltak ellenünk, amiért lármáztak, kiabáltak.
Ha későn is, utólagosan ráér erről gondolkozni a miniszterelnök geszti magányában.
