160. sz., július 13. AZ EGRI BOTRÁNY
160. sz., július 13.
AZ EGRI BOTRÁNY
AZ EGRI BOTRÁNY
A magyar zászló megcsúfolása Egerben képezi a napi eseményt. A hosszantartó és végtelenül unalmas holtidényt e kellemetlen esemény zavarta meg.
Íme, látjátok feleim szemetekkel, mik vagyunk. Ez hát a magyar állam ereje és hatalma? Hol vagy most erélyes Tisza Kálmán, ki kevélyen vered melledet számtalanszor, mikor arra hivatkozol, hogy mindazokat, kik a magyar állameszme ellen tesznek, keményen megfenyíted?
Itt az idő; most: édes hazánk színei csúffá lettek téve, hatalmi szóval, katonai erőszakkal a saját fészkünkben, egy nyílt, szemtelen kihívás volt az, mintha amaz embernek, aki a csúfságot elkövette, nem is egy nemzettel, hanem egy gyülevész csordával volna dolga, mely meghódítva, rabigába görnyedve fetreng az osztrákok lábai előtt.
Hol merte venni magának a kvalifikálatlan vakmerőséget egy idegen, ha nem onnan, hogy látja, napról-napra mint süllyed a magyar állam, s hogy hatalma csak papíroson van, úgy, hogy a magyarság elleni packázás nem is vétség annyira, mint inkább hadi virtus.
Az egri botrány nagy izgatottságot szült országszerte, és nagy fölháborodást, mert semmi sem föllázítóbb a magyarra, mint a legszentebbnek, amit a magyar zászlóban tisztel, azon eszmének meggyalázása.
Az egész országban manifesztációkra készülnek. Olyan dolog ez, amit megtorlás nélkül hagyni nem lehet.
Más államokban méltóságos nyugalom ülne az arcokon, mert tudnák, hogy mint a villám lecsap a miniszter keze a galád bűnösre. De itt már lemondtak mindenről, itt maga a nép készül manifesztációkra, hogy ezzel mintegy kényszerítse a minisztert a föllépésre ez ügyben.
A főváros köreiben már megindult a mozgalom, hogy a főváros a legközelebbi közgyűlésén adjon méltó kifejezést efölötti megbotránkozásának, s azon óhajának, hogy ez eset méltó megtorlást nyerjen.
Mindenki izgatottan várja, mi fog történni.
S bizony kevés kilátás van rá, hogy a magyar állam meghurcolt méltósága elégtételt nyerjen – van rá analóg esetünk itt e vidékről, s az esetet sokan ösmerik.
Egy katonatiszt, egy egyszerű közös hadseregbeli hadnagy, választások alkalmával megpillantott egy nemzeti zászlót egy közelfekvő faluban a templomon. A bakafántos lajdinánt megparancsolta embereinek, vegyék le azt a hitvány rongyot, s mikor levették, megtaposta, szaggatta és megköpdöste.
A hazafias királyi ügyész beavatkozott e dologba, vizsgálatot tartott és beterjesztették az aktát a hadügyminiszterhez. A hadügyminisztertől elküldettek a közös hadügyminiszterhez, a közös hadügyminisztertől a magyar igazságügyminiszterhez, s a vége az lett, hogy a királyi ügyész kapott egy vastag dorgatóriumot, hogy minek üti bele az orrát mindenbe.
Szomorú, nagyon szomorú példa ez a legközelebbi múltból, s levonhatja belőle ki-ki a tanulságot a jelen esetre is.
