199. sz., augusztus 29. SZEGED, 1880. AUG. 27.
199. sz., augusztus 29.
SZEGED, 1880. AUG. 27.
SZEGED, 1880. AUG. 27.
Az országgyűlési vakáció kevesebb izgalmat hoz az idén a közönségnek, mint egyébkor, mint csak tavaly is. Mert az elszaporodott fővárosi sajtó, melynek egy része mindenféle mesterkélt eszközöket fölhasznált arra, hogy vagy előfizetőket szerezzen, vagy az eddigieket megtartsa, minden ilyen szünet alatt gondoskodik expediensről, mellyel kisegítse magát az unalom napjaiban.
Furcsa haladás volt az, melyet a magyar zsurnalisztikában csak rövid egy évtized alatt tapasztalnunk kellett. Ki ne emlékeznék azon időkre, midőn még a balközépi »Hon« volt az egyedüli ellenzéki lap, s írt olyan tisztességes hangon, aminőt ma már mesének is nehéz elhinni. Ekkor jelent meg egyszer a Böszörményi László előfizetési fölhívása egy »erősebb hangon írt« ellenzéki lapra, a »Magyar Ujság«-ra.
Az egész olvasóközönség el volt ámulva, hogy vajon milyen lehet az a »még erősebb« hang. Nem is képzelték, hogy az még lehetséges lesz.
S íme, ha föltámadna ma jó Böszörményi László, fájlalva látná, hogy ő milyen szelíd volt: ma már be sem válnék »langymeleg« stílusával ellenzéki hírlapírónak.
Igen, az történt, hogy legelőször csak az irály gorombaságában folyt a licitáció skáláról skálára, a Csernátony Lajos által elvetett mag kelt ki s növekedett folytonosan.
De egy idő múlva már ez sem volt elég. A pecérdús szitkok és mocskolások özönét megszokta a publikum, mint az erősen paprikás ételt, s mindig följebb-följebb kellett vinni, aminthogy folyton is támadnak a zsurnalisztikában egyének, kik egész passzióval kéjelegtek az undorító átkozódásokban.
Akik pedig elmaradtak amögött s nem bírták követni a »vezéreket« frázisaikban, más fegyverhez voltak kénytelenek nyúlni, hogy magukat a fölszínen tarthassák.
A gyanúsítások, lerántások fegyveréhez nyúltak, hivén hogy ezzel még lehet némi szenzációt csinálni. Bekopogtattak a magánviszonyok ajtaján, odahágtak a férfiúi becsület szentélyébe s kilyukadt ebből tavaly a gróf Zichy Viktor-féle ügy. S ehhez hasonló kinövések, melyek, valljuk meg őszintén, kölcsönösek valának, a kormánypárti sajtó ily eszközökkel igyekezett a sárba tiporni ellenzéki ellenfeleit és viszont. Utálatos egy harc volt. A higgadtabb hazafiak elborult arccal nézték azt, s midőn tűnődve olvasták a képet, melyet a sajtó eléjük állít a magyar viszonyokról és a szereplő férfiakról, sóhajtva kérdezték önmaguktól: »Hát igaz lehet az, hogy már egész Magyarország Bakony lett?«
A Zichy tragikus vége folytán lehullott a fátyol a közönség szemeiről, s mindenki e sajtókinövések áldozatát látta a szerencsétlen ember szomorú halálában, meghökkent maga a sajtó is, mert látta, hogy nagy visszatetszés lesz modorának kísérője, – de magához térni nem tudott, mert a megromlott vérnek, ha eloszlatunk is egy mérges pattanást, kell fakadnia valahol.
A megromlott vér pedig benne volt a sajtóban, ez a féktelen, kíméletlen, goromba irály ki is pattant a Verhovay–Bartók botrányban néhány nap előtt.
S íme, most lett nyilvánvalóvá, hogy e kvalifikálhatlan modor, mely annyira el van harapózva immár, hogy a vérbe ment át, csak rosszra vezethet. A Bartók–Verhovay ügy megint egy új pattanás. S még sok más fogja követni különböző alakban, ha a sajtó észre nem tér, s nem veszi föl ismét a tisztességes hangot és irályt, mely megilleti, s ha maga ki nem löki kebeléből azokat, akik a hírlapirodalmi tisztesség ellen vétenek.
Nagyon komoly, meggondolni való dolog az. Mert ha a magyar sajtó lejárja magát, pedig igen közel jár ahhoz, egyértelmű az a szabad szólás és az alkotmány lejárásával.
A sajtó, mely a nagyközönség őre, mely fölügyel az alkotmányra, mely képviseli a közvéleményt, maga ássa önmaga alatt a vermet, s míg teli szájjal szidja a korrupciót, maga is napról napra romlik, tekintélye hanyatlik, intenciója »nemtelenné lesz, szava hazug, célzata rágalom, léte hazugság.
Ki fogja elhinni, ha egyszer igaz akar lenni?
S mi lesz abból az országból, ahol senkinek sem hisznek el semmit?
Amit a török, osztrák, az ezernyi csapások és a rossz kormányzat még megkímélt, meghagyott, azt is el fogja pusztítani a nemzeti közöny, a letargia, melybe a sajtó e kinövései is rohamosan süllyesztik e minden jóra termett nemzetet, mely sohasem lehet boldog, mert saját vezetői a legnagyobb ellenségei.
