204. sz., szeptember 3. SZEGED, SZEPTEMBER 2.
204. sz., szeptember 3.
SZEGED, SZEPTEMBER 2.
SZEGED, SZEPTEMBER 2.
Gyakran bámultuk a nyugati államok népeiben az egykedvűséget, mellyel a politikai események lefolyását nézik, s hajlandók voltunk mellünket verve kicsapongó, túlélénk pártmozgalmainkat a nagyobb politikai érettség tüneményének és bizonyítékának venni.
Aki azonban figyelemmel kíséri Szeged újjászületésének mozzanatait, aki behat a részletekbe és olvasni igyekszik a nép lelkében, hogy abból, amit észlel, levonhassa az általánosabb tanúságokat, olyanokat tapasztalhat, amik lényegesen módosítani fogják a politikai érettségről elterjedt nézeteket.
Alig van város Magyarországon, ahol élénkebb politikai pártélet hullámzott volna, mint Szegeden az árvíz előtt. A nép öt politikai pártkörben volt szervezve, mely körök egymással folytonos érintkezésben maradtak, s együttesen jártak el minden nevezetesebb kérdésben. A politikai harcokban utóbbi időben vereséget szenvedett intelligencia pedig, bár két táborba oszolva, szintén a kellő percben mozgósítani tudta azt az erőt, mellyel rendelkezik, mely azonban a számarányra nézve kisebbség volt.
A körök minden egyes kérdéshez hozzászóltak, minden egyes kérdésben állást foglaltak. A népgyűlések napirenden voltak s határoztak, fölírtak, bizalmat vagy bizalmatlanságot szavaztak egyes politikai szereplőknek, amint éppen a vezetők céljainak megfelelt.
A nép azt hitte, hogy ilyen tényeivel befolyást gyakorol a világ, az ország eseményeire! Pedig csak eszköze volt egyes ember határtalan, képessége által nem indokolt dicsvágyának.
Az árvíz után megváltoztak a viszonyok. Megmaradt ugyan a kép kerete, de a színei elmosódtak. A körök ugyan még léteznek, de nem többé a gőzerővel működő tevékenység.
Szeged népe félrelökte a politikát, mert dolgozik: dolgozik saját föltámasztásán, városának fölépítésén. A gondolkodását nem a közügyek, tágabb értelemben, hanem a saját s városa ügyei foglalkoztatják. S ez az a tér, melyen a népkörök működése valóban üdvös és hasznos.
A népkörök hozzászóltak a szegedi kölcsön kérdéséhez s pedig kellő mérséklettel, helyesen. Továbbá intézkedtek arról, hogy a körök tagjai könnyen és olcsón jussanak az építési kölcsönhöz, s ezzel valódi szolgálatot tettek polgártársaiknak. Mindezeket tették a körök többnyire saját kezdeményezésükből természetes, józan eszüket követve. Belátták a körök elnökei s választmányai, hogy Szeged népének most nem a meddő magas politikával való foglalkozás, a tüntetés vagy vádaskodás, hanem a munka, a komoly kitartással folytatott munka kell.
Ebben a fényben meg van fejtve az is, hogy miért nem politizálnak más nemzetek annyit, mint mi szoktunk volt: éppen azért, mert többet dolgoznak, mint mi. Az árvíz, mely Szeged népét fokozott tevékenységre serkenti, sőt kényszeríti, rögtön ki is gyógyította abból a végzetes hibából, mely hibája közös ez ország összes népével, az időpazarlásból, a szükségtelen, boros kancsó melletti politizáló szapulásból.
Kívánatos, hogy a kigyógyulás gyökeres legyen és ne kövesse a recidiva, a régi bajba való visszaesés.
Szeged még nem elég gazdag arra, hogy a fölösleges politizálás fényűzését megengedhesse magának. Nem mintha azért kívánatos volna, hogy hideg közönnyel szemlélje a haza sorsának fordulásait, nem mintha azért politikai elveitől elpártolni vagy politikai jogai gyakorlásáról lemondani kellene. Korántsem. Amikor eljön annak az ideje, hogy a szavazó urnánál érvényesíteni kell a törvényadta befolyását, kövesse meggyőződését, szavazzon arra, akiben megbízik, de ne használtassa föl magát egyéni, önző célokra, ne raboltassa el drága idejét és lelki nyugalmát egyik-másik demagóg által. Nem is lehet Szegednek emiatt szemrehányást tenni. Itt az idén nem uralkodott hivalkodó politizálás, még a népkörök is megpihentek s mindössze Lajos napját ünnepelték meg.
Összegyűltek, hogy hazánk nagy fia iránti szeretetünknek kifejezést adjanak. A népkörökben Kossuthról mondottakat aláírja minden jó hazafi. Kossuth azonban nem egy politikai párté, hanem a hazáé s a nevével pártérdekből űzött kultusz sem volt eddig képes nevének fényét elhomályosítani.
Aki azonban Kossuthot tiszteli, nemcsak a nagy hazafit tiszteli benne, hanem egyúttal a tántoríthatlan elvhűséget, melynek ő mintaképe. Ilyen alkalommal szánalmas mosolyt gerjeszt ama látvány, hogy némely törpe miként kapaszkodik az óriás vállaira. Mulattató jelenet, ha Bakay Nándor biztosítja Kossuthot a szegediek változhatatlan elvszilárdságáról, ugyanaz a Bakay, aki már minden ez országban létező pártot végig próbálgatott, míg végre a függetlenségi pártban kikötött, melynek elvei mellett mandátumot bírt kiszédelegni.
Kossuth Lajos és Bakay Nándor! Ez a két név egymás mellett, már magábanvéve jó politikai élc! Kossuth, aki elveihez való ragaszkodásában önkényt tűri a száműzetés keserűségeit, és Bakay, ki jóllakott a királyi biztosság udvarán és az állami szállítmányok asztalán, és ebédutáni álmát alussza ismét az olcsó népszerűség árnyékában.
A kijózanodott szegedi nép azonban már kiismerte Bakayt is. Hiába indítványoz már Bakay üdvözlő táviratok küldését Kossuthhoz. Az üdvözlet elmegy, de Bakay csillaga azért föl nem tűnik többé.
A szegedi nép pedig dolgozik, s mit sem törődik azokkal, kik munkájában háborgatni akarják.
