EGERET SZÜLTEK A HEGYEK
EGERET SZÜLTEK A HEGYEK
(Kulisszatitok)
Ne ijedjenek meg, uraim! Nem önökre vonatkozik a cím...
Nem, én nem vagyok maliciózus ember, s különben is, ha önökre vonatkoznék, nem mondanám, hogy titok… mert nem titok.
Inkább is megváltoztatom a címet. Legyen ez:
»Hegyet szültek az egerek.«
Mert ez is megeshetik.
Mióta Ordódy miniszter lett, azóta már semmi sem lehetetlen.
*
Nem, ez a cím nem célzás senkire és semmire. Becsületemre mondom, még lapot sem olvastam ma.
Az alább előadandó dolog egy picike képviselővel foglalkozik csak.
Egy picike képviselővel? Ah, nem! A jelzőt rosszul választottam – mert elképzelhetlen az, hogy Csatár Zsigát valaki »picikém«-nek szólítsa.
*
Pedig éppen Csatár Zsigáról van szó. A jámbor csongrádi Demosthenesről, aki nem annyira pici ember, mint inkább utolsó ember a parlamentben.
De én istenem, az nem szégyen, mert hiszen csak kell lenni valakinek utolsónak is!
Aztán a biblia szerint: az utolsók lesznek elsőkké.
S ez be is teljesedett Csatáron, – amennyiben ő lett az első ember Magyarországon, aki fölött vízzel diadalmaskodott az ellenjelöltje.
Eddig mindig bort említettek az annálék.
*
Ez a csodálatos ellenjelölt, aki így fordította meg a világot, Ordódy miniszter.
…Izé… hüm, kellene ide a szabályozáshoz vagy hatvanezer forint… meg is adnám, hüm,… megkapnák tőlem… izé… hiszen értenek önök?
S ők értették.
Mikor Csatár hazajött a beszámolót tartani, szépen meghallgatták, meg is éljenezték, de aztán megmondták neki:
»Hallja, komámuram, édes sógoruram, maga a mi emberünk, igaz-e? A maga lángoló hazaszeretete és honfiúi búbánata, számot vetettünk magunkkal, megérhet körülbelül ötven bankó forintot évenkint. Most azonban az átkos Ordógyi miniszter kiveszi árendába a bizalmunkat három évre hatvanezer forintért. Meglehetős jó ár. Tudja mit, édes komám, engedjen, – mert ha nem enged, akkor megbuktatjuk.«
»Az okosabb enged« – mondá Csatár savanyú mosollyal s engedett.
S így nem lett az idén Csongrádon processzió szent zsoltárokkal, mint egyébkor, – hanem ahelyett, mikor Ordódy lejött, elénekelték róla:
Csongorádi kis barna,
Be suhog rajt’ a ruha!
Be suhog rajt’ a ruha!
*
Hanem hát ahol Csatár a volt képviselő és Ordódy a leendő képviselő, ott van ám ész bőven.
A csongorádi ember esze körösztülvilágít mindenféle emböri és minisztöri gauklérián.
Hátha egeret szülnek a hegyek… az aranyhegyek – amiket Ordódy ígért.
Nosza, deputáció!
A deputáció olyan Magyarországon, mint a deákflastrom: az mindenre jó.
Ha valami kell a municipiumnak: küldjünk egy deputációt, ha valami nem kell, akkor is küldjünk deputációt.
Ha rossz az út, deputáció, ha jó az út, akkor is deputáció.
Mindenütt, mindig a deputáció.
Eljött hát a csongrádi deputáció Budapestre, nagy diplomáciai aggodalmakkal és tervekkel szaturálva.
Sorba járta a szélsőbali primipilusokat. Ezek adjanak tanácsot ebben a nehéz dologban.
– De hát, iszen a dolog nagyon egyszerű. Mit akarnak önök egyebet? – kérdé egy auktoritás.
– Hát úgy gondoltuk meg, kérem, hogy fölmegyünk Ordódy miniszterhez s újra fölajánljuk…
– Hát csak menjenek isten hírével…
– De nem az van, kérem, a dologban… hanem az forog az eszünkben, hogy egy-két forinton fogadunk magunk mellé egy idegen embert is.
A primipilus sehogy sem értette, mit akarnak az idegen emberrel, éppen úgy nem értette a miniszteri ajtónálló sem.
– Hány tagból áll a deputáció? – kérdé.
– Hatból.
– De önök heten vannak.
– Nem tesz semmit. Vegye az úr úgy, mintha hatan volnánk.
– De nem lehet, annyit jelentettem be őexcellenciájának. Én csak a deputáció embereit bocsáthatom be.
– Pedig nekünk éppen az az egy ember kell. Inkább közülünk ne bocsásson be az úr valakit.
Addig rezonirozott az ajtónálló, hogy végre is rájöttek arra a gondolatra, hogy: »nini, majd elfeledtük, hiszen a közlekedési minisztériumban vagyunk«, s egy kis borravalót csúsztattak bizalmasan az ajtónálló kezébe.
– Hát minek maguknak ez az idegen ember?
A deputáció vezetője hamiskásan hunyorított a szemével s ezt súgta:
– Hát tudja mit, bácsi! Ez az ember meg van fogadva tanúnak.
– Miféle tanúnak?
– Jaj, bácsi, van ám nekünk eszünk. Ordódy megint megígéri a hatvanezer forintot és amikor majd tanúzásra kerül a dolog s azt fogja mondani, hogy a csongrádi ember nem gilt – mi akkor ezzel a becsületes budai emberrel állunk elé. Mert tudjuk ám mi a nagy politikát, bácsi!
