HOL VANNAK A MINISZTEREK?
HOL VANNAK A MINISZTEREK?
Lauka Guszti bátyánk olyan kevélyen jár fenn a miniszteri folyosón zsebre dugott kezekkel, mint egy unatkozó angol.
– Mit csinálsz, Guszti? – kérdik tőle.
– Pihenek.
– Mit nevezel te pihenésnek?
– Nem olvasok lapokat.
A néma folyosók kísértetiesen kongnak nagy talpai alatt.
Jó szerencse, hogy a csendet megszakítja néha a szobákból kihangzó vidám hahota és zsivaj: a fogalmazó urak anekdotázással töltik a délelőttöt.
A folyosón végig szivar-csutkák vannak eldobva.
A kapus pőrére vetkőzve szívja makrapipáját.
Minden azt mutatja, hogy őexcellenciája nincs itthon.
Ügyes-bajos emberek ha jönnek, kik a miniszterhez szeretnének bejutni audienciára, a pőrés kapus nagy hetykén pillant fel az ellenzéki újságból.
– Mi tetszik?
– Őnagyméltóságát keressük.
– Nem tudjuk, merre van, nem tudjuk, mikor jön – feleli mogorván. – Elmehetnek.
Ha pedig a bürók gavallérjai kérdik azon másodperc alatt, midőn a kapuból kilépőben még egyszer megigazítják manchette-jüket:
– Apropos, kapus! Mikor jön meg a miniszter?
A kapus diplomatikus ábrázatot ölt s azt feleli:
– Minden pillanatban megjöhet.
*
– Látod, már ezek a kapusok is megromlanak – panaszkodik Lauka.
– Már ezek is olyanok, mint az az átkozott… hogy is hítták csak…
– Mondjuk, hogy Don Kolokámos.
– Jó. Legyen Don Kolokámos. Hát ez egy kitanult hóhér volt, különben pedig tiszttartó.
Mikor egyszer elment a feleségével fürdőre, keresztülment a szobákon, hol mi, írnokok, körmöltünk nagy keservesen a kánikulai melegben.
Az ajtóból visszafordult s így szólt.
– Kisétálok egy kicsit, fiúk! Egy félóra múlva itthon leszek.
Két hónap múlva jött vissza a zsarnok, de ezen két hónap alatt mindig ott lebegett felettünk a kínos lehetőség, hogy minden pillanatban megjöhet.
…Ezek a kapusok is hogy megromlanak!
*
De mire való e praeludium!
A miniszterek elutaztak, ki a zöldbe, ki a választókerületébe.
A földi gondviselés nincs jelen.
A »három mandátumú« miniszter Geszten pihen s kuglizik.
Odavaló levelezőnk írja, hogy e sport nagyon kedvelt a »geszti udvarnál«.
Maga a miniszterelnök is egy órát játszik naponkint, de nincs egyenes dobása.
Rendesen »vándlit« csinál s ha a királyra látszik is célozni, csak parasztokat üt.
…De ügyetlen célzásai vannak ezeknek a vidéki levelezőknek!
*
Szende otthon van a családi kemence mellett. A Krassó megyeiek méltán megbámulják »nagy fiukat«.
Vitéz Toldi Miklós óta, még nem volt ilyen Herkules. Azért is tették meg a hadak miniszterének.
Mit csinálna őalatta az előpataki híd?
Egy lócsiszár, aki ismerős a családdal, megkereste otthon.
– No, mi jó hozta, Bátyik Mihály uram? – kérdé tőle Szende.
– Hát kérem alásan, nekem a főkortes megígérte, hogyha valami bajom lesz: csak a nagyságos úrhoz forduljak.
– No, csak ki vele, ha baja van, hadd lám, segítek rajta.
– Biz azon nem is segíthet más, csak a nagyságos uram. Hát kérem alásan az az én sorom, hogy a múlt hónapban összevásároltam vagy húsz lovat, aztán most nem tudok rajta túladni. Becsaptak, nagyságos uram, nagyon becsaptak.
– De miként segítsek én ezen?
– Nincs ennél könnyebb a világon.
– Nagyon szívesen, ha tehetem…
– Üzenjen nagyságos uram valami potentátnak háborút a jövő hétre… akkor még egy kis nyereségem is lesz, nagyságodnak pedig nem kerül semmibe.
Szende elnevette magát:
– Micsoda lapot járat maga, Bátyik Mihály uram?
– A »Hirmondó«-t.
– No, nem csodálom, hogy olyan erősnek tart. Hanem abból azt is megolvashatta volna kelmed, hogy már az egész Európát levertük… Nincs kit bántani többé.
Ebbe aztán bele is nyugodott Bátyik uram!
Ordódy Komárom megyében időzik, báró Kemény Gábor Ajnácskőn eszi a libapecsenyét.
De a legélelmesebb mégis Trefort.
Őnagyméltósága kitalálta, hogy lehet ingyen fürdőre menni.
Hát iszen ott van a buziási kincstári fürdő. Az a Tisza kollega, az egy megrögzött tékozló, hogy Ostendébe s ilyen helyekre járt – mikor hát ott van a buziási kincstári fürdő.
Igen, a buziási kincstári fürdő.
Mikor Trefort valaha pici gyermek volt, egyszer azt kérdezte tőle az apja:
– Mi szeretnél lenni fiacskám leginkább?
– Vendég! – felelte a kis Trefort határozottan, mert már tudatával bírt annak, hogy a vendéget várja a legdúsabb asztal.
Most, hogy ím megöregedett Trefort, oda módosította nézetét, hogy vannak az életben esetek, hogy jobb gazdának lenni, mint vendégnek.
S ilyen eset ez a buziási kincstári fürdő.
Fényes banketteket, népünnepeket, bálokat tartanak tiszteletére.
Muri murit vált föl, pulykák, kappanok halnak, pezsgő folyik – s az egész dolog nem kerül semmibe.
Mert az olyan nagyon szép, ha az ember miniszter Magyarországon.
Hátha még az ember pihenő miniszter.
Csak az az egy keserűség ne járna vele: hogy míg ők pihennek – igazán bosszantó tudat –, azalatt otthon az apró-cseprő fogalmazó-nép is pihen.
