TISZA LAJOS ÉS A MAGYAR MŰVÉSZET
TISZA LAJOS ÉS A MAGYAR MŰVÉSZET
Az írói és művészi kör helyiségeiben ma délután mintegy húsz-huszonöt tagból álló értekezlet jött össze azon mai lapunkban már jelzett eset alkalmából, hogy a szegedi állandó színház építését Tisza Lajos Fellner bécsi építészre szándékozik bízni.
A jelenlevők részint szakértők és építészek, nagyrészt pedig a sajtó képviselői valának.
Pártos Gyula egy a városhoz intézendő kérvény szövegét olvasta fel, melyet az építészek írnak alá, s melyben ezek élénken jajdulnak fel azon mostoha, igazságtalan eljárás ellen, hogy még a legmagyarabb város részéről is mellőztetik a magyar művészet.
Oly ridegen hangzottak e szavak, hogy az összejött hírlapírók egyike idegesen említette fel, hogy ha már Tisza Lajosnak nincs az ilyesmihez érzéke, csodálatos, miszerint e hazafias város közgyűlésén egyetlen hang sem emelkedett ez ellen.
Az értekezlet tán nem háborodott volna fel annyira – hiszen hozzá van szokva már –, ha nem éppen Szegedről jön ez a külföldieskedés.
És ez fájhatott is. A magyar nemzetnek és a magyar sajtónak elkényeztetett, a dédelgésig pártolt kedvenc városa még annyit sem tesz meg, hogy midőn állandó színházat épít, nyílt versenyre bocsássa. Nem ő! hanem egyenesen Bécsbe megy építészért.
Valóban föl lehetett jajdulni, hogy: »Te is fiam, Brutus?« Mert ki marad meg magyarnak – ha már Szeged sem?
A jelenvolt építészek magukévá tették a felolvasott kérvény szövegét, a sajtó képviselőinek helyeslése közt, kik a maguk részéről Pulszky Károly és B. Kaas Ivor felszólalása után elhatározták, hogy kérvényüket csak nyújtsák be Szeged városa közgyűléséhez az építészek, ők többet nem tehetnek, mint hogy azt pártolólag figyelemmel kísérjék egész lefolyásában s lelkesedéssel védik az eszmét, hogy a magyar művészet- és műiparnak még ha gyengébb is, a külföldinek kizárásával előny biztosíttassék, akár bukik az a jelen esetben a Tiszák kezei közt, akár nem.
Mi a magunk részéről helytelennek tartjuk, hogy emiatt a városnál peticionálnak az építészek. Helyesen mondá Szemere, hogy a városnak nincs joga a királyi biztos valamely intézkedésén változtatni. Aki a királyi biztosság szervezéséről szóló törvényt ösmeri s aki figyelemmel kísérte, hogy a város jövőjére ennél százszorta jelentékenyebb intézkedéseknél is a város nélkül határozott Tisza Lajos egész jogosan, a közgyűléseknek nem marad fenn egyéb, mint vakon beleegyezni, vagy még ennyi se, mert Tisza Lajos nem is kénytelen velök közölni ennél rájuk nézve sokkal nagyobb horderejű dolgokat sem.
Véleményünk szerint botrányos ugyan a dolog, s teljes határozottsággal kell protestálnunk, hogy a középületekre fordított közpénz közpénzen fizetett hivatalnok által német műépítészek kezébe kerüljön, – de magát Szeged városát véleményünk szerint nem érheti szemrehányás, mert Szeged városának a saját ügyeiben még votum consultativumja sincs.
Hanem igenis sokkal tapintatosabb és célravezetőbb lett volna, ha a műépítészek magához a királyi biztoshoz fordulnak. Tisza Lajos nem csökönyös ember s szereti kikerülni, amennyire lehet, a tévedéseket.
A dolog, mint értesülünk, még nem fait accompli, s hogy annyira is ment, bizonyára csak onnan származhat, hogy Tisza Lajos rosszul volt informálva a magyar műépítészek képességére nézve. Csodáljuk Lechner Lajost, kinek tanácsa ily esetek körül mindenkor döntő szokott lenni Tiszára, – Lechner jól ismeri a hazai erőket, neki tudnia kellett volna, hogy Debrecenben, Székesfehérvárott, Eperjesen, Kolozsvárott, Szombathelyt sat. magyar műépítészek emelték a színházi épületeket, s hogy e színházak aránylag az összeghez, melybe kerültek, semmiben sem állanak hátrább, sőt több helyen – pártatlan szakértők véleménye szerint – határozott előnyben vannak a Fellner által épített budapesti Népszínházzal szemben, melynek belső berendezése és célszerűsége sok hiányt mutathat fel.
Meg vagyunk győződve, hogy Tisza Lajos nem lesz kicsinyes, s bármily úton veszi is a helyesebb információkat, nem fog azok előtt szemet hunyni.
