[II.] PULSZKY FERENC
[II.] PULSZKY FERENC
A hosszú és sok dicséret megunottakká teszi az embereket. Az öreg Pulszky jól tudja ezt, s gyakran ad rá alkalmat, hogy a publikum összeszidja…
Őneki ez is tetszik.
Leghelyesebb jellemzés rá az, hogy olyan, mint az órapondus, míg az egyik vége fent, a másik mindig lent jár.
Szereti azt az utat a csillagoktól le a sárga földig…
Ezen a nagy hintán ül már húsz esztendeje.
Nem azért mondtam huszat, mintha csak húsz éve működnék a közpályán, hanem mert csak húsz év óta lett olyan nagyon fiatalember. Azelőtt ő is olyan komoly államférfi volt, mint a többiek.
Hanem mióta a külföldről visszatért, nagyon megváltozott. Mindent másképp lát mint Szlávy József, Bittó Pesten vagy akár Sennyey Pál.
Bizonyos gúnnyal nézi a bálványt, amely ezeket lelkesíti. S ha befoly a politikában, erejét juxokra, intrikákra és kártyakeverésre használja. Senki sem ért ahhoz úgy, mint ő. Az adott sanszokat kiérzi, még mielőtt megvolnának.
A dolog úgy tűnik fel, mintha egyes politikai célokat nem az eredmények kedveért támogatná, hanem mert neki mulatságot okoz.
»Cinizmus ez!« mondják, akik az öreget ismerik.
Igen ám, ha az öreget ismerni lehetne!
Mert hátha a szellemes államférfi magasabb szempontja az övé? Hátha csak ő lát jól. Neki igénye van ahhoz, hogy ezt is föltehessük.
S akkor mindjárt meg van fejtve Pulszky modora.
…Mikor a gyerekek játszanak s az öreget is a játékba csábítják, az csupa tréfából játszik velük ugyan, de mindig rontja a játékukat. S a szegény naiv gyerekek abban a hitben élnek, hogy nem tud játszani.
Jellemző e tekintetben Pulszky azon nyilatkozata, melyet e napokban tett a budai választók küldöttségének, kik őt a jelöltség elfogadására szólították föl:
»Nem fogadom el a jelöltséget, nem megyek bele a parlamentbe, mert politikus akarok maradni. A parlamentben a pártokat és azok céljait szolgálják egyesek, én pedig a nemzet törekvéseinek szolgálatában akarok maradni mint politikus: és hogy az lehessek, fölcsapok újságírónak.«
Denique fiatalodik. Ez is egy jele. Mert nálunk fiatalon zsurnaliszták az emberek s azután képviselők. Ő pedig fiatalon volt képviselő, most pedig zsurnaliszta.
Nem nehéz kitalálni, melyik a helyesebb út?
De azért az öreg útjait mégsem lehet kitanulmányozni. Olyan ember ő, aki mindent kibeszél, amit gondol s mindent megír, amit tud, – de azért marad meg valami megdöbbentő kíváncsiság az emberekben, hogy hátha tud még, gondol még azonfölül is valamit?
Az idő megadja rá a feleletet, – ha ugyan szóhoz juthat az öreg Pulszkyval szemben.
