[III.] IRÁNYI DÁNIEL
[III.] IRÁNYI DÁNIEL
Az egyedüli puritán. Sodomában és Gomorában hét igaz ember volt, itt csak egyetlen puritán van. Azért is jár mihozzánk a walesi herceg vizitbe.
Sovány ember. Még enni sem eszik sokat, nehogy a legmagasabb humanitási szempontból tekintve, mások elől fogyassza a táplálkozási anyagot.
Mereven, feszesen jár; egyenes és magas, mint a lelke.
Szerencséje, hogy bizonyos távolságban tartja magától az embereket, mert azok különben megmosolyognák. Az embernek, ha sokkal jobb is, nem szabad sokkal jobbnak látszani a többieknél, mert kinevetik.
Ő kivétel, tisztelet tárgya mindenki előtt, s furcsa tulajdonságai nem tűnnek fel a publikum szemében, mely Irányi Dánielt úgy tekinti, mint nem földi embert. Ami komikum van a komolyságában, az mind elenyészik az önzetlenségében.
Költőnek született s politikus lett. Gondolkozása tiszta, szűzies, s minden tette szigorún következetes.
Egy ember, aki sohasem botlott… s akinek nincsenek hibái.
Igaza van, ha mikor megáll a tükör előtt, beszédét tanulni, per »ön« szólítja magát.
Az erősebb, illetlenebb szavaknál, amiket előtte kiejtenek, elpirul.
Egyszer a klub-konferencián, hol ő elnökölt, patetikus méltósággal, Németh Berci egy szörnyen illetlen közbeszólást tett.
– Ezennel rendreutasítom önt – mondá mereven és ünnepélyes, megbotránkozott hangon.
– Elfogadom a rendreutasítást – felelte Németh Albert –, hanem fölkérem az elnök urat, hogy szokás szerint méltóztassék ismételni az illetlen kifejezést, – mert én nem tudom, melyik volt.
Irányi kétségbeesett, majd esdő tekintetet vetett az értekezlet tagjaira, – ajka mozogni kezdett… de megtagadta a szolgálatot, s jószerencse, hogy a harsogó kacaj betemette komikus zavarát, melyből nehéz lett volna kigázolnia.
Tetteiben s szokásaiban konzervatív. Egy időben Csanády Sándorral közös konyhán étkeztek, s egy álló évig mindennap délben felkelt Irányi s toasztot mondott Csanádyra, azután pedig Csanády emelkedett fel s ő mondott felköszöntőt Irányira.
És egyik sem találta ezt a dolgot nevetségesnek.
Irányi sok dologban nem ért egyet pártjával: ezt ki is fejezi, de ezen ellentétessége nem levén nagyképűsködés, nem költ iránta pártneheztelést, s nem levén actio anyag, nem szül szakadásokat.
Úgy áll ő a képviselőházban magában, mint egy mocsoktalan fehér oszlop, nem nagy ott ugyan a szerepe, de azért mindenki gyönyörködik benne.
És senki sem mer bele szöget verni, hogy a kalapját ráakassza.
Ő a legutolsó ideálista a parlamentben. Kár, hogy nem a legelső.
