VERHOVAY GOLYÓJA ÉS MÓRICZ PÁL
VERHOVAY GOLYÓJA ÉS MÓRICZ PÁL
Múlnak az idők!
Lezajlott a Kossuth-forradalom, az idők lassan, lassan elenyésztették nyomait.
Lezajlott a Verhovay-forradalom. S annak is elenyésztették nyomait az üvegesek.
A Verhovay golyója ma már nem fáj senkinek – még neki magának sem.
De mégis, Tisza Kálmánnak még mindig fáj.
Nem a sántítására értem, mert ő sántít és sántikál is, de nem, most ez egyszer mégsem így értem.
*
Történt, hogy a Hatvani utcai revolúció nagyon megijesztette őkegyelmességeiket, s a közös hadügyminisztériumhoz fordult a magyar kormány, hogy az istenért, bánjon el ezzel a forradalommal, míg oly ici-pici, hogy muszka nélkül lehet.
A hadügyminisztérium szereti a háborúsdit… Hírlik, hogy tervbe van, miszerint az összes európai államoktól megveszik bizonyos minimális összegért a halálraítélt rabokat, azokat felöltöztetik olasz mundérba, s hősiesen lelövöldözik őket… mert a gyakorlat edzi a bajnokokat.
A közös hadügyminisztérium, mondom, mohón kapott a dolgon, s a katonaság meg is tette a magáét, sőt egész légiók álltak még azonfelül is fikszumfertig a kaszárnyákban.
Nagy komédia volt, szép volt, csupa gyönyörűség volt.
S mikor Tisza Kálmán hírt vett a pesti puskaropogtatásról, Bécsben kevélyen szólította meg magát a tükörben!
»Kálmán, te mégis kemény gyerek vagy.«
*
Ezt a dolgot is elfeledtük, de a hadügyminiszter örök emlékezetű s most bekövetelte Tiszáéktól az okozott költségeket.
Meg is fizették e napokban – ötezernyolcszázhetvenhét forint és nyolcvannyolc krajcárt.
Ennyibe került az országnak a Verhovay golyója.
Tisza le akarta, mondják, a nyolcvannyolc krajcárt alkudni.
De Móricz Palya nem engedte:
»Minek az? Még el találna bizakodni az ellenzék!«
