AKIT KIRÁLYNAK TARTANAK
AKIT KIRÁLYNAK TARTANAK
(A Lándzsa Imre komája)
Rászállott a gólya a Lándzsa Imre uram házára, el is hozta a kicsikét, s épp ahogy kívánta, király embere lett, azaz hogy fiú.
No, hát nem is lehet más keresztapja, mint maga a király, akiről az a hír otthon Császártöltés helységében, hogy a szomszédos Gödöllőn most éppen odahaza van.
Elindult hát őkigyelme, míg otthon a bábák a dolgukat végzék, toronyirányában egyenest Gödöllőre, hol is könnyű dolog volt megtalálni a király házát.
Hanem bezzeg nehéz volt bejutni. Egy jáger járkált a kapu előtt feszesen, azt szólította meg Lándzsa Imre magyarul.
– Dicsértessék a Jézus Krisztus, tekintetes uram. Eresszen be, kérem, a királyhoz.
A jámbor német jáger tiltakozólag állt a kapu elé, mert noha nem értette a magyar beszédet, a szándékot nyomban észrevette, hogy a paraszt be akar menni.
– Nix ungrisch.
Szerencsére egy másik udvari nőcseléd jött, aki tudott magyarul is, németül is: annak tolmácsolása mellett aztán megindult a diskurzus.
– Nem lehet bemennie, barátom, mert őfelsége itt Gödöllőn nem szokott audenciát adni.
– Pedig én tanácsbeli ember volnék. Az egyik bátyám meg éppen bíró Császártöltésen.
– Az mindegy! Mégsem lehet bemenni.
Lándzsa Imre uram elkezdte a fejét vakarni, mint az olyan ember, akit váratlan bosszúság ér.
– Pedig én keresztapának szeretném meghívni őfelségét.
– No, az meg éppen lehetetlen – felelte a jáger –, mert az udvari etiquette tiltja, hogy őfelsége mindenféle keresztapaságot elvállalhasson. Tudja ön, mi az az udvari etiquette?
No, azt ugyan nem tudta Lándzsa Imre, de nem is volt rá kíváncsi. Mérgesen szemére húzta a kalapot és elkezdte a fejét csóválni, hogy az úgy ingott jobbra-balra váll-lapockái között, mint egy meglódított hinta.
– Ejnye… ejnye – dünnyög. – Ez már hiba, nagy hiba, roppant nagy hiba.
Olyan szomorú hangon mondta ezt, hogy a becsületes vadász, kit Schram Ferencnek neveznek, megszánta a parasztot s így szólt:
– Ne búsuljon, barátom. Ha csak éppen keresztkoma kell, talán jó leszek én is?
Imre megnézte a derék, szálas urat és a tenyerébe csapott.
– Szaván fogom. Ebben maradunk.
Schram szabadságidőt kért s még aznap elindult Lándzsa Imrével Császártöltésre komának, s csaptak ott olyan víg keresztelőt, hogy a király se különbet. Schram még csárdást is táncolt a kackiás magyar menyecskékkel és két aranyat tett le kis keresztfia vánkosa alá ajándéknak.
Meg is becsülték ott úgy, hogy még a helyet is megfújták, ahova leült.
Mikor pedig elment, híre kerekedett a faluban, hogy akárki mit mond is, de mégis csak maga a király volt az a saját személyében.
Hogy mégis eltagadta magát: az onnan van, mert az uraktól tart, akik nagyon megszólnák, ha tudnák, hogy egy olyan szegény, egyszerű parasztgyereket tartott a keresztvízre.
