AZ ABLAKADÓ
AZ ABLAKADÓ
Tagadhatatlan, hogy az összes miniszterek közt a legtöbbet ér gróf Szapáry Gyula – az asszonyok szemében.
Szép szelíd szemei, melyek olyanok, mint a damaszkuszi halastavak, bizonyos ártatlanságot kölcsönöznek neki, szőke pakfonszínű és fényű haja majdnem gyermekfőre vall, s azon állapot, hogy ő pénzügyminiszter, bizonyos szánalomérzetet költ fel az emberekben iránta.
Nincs, bizonyára nincs senki, aki antipátiával viseltessék iránta: még a Pázmándy kirohanásának oka is nem annyira őbenne rejlik, mint inkább Pázmándy Dénesben.
Nagyon kedves ember, mert nagyon gyenge ember.
Még az se von le renomméjából semmit, hogy a király éppen pénteki napon nevezte ki.
Az omen se fog rajta.
Mert ha szerdai, keddi vagy csütörtöki napon nevezi is ki őfelsége, Magyarországra nézve ez a nap mégis mindig pénteknek volna számítható.
*
A finánc-miniszteri tudomány úgyis abból áll, hogy adósságot csinálni, ha lehet, s ha nem lehet, új adónemeket kigondolni.
Szapáry gróf ott van körülbelül, ahol már nemigen lehet adósságot csinálni, s agyvelejének újszülötte az ablak-adó.
E kis csecsemő lett eredménye a nemes államférfiú erőködésének. Íme, önök azt mondták róla, hogy tehetetlen… Mily csalódás!
Kipattant s ott látható pólyában a kis szörnyeteg.
Az »új ház« bizonyára kedvesen lesz meglepetve.
Mondják, hogy Madarassy a keresztapa. Már t. i. olyan keresztapa, aminők a keresztapák szoktak lenni ott, ahol az apák tehetetlenek.
*
No, hogy a földet megadóztatták, az valami természetes, nem ütközik meg rajta senki. Az egész világon nyugodtan fizetik az emberek a földadót.
S mi a legközelebb fekvő fogalom a földhöz? Az ég! Ég és föld, szoktuk mondani.
Igen, föld és ég – s a föld már meg van adóztatva századok óta, az ég pedig nem!
Mert ostobák az emberek és parva sapientia, regitur mundus.
Egy Szapáry Gyulának kellett születni, hogy észrevegye s az eget megadóztassa: akkora darabkára mérvén azt, amennyi egy-egy ablakon bemosolyoghat belőle a becsületes adófizetőkre.
*
Szegény adófizetők!
A magyar ember sorsa rövid extraktumban ilyen lesz már ezután:
Reggel az ember felkel, az istenhez fohászkodik, akinek a szolgája számára évenkint húsz forint adót fizet, azután megissza teáját, melynek fontjáért egy forint behozatali vámot fizet, rummal, melynek literjeért ismét 20 krral van megadóztatva.
Azután kihajlik az ablakon, melyért 10 frt adót fizet, megnézi az időt és leakasztja a puskáját a falról, melyért öt forint fegyverdíjjal adózik, s elhagyja busásan megadóztatott házát s kimegy a saját megadóztatott földjeire, melyektől még azonkívül vadászati bért fizet.
Délben visszajön az országúton, mely a községi adóban esik az ő terhére, s megiszik egy pohárka pálinkát, miután kifizette érte a másfél krajcár accist, megtömi pipáját, melynek dohányáért 20 frt adóját kifizette – s miután azt keresztülcselekszi vagy harminc évig, elővesz egy 50 krral megstemplizett papírt, ráírja végrendeletét s főbe lövi magát, – amiért aztán már csak az örököse fogja lefizetni a haláleseti illetéket.
…Méltó vagy elődeidhez, nagy Szapáry!
