KISS JÓZSEF KÖLTEMÉNYEI *
KISS JÓZSEF KÖLTEMÉNYEI *
* Kiadja Grill Károly. Ára 2 frt 40 krajcár.
Kiss József neve már régen táplálkozik nyomdafestékkel. Majdnem tizenöt éve ír már ő többnyire jó dolgokat. Szűkebb körben mindig számított, derék tehetségét mindig elösmerték a suba alatt. Az irodalmi emberek, ha elkezdték egymást megszámlálni, sohasem felejtették el. Mindig rájöttek, hogy ő is itt van, de nem érezték, hogy itt van. Semmilyen helyet sem bírt magának kiszorítani. Meglehet, mert szerényebb volt a többinél, lehet, hogy szerencsétlenebb és valószínűbb azért, mert még nem jött el az ideje.
Hanem mikor aztán egy német művésztől hallották szavaltatni az »Ágota kisasszony«-t, egyik igen szép költői rajzát, s látták, milyen szép az németül, akkor elhitték, hogy magyarul is az.
Mindig eszembe jut az az adoma, mikor a londoni orvoshoz utazott budai magyar embernek azt mondá, baját megvizsgálva a doktor:
– Önnek fürdő kellene, uram… csakhogy félek, igen sokba fog kerülni, mert nagyon, nagyon messze van. Kérdés, ha elszánja-e ön magát?
– El vagyok, uram, szánva, megyek én akár a világ végére.
– Menjem ön el Magyarországra… Budára… Van ott egy Császárfürdő…
Kevés híja, hogy közbe nem rikkantott:
– Tyű! Hiszen éppen mellette lakom, hanem aztán mégis csak elszégyellte magát s nagy bölcsen szó nélkül utazott haza meggyógyulni. Sokszor megesett ez már rajtunk különböző variációban. Mindig is restelltük utólagosan. Így Kiss Józsefnél is. S hogy helyreüssük a mulasztást, elkezdtük két kézzel szórni a dicséretet rá. Ezt is így szoktuk.
Pedig az nem praktikus dolog. Ha valakit éhezni hagytunk, hiába rakjuk eleibe mindazt az ételt egyszerre, amit esztendőkön át megvontunk tőle: nem bírja megemészteni.
Innen a visszahatás az »Egyetértés« és a »Vasárnapi Ujság« kritikáiban, melyek máris hajlandók a túlságos dicsőségből lefaragni egy keveset.
Márpedig a Kiss József előttünk fekvő kötete megérdemelte volna, hogy egyhangú tetszéssel örüljön neki a sajtó.
Tagadhatatlan, minden túlzás émelygős, s korántsem szándékunk akár Aranyhoz, akár Gyulaihoz (kinek kötete most van sajtó alatt) hasonlítani Kiss Józsefet, de ezt ő maga sem akarja, s általában megfoghatatlan, hogy a »Vasárnapi Ujság« hogyan jut ahhoz, e két nagy érdemes költővel ütni egyet Kiss Józsefen.
Kiss Józsefet a fiatal generációval kell venni, amellyel támadt s amellyel együtt működik. Itt pedig ő áll az első helyen Reviczky Gyula, Bartók Lajos és Ábrányi Kornél mellett. Ez egyszer tagadhatatlan.
Ha nem lett volna is az első: elsővé tenné a kötet, mely nemcsak nyomdászatunknak válik díszére, mert a lehető legízlésesebb amatőr-kiadás, oly fényes köntös, aminőt a magyar irodalmi termékek nemigen bírnak még, hanem a beltartalmával is a maradandó becsű költői termékek között fog helyt foglalni mindenkor, sőt bármely kifejlett irodalmi nemzetnél is számot tenne.
Kiss Józsefnek hatalmas érzéke van a népies forma iránt s az enemű balladáiban méltó utódja Aranynak. Igaz, hogy néhol nagyon is a nyomán igyekszik járni, de a legtöbb balladájában ismét, mint a »Kincses Lázár leánya« és »A szép Batóné«-ban az ő saját felfogása és ereje domborodik ki, és még leginkább »Simon Judit«-ban. Az ős népies formának új és tetszetős alakot ad az ő egyénisége.
A 200 lapra terjedő kötet mindenféle genre-t foglal magában, s bár a balladák, melyeket ő »tragédiák«-nak nevez, képezik a kötet koronáját, sok gyönyörű költeményt találunk a lírai részben is, mert a költő meleg bensőséggel tud érezni, s érzelmeinek megtalálja a formát.
De beszéljenek magukért e sorok, midőn anyja sírjáról szól:
»Valahol messze,
Valaha régen
Megástak egy sírt
Temetőszélen.
Fája elsüppedt,
Hantja behorpadt,
Ki nyugszik ottan,
Azt én tudom csak –
Én tudom csak.
Nem jártam arra,
De oda szállnék,
Nem láttam soha,
De rátalálnék,
Valami titkos
Erő él bennem,
Az megmondaná:
Merre kell mennem –
Merre kell mennem…«
Valaha régen
Megástak egy sírt
Temetőszélen.
Fája elsüppedt,
Hantja behorpadt,
Ki nyugszik ottan,
Azt én tudom csak –
Én tudom csak.
Nem jártam arra,
De oda szállnék,
Nem láttam soha,
De rátalálnék,
Valami titkos
Erő él bennem,
Az megmondaná:
Merre kell mennem –
Merre kell mennem…«
Ha egyebet sem ír Kiss József, mint e kis költeményt, már akkor is igazi költőnek kellene tartanunk őt, kinél a közvetlenség bája és a művész esztergályozó tehetsége akképp egyesül, hogy egyik sem foglal el a másik medréből semmit, hanem bizonyos harmóniában folynak egymás mellett.
De hány meg hány szebbnél-szebb vers van e kötetben, melyek az író sokoldalú tehetségét feltüntetik. Ott a »Magány« a líraiak, »Ágota kisasszony« az elbeszélők között mint csúcspontok, de ami azokon alul van, azok is mind jelentékeny tehetség termékei, tele hangulattal, erővel és színekkel.
Kiss Józsefnek nincs széles látköre, fantáziája nem csapongó, nagyobb alkotásai már nemigen lesznek, mert se mély, sem magas, de éppen abban van az ő nagy érdeme, hogy meg tud maradni a saját mezsgyéjén.
Bartóktól abban különbözik, hogy az ízlése tisztultabb, nyelve tömörebb, egyénisége konszolidáltabb, míg viszont Bartók eredetibb és izmosabb, Reviczky mélyebb mindkettőjüknél, de ez legkevésbé van még kiforrva.
Kiss József már ma egy teljesen bevégzett költői egyéniség, s kötete kiválóbb helyet biztosít neki a magyar irodalomtörténetben.
Keveset ír, de gonddal. S ezt kövesse ezentúl is, mert elfogultság a produkció mennyiségéhez és nem minőségéhez szabni az ítéletet valamely tehetségről, mint azt egy lap teszi Kiss Józsefről.
Annyi azonban bizonyos, hogy költőnk kissé túlskrupulózus s néhol szinte észrevehető a csiszolás költeményeiben, ami mindig rontja az illúziót.
A gondolat akkor szép, ha mintegy odaleheltnek látszik.
Mióta Arany és Gyulai lantja már csak igen ritkán peng, azóta még nem tett poéta nagyobb s élénkebb hatást a közönség közt, mint Kiss József (mert Vajda sokkal nagyobb költő, mintsem a mai generáció méltathatná). S ez a hatás teljesen indokolt és örvendetes.
Eltekintve a kiváló költői becstől, melynek elismerését senki sem merné megvonni a Kiss József költeményeitől, még egy speciális érdeme van az ő költeményeinek, olyan érdem, melyet gáncsképp említenek fel a legtöbben, s ez az, hogy a magyar népies ruhát ráadta a zsidókra, mert balladáinak hősei többnyire zsidó lányok és zsidó ifjak, akik azonban úgy tesznek, úgy gondolkoznak és beszélnek, mint a mi magyar parasztjaink. Lehet, hogy ez hibájuk a balladáknak, de végeredményben annyi, hogy a magvar zsidókat bevitte a magyar poézisbe, s illetve a magyar poézist vitte a zsidók közé. Ennek csak jó eredménye lehet, mert minden összekötő kapocs között legerősebb az arany kapocs.
