TUDTÁRA ADATIK MINDENKINEK…
TUDTÁRA ADATIK MINDENKINEK…
(Fürdői novella képekkel)
Ősz van már. Hullanak a fákról a sárguló levelek s hűvösödik a levegő.
Lassankint bundában kell járni, s az asszonyok is, akik még itt maradtak, fölvehetik kis bekecseiket, mert már a csipkés lenge toaletteknek bizony-bizony vége van erre az esztendőre.
Hanem iszen akik csak mulatságból voltak itt a fürdőn, azok úgyis hazaszállingóztak már, csak a betegek maradtak s azok is mennek maholnap.
Az omnibusz, mely az indóházig szállít, csak visz s nem hoz soha senkit.
Lassankint egészen néptelen lesz a kis park és rideg az egész fürdő tájéka. A banda is elment, nincsen muzsika se reggel, se este, csak a kellnerek ásítozva járnak-kelnek a téres étteremben, egyetlen szögletasztalnál megfér az egész társaság.
A zajos szezonnak csak az emlékei maradtak.
Nos, igen, emlékei, az elveszett vagy az elhagyott tárgyak, melyeket a fürdő egyik szolgája most dobol ki, mikor körülbelül senki sem hallja, csak a kiabálására összeszaladt libák és ebek, akik pedig nem valószínű, hogy igénykeresetet nyújtsanak be valamely tárgy iránt. Nem is azért dobolja ki a tárgyakat Mátyás úr, hogy gazdájok akadjon (hasznát veszi ő azoknak), az egész komédia csak propter formam történik, ahogy a tekintetes szolgabíró úr mondaná, ha itt volna.
De bizony már az sincs, csak a szezon derekán teszi ide székhelyét a rend fenntartásának szempontjából, no, meg azért, mert itt minden időben össze lehet ütni egy-egy färblikompániát.
S amint kivedlik díszéből a táj, a fürdő, azonképpen lehámlik Matyi is. Mert tudni kell, hogy Matyi fürdőszolga, de azon időre, míg a tekintetes szolgabíró urat felszolgálja, hogy annak az erejét növelje, a vármegye ruháját veszi fel, cifra dolmányban jár, s minden élő ember abban a csalékony hitben él, hogy ő valóságos hajdú.
De a fürdő-évad végén azután le kell vetnie a szép burkolatot, s bizony ilyenkor többnyire a talált tárgyakból ruházkodik fel; most is a Nr. 8-beli bécsi doktor egyik rossz cilinderét vette a fejére, s hogy a szobákból kikukucskáló vászonnépet megnevettesse, figurát csinált magából, föltéve még pápaszemet is az orrára.
Így olvassa komolyan a fürdőn talált gazdátlan tárgyak jegyzékét.
Íme, két míder.
Az egyik piros csipkés, a másik fehér vászon. Mindkettő karcsú derekat szoríthatott s nagyon ki van tágulva az illető helyen. – Hm! Ez alighanem a Komornoky kisasszonyoké volt.
Két csipkés kendő, az egyiken ötágú korona. Hatvani Deutschéktól járt ott nyilván valaki.
Egy alsó női nadrág…
Ha a ruhákban rang lenne, uraim, akkor az alsónadrág lenne a “valóságos belső titkos tanácsos”.
De erről a témáról nem tanácsos beszélni.
A nadrág csinos, nagyon csinos, köröskörül csipkével. Kár, hogy el van szakadva a comboknál…
Hogyan, a combok nem fértek volna benne el?
Vajon ki lehetett a tulajdonosnője?
Szegény kis nadrág! mely prózai sor vár… Matyi fog összerepítgetni kapcának.
Csakhogy ahhoz még csizma kéne előbb.
Huh! hogy fog viszketni benne a lába!
Egy finom svéd kesztyű… A puha kacsóknak még most is ki van nyomkodva benne a helye. Mintha csak most húzták volna ki belőlük.
Egy félkesztyű – egészen értéktelen a párja nélkül. A kis Eveline kezecskéjének tokja. Ah! tok, tok, tok! A kesztyűt a parkon találta Matyi. – Fölvette. Lendl nem vette volna fel – ha a saját arcán találja is.
Egy pár cseresznyeszín harisnya.
Uraim, önök azt mondják, hogy a ruha teszi az asszonyt.
Nem igaz! A ruha-nélküliség teszi.
És mégis… a harisnyáknak megbocsátunk: ők csak nagyritkán mutatnak hamisan.
A talált harisnyák cseresznyeszínűek és selyemből vannak.
Apropos! Itt jut eszembe. Ki emlékszik önök közül az Erdélyi Mariette és a Pálmai Ilka harisnya-afférjére?
Ott nagy gondot szerzett egy pár harisnya, amely hiányzott, itt pedig gondot szerez egy pár harisnya, amelyik fölösleges.
A harisnyakötők is megtaláltattak… Igazán bámulatos!
Három míder és számtalan esernyők.
Minden jel azt mutatja, hogy ezek férfi-míderek valának… A domborodó helyek érintetlenek.
Három kalap…
Nem az a vígjáték, kérem, hanem valóságos férfikalapok.
Nem csoda… Sok ember veszti el fejéről a fürdőben a kalapot – még több, mielőtt idejönne, azaz idehozná a feleségét.
Különböző ékszerek. Egy arany remontoir-óra. (Tik-tak! Ez mutatta a pásztorórát.)
Két medaillon, az egyik a kedves arcképével, a másik egy hajfürttel.
Úgyszintén podimeter, egy lépés-mutató.
Hogy hány lépés a szerelemtől – a megugrásig.
Ha azonban valamelyik hölgyecskéé volt; nem csoda, hogy elhagyta, mert a podimeter olyan pontos lehetne, hogy a ballépéseket is mutatná.
Púderes doboz… finom szivartárca… és pénztárca monogrammal!… A púderes doboz tele van és fehér, de a szivar- és pénztárca üres, vagyis »svarc«!
Az ilyet nem virtus elveszteni…
Két pár cipő, az egyik szolid, a másik túlgavalléros svindli sarokkal.
Az egyik lábacska sem volt valami nagyon nyerges. Hanem azért elég csinos formájúak a cipők.
Fésűk is találtattak s egy tucat tarokkártya.
A »herz« van kívül. Egytől egyig herzig tárgyak.
Notabene, a kártyák meg vannak jegyezve. S hátul ellátva Thaisz Elek által használati utasítással és engedéllyel.
Egy muszkaszabású köpenyeg, egy kis étui a kézben.
Bizonyosan valami orosz herceg, kit most Spitzer Adolf név alatt köröznek.
Hja, a fürdőző orosz hercegeken, illetve a köpenyegjeiken megesik az ilyen is.
Egy gukker és egy látcső.
Az ismeretlen tulajdonosok bizonyosan megunták a messzire való látást s egymás szemébe nézegetnek.
Mert a gukker nőé volt, a látcső férfié.
Napernyő és fotográfiák.
Mintha láttuk volna valaha ezeket az arcképeket Sárkánynál.
S még egyebütt is.
Ah, az elhagyott arcképek politika is lehet.
Hátha proselytákat hoznak.
Egy hózentráger, egy kocsi-lámpa és sétabotok.
A hózentráger azokból való, melyek így kevélykednek: »nincs többé görbe hát.«
A lámpás nem azokból való, amelyek Tiszának világítanak.
Különféle botok… trinkgeldnek maradtak itt. Matyi meg is érdemli.
Zongora, mely szörnyen le van hangolva – de mégsem annyira, mint az, aki vette.
A billentyűk a »Kőrösi lány«-t dünnyögik maguktól.
Íme, nehány elrongyolt kotillonjegy és egy táncrend.
Mi ez?
Első keringő: Erneszt.
Első csárdás: Erneszt.
Első négyes: Erneszt.
Füzértánc: Erneszt.
Ej ej, kisasszony! Kegyed az egész éjet Erneszttel töltötte!
No, lám, »Nana« és mellette egy nyitott büntetőtörvénykönyv, címlapján e szavakkal: »I love you.«
Na, na… ez egy veszedelmes kötelezvény ilyen könyvre írva.
Egy kis kutya. De nem a »Didó«. Didó most Lendlit ugatja.
Szenvedélye a – nyulak.
Két szék. Aki közöttük a pad alatt maradt, az nem látható.
De mi ösmerjük.
Neve diszkrécióból elhallgattatik. A kiadóhivatalnál (Nádor utca 7) azonban megtudható.
Egy kis album jegyzetekkel és sóhajtásokkal:
»Ez a Samassa mégis kifogott Kálmánon.«
»Oh, ezek a mennydörgős érsekek.«
»A püspökökre is megharagszom. Kivált, ha nem girálnak.«
Egy férfi-toalett-készülék, tükör-, fésűk-, hajkefékkel.
A tetejére ki van gravirozva: »György Aladár tulajdona.«
Egy női kalap, spanyol.
Vajon miféle infánsnő vesztette el?
Egy kulcs hevert mellette.
Micsoda pleonazmus! Hiszen néha egy szép női kalap maga is kulcs – a legédesebb lakathoz.
Musset költeményei.
De Musset csak fordította – Rudnyánszky Gyulából.
Egy női karperec – alul egy képviselőnk jól talált arcképével.
Kosár. Valamelyik kisasszony hagyta itt mérgében, mert nem volt alkalma senkinek odaadni.
A kosárban bent az »Egyetértés« egy hétfői száma, melyben csak nyolcszor fordul elő Gelléri Mór neve.
Befejezés
Ezek a tárgyak találtattak a fürdőben. Aki elvesztette, visszakérheti a magáét.
De ez még nem minden.
Hány egyén vesztette el szívét, nyugalmát. Amit aztán nem talált meg senki.
Némelyek a reménységüket vesztették el, hogy kigyógyulnak.
Mások elhagyták a köszvényüket.
Ismét mások az étvágyukat vesztették. (Azt alighanem a Matyi találta meg.)
Mi pedig elvesztettük e kitéréssel a fonalat – minélfogva nem folytathatjuk tovább ezt a bolondságot.
