MIÉRT SZERETI A KIRÁLY GR. ANDRÁSSYT?
MIÉRT SZERETI A KIRÁLY GR. ANDRÁSSYT?
A jeles magyar államférfi, mindenki tudja, oly nagy mértékben élvezte az udvar és a király szeretetét, mint csak igen kevés halandónak jut. Mert a királyok, ha nem szűkmarkúak a kegyek osztogatásában, de mindenesetre szeszélyesek és nagyon változékonyak.
Az, aki akasztófára volt ítélve, majdnem herceggé lesz ugyanazon uralkodó kegye folytán, ki a halálítéletet írta alá egykor! Csak a szerelemben egy lépés a gyűlölségtől a vonzalomig, a politikában nagy út, tengerek szelik keresztül.
Andrássy mostani szereplése, vagyis az, amely neki tulajdoníttatik, komikus, és csak a hírlapok üres fecsegésén alapszik leginkább. E hírlapi kacsákat legfeljebb a király Andrássy iránti vonzalma hizlalja, mely lépten-nyomon nyilvánul, de e vonzalom korántsem azt jelenti, mintha a Haymerle háta mögött együtt csinálnák a politikát; a vonzalom tisztán egyéni, de éppen mert semmi köze a politikához, sokkal becsesebb lehet Andrássyra nézve.
A gróf »viselkedése« (mert egyéb szó alig illik rá) annyira nem komoly és annyira nincs politikai színezete, hogy az udvarnál is nem egy élc röppent el kivált romániai útjára vonatkozólag, amit őfölsége is rendesen megmosolyog, mert nagyon szereti, ha a grófról beszélnek.
– Andrássynak mindég kell lenni egy királyának – mondák az udvari urak –, ha más nincs, jó neki a romániai is.
De ha a tréfát szívesen is, a gúny és kicsinylés szavát nem engedné meg a király kedvence iránt. Aminthogy senki nem is teszi.
Midőn megjött Mezőkövesdre a sürgöny, hogy Andrássy is jönni fog, a király így szólt:
– No, urak, jó hírt mondok, társaságunk pompásan megszaporodik: Andrássy gróf jön.
S maga táviratozott Miskolcra, hogy Andrássynak valami jó, kényelmes szállást keressenek azonnal.
De hát ez még csak mindannak a konstatálása, hogy a gróf grata persona. Pedig a feladatunk az: elbeszélni, miért.
Kevesen tudják a valódi okot, de mégis elegen. Ma már a nagyközönség is tudhatja legalább nagyjában.
Mikor az Andrássy-minisztérium kineveztetett s őfelsége megkoronáztatott még mindig bizonyos bizalmatlanságot érzett a magyar államférfiak ellen, s Andrássy is észrevette azt.
Egy ízben őfölsége maga elé hívatta s tanácsát kérte egy dologban, amit szeretne, ha ő a parlamentben keresztülvinne.
– Nem tehetem, fölség – mondá Andrássy elkomorodva – …ez rettentő akadályokba ütköznék.
– De hátha keresztülvihetné ön… – szólt a fejedelem rábeszélőleg.
– Esedezem fölségednek, hagyjon föl ezzel a tervvel, én nem vállalkozhatom rá.
S ezzel meghajtotta magát hódolattal és visszavonulni készült.
– De legalább ígérje meg, gróf…
Andrássy megfordult erre a szavakra s hévvel felelte:
– Fölséges uram! Megtenni könnyű, de megígérni nehéz.
A király megértette Andrássyt s napokig emlegette környezetének. »Ez egy perfekt gavallér ember. Nekem az eddigi minisztereim mindent megígértek, de semmit sem tettek meg; ez az egyetlen, aki nehezebbnek talál egy ígéretet tenni, mint azt beváltani.«
Még egy másik eset is nagyban hozzájárult, hogy a király szíve mindjobban megnyíljék Andrássynak.
Egy napon, midőn még ő volt egyszersmind a hadügyminiszter, sürgöny érkezett Bécsből, a királytól, hogy a Lajta melletti Brucknál ezen meg ezen a napon nagy hadi gyakorlatok lesznek, mely időre történjenek meg haladéktalanul az intézkedések, hogy nehány honvédszakasz is oda összpontosíttassék.
Andrássy éppen lázban feküdt betegen, midőn e rendelet leérkezett, azonnal összehítta a miniszteri tanácsot szobájába. Az összes miniszterek megegyeztek abban, hogy ennek a rendeletnek nem lehet engedelmeskedni az alkotmány ellen.
– De hát akkor rögtön Bécsbe kell menni valamelyikünknek, őfelségét informálni. Ki vállalkozik rá?
Horváth Boldizsár egy ablaknál állt s annak a függönye mögé húzódott, hogy ne is lássák; Gorove kijelentette, hogy halaszthatatlan teendői vannak itthon; a szelíd Eötvös elsápadt; Wenckheim pedig izgatottan dobolt gyűrűs kezével az asztalon.
Nagy némaság állott be.
– No, hát akkor elmegyek én – mondá Andrássy.
– De hiszen fekvő beteg vagy.
– Nem tesz semmit. Este indulok.
Azonnal sürgönyileg kért kihallgatást a királynál. A válasz visszaérkezett: őfölsége másnap 11 órakor fogadja.
– Fölséges uram – mondá a miniszterelnök a kihallgatáson –, a fölséged rendeletét nem lehet teljesíteni.
– Hogyan? Ön mondja ezt nekem, gróf? – kérdé őfölsége ingerülten.
– Nem engedi az alkotmány, fölséges uram!
– De hát nem én vagyok-e az alkotmány szerint is a legfelsőbb hadúr?
– Igenis az, és fölségednek joga van, ha parancsolja, minden honvédet fölakasztatni holnap odahaza, de csak egyetlenegyet is kivinni a magyar területről, joga nincs.
A király reánézett a miniszter fölhevült, lángban égő arcára, s lecsillapodva szólott:
– Ha így áll a dolog, kedves Andrássy… akkor hát jobb lesz ugye visszavonni a rendeletemet?
E két határozott s – mint őfölsége nevezte – becsületes föllépés alapította meg Andrássy Gyula renoméját királyunk előtt, ki nem veti meg az igazmondást, hanem, mint valami ritka fehér hollót, nagy becsben tartja.
