A KISFALUDY TÁRSASÁGBÓL
A KISFALUDY TÁRSASÁGBÓL
Nem igaz abból egy szó se, amit Bercsényi Béla fogott rá Gyulaira, mikor Kolozsvárott korteskedett ellene: hogy ti. »ez az a Gyulay, aki a königgrätzi csatát elvesztette!« Ő sose vesztett csatát, pedig ütközetben van örökké. Az igaz, hogy nem is nyert. Egész élete csupa ellentétekből áll. Nagy ember, s mégis a legkisebb valamennyi között. Jószívű ember, mégis mindenkit megkarmol. Okos ember, mégis mindig ő beszél. Mindenkinek kellemetlenségeket mond, s annak dacára kellemes ember hírében áll. Liberális s mindamellett a legnagyobb despota.
Igazi abszolutizmus uralkodik a Kisfaludy Társaságban. Amit ő egyszer megmond, azon sohasem történik semmi változás. Ha prüsszenteni találna egyszer az elnöki székről, én azt hiszem, mindenki a zsebkendőjéhez kapna, azon hitben, hogy ő prüsszentett.
Annyira megszoktatta a tagokat, hogy amit ő akar, az az ő akaratuk is.
Mély szendergéssel nézik a tagok az idők folyását már évek óta.
Végre tegnap egy kis életjelt vettünk észre. Van már Szécsen-párt és Degré-párt a Kisfaludy Társaságban.
Szécsen ugyanis nemrég egy tanulmányt írt a régi diétai szónokokról. Ebben úgy mutatja be Metternich herceget, mint a magyarok jó barátját. Ez a tanulmány megjelent a »Budapesti Szemlé«-ben.
De már ezt nem tűrhette Degré Lojzi bátyánk, aki nemcsak jó író, hanem jó magyar ember is, s most ő is írt visszaemlékezéseket, amelyekben kimutatja, hogy Metternich a magyarok ellensége volt. Kérdés azonban, hogy ez meg fog-e jelenni a »Budapesti Szemlé«-ben?
Ez a kis vita az első elevenség jó idők óta e teremben. Az igazság és a szimpátia a Degré részén van. Szívből éljenezték meg a tagok.
Pedig sokan voltak, még olyanok is, akik ritka vendégek itt, mint Szilády Áron és Vajda János. Az öreg oroszlán apprehendál valamit, s ez jól áll neki, de a Társaságnak nagy kár, hogy a környékére se jön.
Degré után Győry Vilmos következett. – A marakodó lelkek előtt az, a csendes poétikus kedélyek előtt pedig ez volt az est hőse. Calderon »Zalamea bírája« magyar fizionómiával is oly elragadó lesz, mint aminő odahaza volt. A hallgatóságot a naiv helyek mulattatták leginkább, azért mondom hogy a hallgatóságot, mert a tagok nem igen szokták a felolvasásokat hallgatni, az egy Szász Károlyt kivéve, aki nemcsak gyönyörködtetni tud másokat, hanem gyönyörködni is másokban. S ez az igazi virtus!
A két szatírát fölöslegessé tette Horatius úr, aki szinte tudott már ilyenformákat írni; valamivel jobb volt a Jakab Ödön prózája, de mégis kissé jobban kellene megrostálni a felolvasandó dolgokat.
Közönség oly nagy számmal jelent meg, hogy egy talán fölösleges is volt köztük.
Az volt ti. fölösleges, aki az egyik tagnak elvitte a fogasról a télikabátját.
Igazán örvendetes napjainkban a kiváló érdeklődés a szépirodalom iránt.
