EGYÜD ISTVÁN
EGYÜD ISTVÁN
Együd, a derék Együd István, a Népszínház egyik legkülönb tagja, ki már régóta betegeskedett, s mint egy árnyék járkált köztünk, ma meghalt Vácon menthetlen mellbajban.
Együd Szentendrére való születés. Szülei egyszerű református parasztok voltak, akik azonban nagy fáradsággal bár, tanítatták fiokat, s mint rendesen szokás, papot akartak belőle faragni.
Úgy is volt, papnak készült Pista, de nem valami nagy kedvvel; benne volt már a vériben az »ördög«, mint ahogy anyja nevezte a színészet iránti hajlamokat. Egy napon otthagyta a teológiát, s fölcsapott Molnárhoz Budára.
Molnár akkor in floribus volt a »Hazafiság a Nemzetiségnek« jelszó alatt. Együd különben később is vele ment Debrecenbe, de nevesebb színésszé csak akkor lett, midőn a budapesti Népszínház megnyílt, s melyhez szerződtették.
Együd sohase szenvedte azt a vándorszínészi hányattatásokat. Nem volt valami nagy tehetség, de igen rendes, eszes és pontos színész, s a mellett teljesen karakteres, tetőtől talpig derék ember a privát életben. Ez szilárdította meg állását mindenütt, s egyengette el a töviseket pályáján.
A Népszínháznál különösen a »Gáspár apó« szerepében tűnt ki. Ez alakítása megtetszett a publikumnak, s ezentúl úgy szólván művész számba vette Együdöt, amiben nagy segítségére volt példás magaviselete, higgadt, nyugodt modora, szolíd, okos világnézete. A népszínházi darabokat bíráló bizottságnak ő volt egyik tagja, s a művészek és írók társaságának sok éven át buzgó pénztárnoka.
Mintegy két évvel ezelőtt elkezdett betegeskedni. Mindig sápadtabb, soványabb, összeesettebb lett. Igen gyakran kellett őriznie az ágyat is. A lapokban gyakran olvastuk, hogy már felüdült, de még gyakrabban azt, hogy a szerepeit ez vagy az adja, mert ő beteg.
Végre megvált a színháztól »ideiglenesen«.
Pihenni ment Vácra »egy időre«. Mert aki igaz színész, aki olyan lelkesedéssel, olyan rajongással viseltetik a lámpák világa iránt, mint ő, az nem válhat meg végleg a színpadtól csak úgy, amint ő tette, hogy meghal.
A közelmúltban sok csapás érte, s bizonyosan sietette halálát. Fia, neje, anyja halt meg rövid időközökben. Maradt azonban két árvája, akikért érdemes lett volna, s sok szerepe, amelyekkel kapcsolatban neve évekig fog még élni.
Halála általános részvétet keltett. A fővárosból is sokan utaznak holnap temetésére… Megszólalnak a váci harangok: bim-bam, bim-bam! – S a derék Gáspár apót sohase látjuk többé. Ez lesz az utolsó jelenete.
