APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – május 20.
APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – május 20.
Aki ma egy óra tájban ment a képviselőház felé, feltűnhetett neki az a nagyon ritka jelenség, hogy a két zászlós ház körül ma egyetlen honatya sem őgyeleg. Néhány fiákerló búsult ott csupán az olyan haza sorsa fölött, melyben az abrakot a kocsis issza meg.
Még a folyosók is ki voltak halva. Csak úgy kongott az ember lépése a visszhangos sikátorokon. Sehol egy élő lélek, pedig féltizenegykor, mint a köpü szája körül a méh melegedni kezdő napon, mind ott várta a sok honatya a tíz órai ülés megnyitását a Sándor utcai kapu előtt.
Honnan e szembeötlő változás?
Hja, nagy dolog történik! Minden ember odabenn van és hallgat. Apponyi beszél.
Apponyi büszke lehet erre a jelenségre. Azt még Tisza Kálmán se tudja fölmutatni, hogy őt meghallgatni minden ember félbe hagyja a cigaretját.
Apponyi valamivel egy óra előtt kezdett beszélni s jóval elmúlt félháromra, mikor befejezte. És azalatt a képviselőház – honni soit qui mal y pense, – csupa fül vala.
A mérsékelt vezéreinek ez egyik tekintélyesebbje azon kezdte beszédjét, hogy kimutassa, hogy az okkupáció s az adminisztráció, amivel a berlini szerződés monarchiánkat megbízza, a katonai akció után összefolyik, egymásba forr, annyira, hogy azt veszedelmes fikció nélkül többé elválasztani nem is lehet. S innen indulva ki, bizonyította be azt, hogy a delegációk a beruházási költségek megszavazásával csakugyan átlépték hatáskörüket.
Mulatságosabb volt azonban beszédjének az a része, ahol a miniszterelnök által tegnap idézett francia akadémia nagy szótárával szemben a magyar akadémia nagy szótárára hivatkozik s fölolvassa, hogy hát az mit mond az okkupációról s hogyan értelmezi?
»Okkupál = ideiglenesen birtokában van, katonailag, = meglep és elfoglal, – átvitt értelemben: megszáll jó vagy rossz szellem« stb. stb., – mely épületes értelmezések mindegyike állandólag hangos derültségben tartá a házat.
Még maga Tisza Kálmán, mint szellemes ember, még ő maga sem állhatta meg, hogy jóízűen ne mosolyogjon az ötlet fölött, – melynél különben Apponyi sietett is kijelenteni, hogy ő ezt a filológiai értekezést nem érvelés szempontjából hozza ám föl, csak illusztrálni kívánta, hogy mi értéke van az ily szótárakkal való érvelésnek s hova jutunk, ha a miniszterelnök nyelvészeti fejtegetései után indulunk.
*
Apponyi érdekesen, tartalmasan, sok logikával tud beszélni. A kifejezések találó és igazán parlamenti választékosságára nézve, mióta mestere, Sennyey Pál nem vesz részt a vitákban, nem tudjuk, ha vajon állítható-e valaki melléje az egész képviselőházban.
Ma is ebben excellált, nem csekély tárgyismerettel és tanulmánnyal. Kimutatta, hogy a berlini szerződés az okkupációval nem arra hízta meg a monarchiát, amit a miniszterelnök a francia akadémia nagy szótárából kiolvasott. Egyáltalában nem ruházta föl a megszállott tartományok szuverénitásával, sőt ezt a szuverénitást az áprilisi konvenció egyenesen és örök időkre a szultánnak tartotta fönn.
Az is találó volt, midőn kimutatta, hogy a tisztán hadi akció biztosítására szükséges teendők igaz, hogy nem tartoznak a parlamentek jogköréhez. De éppoly kevéssé tartoznak a delegációk jogköréhez is. Végzi és teljesíti a hadi parancsnok s bizony nem szaladgál a parlamentek után, hogy kinyerje rá beleegyezésüket: de a delegációk után sem ám, melyeknek beleegyezését kinyerni egyáltalában nem kerülne kevesebb utánjárásba, mint a parlamentekét, s az utánjárásban elveszhetne a hadjárat, mert most is igaz az, hogy Roma deliberante Saguntum perit.
Rámutatott – a megszállott tartományok adminisztrációjára térve – az Andrássy és Szlávy felfogása közti eltérésre, s kihozta, hogy akár Andrássynak, akár Szlávynak van igaza: Tisza Kálmán föl nem menthető.
*
Érdekes volt Apponyit hallgatni, mikor az alkotmány megfurkált, a férgek által megrágott alkotmányunk sáncairól beszélt. Elolvasva beszéde e részét [látjuk], hogy Apponyi az aulikus család ivadéka is odajutott már, hogy – Kossuth Lajosnak adjon igazat.
De még érdekesebb volt tapasztalni a nagy különbséget, mely a bosnyák kérdésben a mérsékelt ellenzék két vezére, Apponyi és Szilágyi Dezső közt fennforog.
Szilágyi a formai okokon kívül még elvi okokból is megtagadta a fedezetet a lázadás elnyomására. S beszédének e része még hatalmasabb volt annál, melyben az alkotmány megsértéséről panaszkodik.
Apponyi pur et simple az inkompetencia alapján tagadta meg a fedezetet s ezt világosan és félreérthetetlenül fejezte ki.
Hát biz ez nagy hasadék a párt vezérférfiai között, s nem hisszük, hogy az oly éles látású ember figyelmét, mint Tisza Kálmán, kikerülné.
