APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – május 19.
APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – május 19.
Aki azt hiszi, hogy Boszniát és Hercegovinát az ő sziklái teszik oly hozzáférhetetlenné, az jöjjön el a képviselőház most folyó ülésére s meglátja, hogy tévedett. Itt a zöld asztal körül keményebb csaták vívatnak, mint a Narenta mentében és feketehegyek határszélén. Dragalj erődjét itt nem háromszor, de tízszer foglalják el és röpítik a levegőbe s megint csak elveszítik, s nem a sziklahegyek tetejéről puskáznak egymásra, de fejéhez vagdossák egymásnak magokat a sziklahegyeket.
*
Németh Albert gerillatámadása után ma a vastag kaliberű ágyúk gördültek elő nagy dübörgéssel.
A kormánypárt megunta a Cordélia szerepét, hogy csak hallgasson és szeressen, s ma szólásra nyitá föl két leghatalmasabb száját.
Jókai Mór az aranytollú és Tisza Kálmán a tollatlan léptek egymás után az arénába, hogy megdöntsék a most igazán »egyesült ellenzék« falanxait.
Még Ivánka Imre is hozzájok kívánt csatlakozni harmadiknak, de az ülés végére jutván, azzal a szeretetreméltó indítvánnyal állott elő, hogy szép szavai meghallgatása kedveért, hosszabbítsa meg a ház az öt órai ülést még egy órával. Az ellenzék bele is egyezett volna, de hát a mameluknak természete már, hogy mindig éhes legyen, – azért a gyönyörűnek ígérkező szónoklat más napra maradt.
*
Jókai mesével kezdte, mesével folytatta, mesével végezte. Hiába, őneki már végzete, hogy nemzetének nevelő dajkája legyen. Elmesélte a keleti kérdés egész históriáját a Mithad pasa könyvéből, melynek csak az az egy hibája van, hogy elfelejtett megjelenni.
Ő azonban elolvasta s abból hitelesen állíthatja, hogy az egész keleti bonyodalom, a lázadások, a török–orosz háború s minden veszedelem egy vérbosszú esetéből kerekedett, amint a lavina a verébszárny lebbenéséből szokott kerekedni. Ha az a knéz és bég közti eset Podgoricában elő nem adta volna magát, – nem kellene most nekünk a bosnyák lázadás elnyomására kiizzadnunk újabb 22 milliót.
De hát a vérbosszú, mely köztudomás szerint új intézmény, melyet 1875 előtt az ördög se ismert; mert ha száz év előtt ismerik, régen a mienk lett volna már az Aegei-tenger is.
*
Beszédjének legnagyobb része a historizálásból került ki. De volt egy még érdekesebb része is. Az, ahol a megszavazott milliók fejében eszmét kért a közös kormánytól arra nézve, hogy mi lesz Boszniával, Hercegovinával. Mert most úgy vagyunk vele, mint az ablakfa, hogy se ki, se be. Így egyszer arra virradhat a közös kormány, hogy nemcsak a pénzünk fogy el, de mi, akik támogatjuk, mi is elfogyunk.
Hej! haj! a bizony baj lesz, mert:
Teremt-e Isten több magyart,
Míg a világ, míg napja tart,
Ha mink is elfogyánk?!
Míg a világ, míg napja tart,
Ha mink is elfogyánk?!
Bizony aligha teremt, mert a bosnyák-magyarok teremtésétől őneki is elmehetett már a kedve.
*
Tisza Kálmán ma egy új törvénykönyvet hozott nemcsak a ház asztalára, de nemzetközi forgalomba.
A francia akadémia nagy szótárát, mely a berlini szerződést megmagyarázza azoknak a gyöngébbeknek, akik azt aláírták. Ez új törvénykönyvből megérthetik, hogy az »occupation«, melyre a hatalmak monarchiánkat felhatalmazták, annyit jelent, mint annexió.
Ezzel tehát most már ők is tisztába lehetnek. Ha nem volnának hajlandók ez értelmezést elfogadni: ott a francia akadémia, majd megtanítja ez őket kesztyűben dudálni.
*
Tisza után Horánszky Nándor kísérlette meg Jókai históriáját kissé helyreigazítani a vörös könyv diplomáciai irataiból. Hiú erőlködés! Nem hiszi el azt neki Jókai.
Végül még Helfy kellemetlenkedett, oly dolgokat hozván emlékezetbe, melyeket már rég alaposan eltagadottaknak lehetett hinni. Hogy senki se akarta az okkupációt. Még Prileszky sem, aki egy okkupációellenes meetingen elnökölt. Még a főispánok sem. És senki. Még a többség sem. Még a magyar kormány sem.
És most az okkupáció politikájának többsége van.
No, ne csodálkozzék Helfy Ignác olyan nagyon. Lesz itt maholnap többsége a – reichsráthba-menetelnek is, ha isten tovább is megsegít az eddigi úton.
