II. Kutya-észrevételek.
II. Kutya-észrevételek.
Tegnapelőtt éjjel három kutya ballagott az Erzsébet téri sétányon, – bizonyosan a »Kék Macská«-ból jöttek.
Közönséges szelindek kutyák voltak, csupa egyfajta s élénk társalgást folytattak kutyanyelven.
– Hallod-e, Dráva! – szólt a tarkafülű eb – azt mégis nagyon restellem, hogy a legharapósabb ember címerében kakasokat találtak.
– Eh, hadd el… a régi királyok ostoba emberek voltak. Minket sohase vettek be a címerekbe.
– Ne bántsd a régi királyokat, Tisza! – szólalt meg a sántító Zagyva. –- Őalattuk legalább holtunk után értünk valamit, a bőrünkre írták a diplomákat… de most… most…
– Mi van most?
– Nagyon el vagyunk nyomva, gyerekek.
– Csitt! Egy rendőr járkál itt, lassabban beszéljünk.
– Egy rendőr? Az lehetetlen!
– De istenúgyse igaz! – mondja Dráva élénken.
– Nem fog az bennünket bántani?
– Tetessük magunkat, hogy meg vagyunk veszve, s bezzeg úgy elszalad, hogy nem éri a lába a földet.
Egy-két ugatás és keringő kutya-mazurka schrittek után a derék rendőr csakugyan kereket oldott.
– Te nagy pszichológus vagy, Dráva!
– És esztétikus… – tette hozzá Dráva szerényen –, éppen most készülök én is egy kritikához az Ábrányi Emilke verseiről.
– Ne harapd meg szegényt nagyon… tudod, a Fuchs testvérek miatt… mégis csak fajtánkbeliek.
– Nyomatták volna hát kutyabőrre legalább.
– Hagyd el a poézist, Zagyva… legyünk reálisak. Nem találod, hogy milyen gyáván szaladt el az a rendőr. Írhatnál legalább egy cikket a fővárosi rendőrség rosszaságáról.
– Úgy kell ennek a hitvány városnak! Látod, a falukon, ahol még a házőrző kutyák kezében van a policia, nincsen semmi baj és jól megy minden. Az emberek nem jók semmire.
– Kivált ezek az élhetetlen városiak.
– Mindenünket elveszik.
– Adót vetettek ránk.
– Korlátozzák a szabadságunkat…
– Semmink sincs.
– Hát a nyakravaló?
– A független életünket elvetette a magisztrátus, s ha az istenben megboldogult Simon Florent nincs, ma szájkosárban járkálnánk. De a jó bolond… isten nyugosztalja meg… egy hazafias dikcióval kirántott a bajból.
– Nagyobb baj az, hogy a »konc«-ra, ami századok óta nekünk dukált, a mameluk képviselők tették rá a kezüket.
– Csináljunk forradalmat.
– Csináljunk! Hogy gondolod?
– Én megyeista vagyok. Le a várossal! Egypárnak meg kell veszni közülünk. Az egypártól megint megvesz egypár. A veszett kutyák szaladgálni fognak az utcákon s összeharapják az embereket.
– Pszt! pszt! – vakkantott fel Zagyva ijedten – itt jön a hátunk mögött Sztupa Gyuri.
– Szent Isten, az mindent kihallgatott.
– Bolondok vagytok. Hiszen Sztupa Gyuri nem érti a nyelvünket.
– Csitt, szamár! Van is a világon valami, amihez Sztupa Gyuri ne értsen?
