MEGSZABADULTUNK AZ ADÓTÓL
MEGSZABADULTUNK AZ ADÓTÓL
Március tizenötödike! De van is már március 15-ike? A márciusi dolgoknak lejárt a kora. Se márciusi hangulat, se márciusi forradalom.
Ami még megmaradt eddig – az a márciusi sör.
Ezt még tisztelik és isszák. Híznak és butulnak tőle az emberek.
*
Hát ne is beszéljünk március tizenötödikéről – itt ebben az országban, ahol egy idő óta örökös április elseje van.
Nem a szabadság zászlóit hordozzák itt most, hanem az adóintő cédulákat.
*
Hanem hát nagy reformok még most is előadják magukat – az adóegzekúció terén.
Azaz iszen egyéb tér nincs is most már – csak az adóbehajtás.
Az összes államügyek ebben kulminálnak.
Jól behajtani az adókat, vagy rosszul behajtani, csak ez a kritériuma és biztos ismérve a státusférfiúnak. Az egyes kormányok is csupán ebben különböznek.
Igaz, hogy itt aztán vannak mindenféle finomabb nüanszok. Mert lehet aztán kitűnően, könnyedén, gyorsan, erőszakkal, erőszak nélkül – behajtani az adókat s könnyelműen, hanyagságból, elnézésből, gyengeségből, erélyhiányból, lágyszívűségből és desperációból be nem hajtani.
Eddig csak ennyi volt – de üdv a derék Szapárynak, most már őkegyelmessége egy olyan metóduson töri fejét, miképp lehetne behajtani az adót akként, hogy az adófizető közönség meg legyen elégedve a behajtással?
Biz ez nagy dolog, lássuk, hogy fog hozzá Szapáry!
*
Hát eddig így volt. Az adó-egzekúció beállított Szabó Jánoshoz. (Legalább is hetven Szabó János lakik Budapesten.)
– Ön Szabó János?
– Én!
– Tehát az urat egzekváljuk, mert adó- 20-frt hátraléka van.
– De hiszen én kifizettem az adómat. Itt van róla a nyugta, tessék megolvasni.
– Nix nuc! Azt minden ember mondhatja.
– De kérem, az írás bizonyít.
– Igenis, de ez az írás, amelyik az én kezemben van s éppen itt áll hogy ön még 20 forinttal tartozik.
– De hátha az más Szabó János?
– Hát akkor ön követelje attól…
Hiába volt minden földi argumentum. Kegyetlenül megegzekválták.
*
De éppen ezért született meg a reform. A pénzügyminiszter kiadott rendelete folytán következőleg intézkedett a polgármester:
Ha valaki az egzekválandó személlyel való ugyanazonosságát tagadja – a végrehajtás beszüntetendő s a vizsgálat megindítandó, ha vajon igazán nem az a személy-e?
Most már csak az fog fizetni, akinek kedve van hozzá.
Mert a névváltoztatások és cserék e tumultusában nincs az a hatalom, aki el fog igazodhatni, ha a »Nega, fiam«-féle elv jön divatba.
Egy Krampfner nevű úri embert az iránt kérdezték csodálkozva, hogy miért nem változtatja meg ő is a családi nevét?
– Hüm! – mondá az ravasz mosollyal – a világért sem. Összes hitelezőim nekem rontanának. Így nyugalomban élek elfeledve. Senki énrólam nem is képzeli, hogy még mindig a régi nevet viselem, el is felejtettek már – mindenki meg van győződve, hogy a Bocskay, Károlyi és Rákóczy familiákhoz tartozom – csak a figyelmét kerülte ki, utánam se néz az igazi nevemen – a bejelentési hivatalban.
Nem csoda hát, ha ilyen viszonyok közt elveszti a fejét az adóhivatal.
Azaz, hogy mégis csoda – mert már eleitől fogva fej nélkül való.
