A KIS KELEMEN GIZIKE
A KIS KELEMEN GIZIKE
Ama fiatal szegedi leánykának, kit sokan megismertek a Munkácsy-ünnepélyekből s akinek szépsége nagy feltűnést keltett, húga volt a kis Gizike. Egy halvány, angyal arcú, szőke fürtű kis leányka, a »Gizi baba«, amint ismerősei nevezték. A Gizi baba nagyon okos gyermek volt és nagyon komoly. Úgy beszélt, úgy gondolkodott és cselekedett, mint az öregemberek, minket idősebbeket sokszor megkorholt a hat-hét éves gyermek, igen talpraesetten, ha valami helytelenségen rajta ért.
– Maga nagyon szigorú, kis »csorba«.
Mert csorba volt a kis Gizi, most jöttek az igazi fogai. De azért nagyon haragudott a csorba szóért s rendesen azzal revansírozta, hogy visszacsúfolt: »Maga meg fekete fogú!«
Gizi baba már a háztartást vezette otthon. Kis köténykéjéhez oda voltak kötve a kamra-, padlás-kulcsok, s egész naphosszat ott csörögtek; rendeleteket osztogatott a cselédeknek, korholta őket és igazságot tett közöttük.
Az irodalommal is foglalkozott. A »Fővárosi Lapok«-at olvasta és a »Pesti Hirlap«-ot.
– Hát hogy tetszik magának, kis csorba, a mi lapunk? – kérdeztem némelykor.
– Nos, tudja, fekete fogú, én nem sokat adok arra a csúf politikára, nem is olvasnám, amit maguk írnak – de tudja, a Béla végett, hogy a Béla is ír a lapba.
– És csak Béla végett? Hát én mije vagyok magának?
– Ej, menjen maga. Maga engem soha ki nem ír. Lássa, a »Fővárosi Lapok«-ban már benne volt a nevem kinyomtatva, mikor élőkép voltam, azért szeretem. De maguk mellőznek engem.
– Tudja mit, Gizi baba, ha vár egy kicsit, hát én is majd kiírom.
– Mikor?
– Ha férjhez megy! Hymen-hírt írok magáról.
– És előbb nem lehetne?
– Persze, hogy nem, ha csak akkor nem, ha bálba viszik.
– Szent Isten! Hisz az tíz év múlva lesz csak.
– Nem tehetek róla. De teljes lehetetlen más jogcímet találni rá.
A Gizi baba a fejét rázta, elgondolkozott kis homlokát összeráncolva.
Talán a jogcímen törte szép fejecskéjét. A jogcímen, mely olyan közel volt már akkor. A jogcím – a halál, mely – mint az újoncozó bizottság – évről évre angyalokat asszentál be az Istenke számára, s bizony a legszebbet, a legokosabbat s a legkedvesebbet az idén már nem akarta itt hagyni – elvitte magával.
Igaz, hogy nagy szomorúságot, mély gyászt okozott a kis Gizi baba a szüleinek, az ismerőseinek, még Searron bácsinak is azzal, hogy elment – de a mennyben bizonyosan örülnek neki.
