SKOBELEFF HAZAÉRKEZÉSE ÉS KALANDJAI
SKOBELEFF HAZAÉRKEZÉSE ÉS KALANDJAI
(Az összes rendelkezésére álló források nyomán összeállította S c a r r o n)
Egészséges elméjű olvasók akármint törik is rajta a fejöket: az ellentétes, sokszor homlokegyenest ellenkező hírek között bizony nem találhatják el, miképp fogadták Szentpétervárott Európa Háry Jánosát, Skobeleff tisztelt barátunkat.
Azt mondják, hogy mihelyt hazaért, a cár azonnal elfogatta. Egy másik forrás szerint a cár nem fogatta el, hanem reggelire hívta meg.
Mi igaz, mi nem igaz, nem lehet tudni annál kevésbé, mert még egy harmadik variáció is van, hogy Skobeleff részt vett egy újonszülött nagyhercegnő keresztelésén stb.
Hát ebben a rettenetes sötétségben, mely egész Európát foglalkoztatja, mely a Kálnoky gróf álmait szörnyképekkel űzi el, s melytől még az öreg Bismarck is nyugtalanul vakarja a füle tövét, ebben a sötétségben, mondom, elvész a diplomáciai talentum éle is.
Itt már csak a novellaíró segíthet, akinek fantáziája van.
Hadd én mondjam el, hogyan történt.
*
Skobeleff úr hajnalban ért Szentpétervárra. Az indóháznál beült egy droskéba, melynek balján egy álmos »jamcsik« ült s legelőbb is a »Három bolha« című pálinkamérésbe hajtatott.
Itt megivott öt pohár snapszot a cár egészségére, tizenötöt pedig a saját egészségére s aztán parancsolá a kocsisnak:
– Hajts a cári palotába!
A jamcsik odahajtott s letette Skobeleffet.
Skobeleff kivette zsebkendőjét s letörölgette csizmáiról a port és az előszobába ment, hogy bejelentsék.
A szolgálattevő tiszt, ki nem ösmerte őt személyesen, azt kérdé tőle:
– Kicsoda ön, uram?
– Én? Én a közvélemény vagyok.
– Hogy mert ön akkor ide jönni? Mit keressen a közvélemény a cári palotában?
– De, uram, én egyszersmind az Európa lelkiismerete vagyok. Jelentsen be azonnal!
– Európa lelkiismerete? Azt száműzték a cárok…
– Ej! Én Skobeleff vagyok.
– Servus humillimus. Ön az! Azonnal bejelentem. Miért nem mindjárt az igazi nevét mondta ön?
A tiszt, amint az orosz udvari szokás kívánja, krákogott és kiköhögte magát előbb az ajtó előtt, azután benyitott a minden oroszok cárjához.
A cár őfelsége az »Ellenőr« egyik múlt heti számát olvasva, hevert egy díványon, midőn Skobeleffet jelentették:
– Bejöhet! – mondá nyájasan.
A tiszt szalutált és megfordult.
– Azaz mégsem… Várjon ön kissé, hadd olvassam el már a Keszler színi tárcáját előbb…
A tiszt megállt, mint egy cövek.
– Mit is mondtam csak előbb? – szólt a cár kevés vártatva. – Azt, hogy bocsássa be Skebeleffet? Ohó! Azt nem teszem… sőt ellenkezőleg… Menjen ön és fogassa el Skobeleffet.
– De fölség!
– Semmi de…
– Ő jelenleg a legnépszerűbb ember az orosz földön.
– Igaz, de nem akarom, hogy engem a magyar lapok megtámadjanak. A »Hon« eddig is igen jóindulattal viseltetik irántam.
– Tehát csakugyan elfogassam?
– Azonnal s zárassa be ön a 7-ik számú cellába a legfelső emeleten.
A parancs azonnal teljesíttetett. Két marcona katona megfogta Skobeleffet, megkötözte és bevitte a legfelső emeletbe a 7-ik számú cellába, ahol egy priccsre fektették.
– Innen fogom megindítani a hadjáratot a világ ellen – hörgé Skobeleff dühösen.
A cellaajtót rácsukták s őt ott hagyták megkötözve feküdni a priccsen.
...................
Alig feküdött ott tizenöt percig, egyszerre egy rugó csattant meg a falon s a priccs a rajta fekvővel együtt süllyedni kezdett.
A szárnysuhogáshoz hasonló robaj hallatszott s Skobeleff a priccsen találta ugyan magát, de – egy emelettel lejjebb: vakító bútorzatú teremben, hol reggelire volt terítve.
A cár előtte állott és egy szegedi bicskával lenyesegette róla a köteleket.
– Szervusz, Skobeleff! Ugye megtréfáltalak? No, ne légy bolond, ne haragudj hát, gyere reggelizni.
Skobeleff apprehenziós arcot vágott.
– Elfogatni engem? Fölség, ezt meg nem érdemeltem.
– Bolond vagy! Azért fogattalak el, hogy kiírják az elfogatást az újságokba.
– De a reggelit is kiírják…
– Akkor aztán sem az egyiket, sem a másikat nem hiszi el Európa.
– Az istenúgyse! – mondá Skobeleff és hozzálátott a reggeli pusztításához. Tizenöt pohár snapszot ivott meg a cár egészségére, ötöt a magáéra.
– De hát mármost aztán mi lesz velem? – kérdé Skobeleff.
– Ej, hát mi lenne? Ma született egy nagyherccgnő. Ilyenkor ó-orosz szokás szerint egy nagy bűnösnek szokás megkegyelmezni. Neked kegyelmezek meg.
Így történt az meg, hogy Skobeleffet elcsukatta, megreggeliztette és keresztelőre hítta meg a cár.
A világ töri rajta a fejét… de mi, novellaírók, kitaláltuk.
