AZ ÚJ EZRESEK
AZ ÚJ EZRESEK
Mióta arról a kolozsvári katonáról olvastam, ki majdnem egy kötet könyvet írt rá egy közönséges postai levelezőlapra, azóta kisebb respektussal viseltetem a tíz forintos bankók iránt. Hiszen azt mi író mesteremberek is csinálhatunk. Éppen megvan a tíz forint honoráriuma, aki nekifekszik s teleír egy tíz forintos bankó nagyságú papirost – persze a kolozsvári katona betűivel, amik bizony sokkal kisebbek lehetnek a Bagó Márton híres betűinél.
Hanem most, hogy az ezres bankó is megjelent, most már minden habozás nélkül beösmerem, hogy mégis szép dolog királynak lenni.
Igenis, megvannak az új ezres bankók s jellemzésükre elég annyit mondanom, hogy egészen a tíz forintosok képeire vannak teremtve; csak a két női ábrázat egészen más a két oldalon; és szendébbek, ami igen szellemdús célzás arra nézve, hogy az ember ezer forinttal jobban válogathat a szép nemben, mint tíz forinttal.
Pénzváltók kirakataiban már láthatók is a »magas szülöttek«, kiknek kinézéséről beszél most mindenki. A lapok egész ismertetéseket írnak róluk. A boltok előtt, ahol ki vannak peckelve közszemlére, nagy tömegek ácsorognak s nézik őket.
Senki sincs megelégedve velök, mint ahogy mindenki megbotránkozik például egy modern herceg öltözetén.
Milyen egyszerűek! Hiszen semmi sincs rajtuk. Ugyanaz a kékség, ugyanaz a díszes három aláírás – csak éppen a nulla teszi őket. Hiába no, meg úgy is igaz, hogy nullákat kormányoz az állam.
Ha, az ember meggondolja, hogy valaha ezek is valami kapca lehettek s most ekkora értéket képviselnek, bizony önkénytelenül visszavágyik az ezüstkorszak után, mikor még ezer forint árú ezüst huszast zsákokban kellett cipelni. S ezt nem is volt olyan könnyű hamisítani – mint az ezreseket lesz. (Szerencsére, nincsenek hozzá, amit már kifejtettem, elég ügyes piktoraink.)
A jó öreg huszas állta becsületesen a sarat, és senki se mondta rá, hogy csak úgy rá van nyomtatva egy bizonyos érték, s azt vakon el kell hinni, hanem a szolid anyag maga magáért is beszélt.
Hja, más idők voltak azok! Akkor még a pénzhamisítók is jellemes emberek valának! Az öreg Bugyi András, szolnoki rézöntő, aki a felesége ezüstkanalaiból hamis huszasokat és lázsiásokat gyártott, odavéste azokra egész őszintén és becsülettudóan: »Andreas Bugyi Rex Hungariae.« Amit aztán enyhítő körülménynek is tudott be a tekintetes vármegye.
De ne keseregjünk a huszasok felett, mikor ezreseket kaptunk!
Derék állam ez a mi dicsőséges monarchiánk. Nem pihen ez békeidőn se s mindent elkövet, hogy kedves alattvalói szórakozzanak. Majd a katonák kapnak új meg új hajtókát és uniformist, majd pedig a pénzek új formát, mert »forma dat esse rei«.
Minden újul itt mindég, csak az újítók maradnak a régiek, – pedig inkább lenne megfordítva.
A dualizmus arisztokrata pénzeit: az ezreseket nemsokára követni fogják a forintosok is, s akkor aztán mindenben felezve lesz a közjogi viszony. Csakhogy a magyar államiságról nekünk kiadott ezen attestatumokat nem mi dugjuk zsebre, hanem az osztrákok.
Van egy naiv mondat a Hármas Kis Tükörben, hogy »kölcsönt csak annak adjatok, akinek nem kell«. Ez jut eszembe, hogy most lesz már magyar pénzünk, amikor nem lesz pénzünk. Köszönjük alásan!
De meg is látszik az ezres bankó születésénél, mennyire megcsappant az érdeklődés. Olyan nyomtatvány az már csak, mint a könyv, amelynek nem lesz nagy kelete.
A tíz forintos bankóknál még azt kérdezgettük egymástól:
– Van-e már új tízforintosod?
Az ezresnél lágyabban megy a dolog: mert az az univerzális kérdés:
– Láttál-e már új ezrest?
S bizony nézze meg kiki, míg alkalma van, míg mutogatják, mert vagy látunk többet idehaza ilyet, vagy se. Mert az állam olyan, mint Saturnus, maga eszi fel a maga gyerekeit.
Hja, hja! Szemem előtt vonulnak el a múltból bankók az ő uralkodó színeikben.
Az Erzsike-bankó… rózsaszín. Az öröm színe.
Azután jött a zöld hasú bankó. A remény színe.
Most a kék uralkodik, a szenvedés színe.
Mindig jobban-jobban haladunk a sötétebb színekbe, míg egyszer beüt majd alaposan ismét az úgynevezett fekete bankó.
Eb fél, kutya fél tőle, hadd jöjjön, – ma már nem sokat veszíthetünk.
