KI FÜLLENT NAGYOBBAT?
KI FÜLLENT NAGYOBBAT?
(Karcolat)
Valaha azt hajtottuk, élclapok is arra vicceltek, hogy a képviselők »hazabeszélnek«. No, bezzeg nem beszél most haza senki, hanem a mamelukok mind a miniszterelnöknek fütyülnek, csupán egyes napokon nem, mint ahogy a kalendáriumban 363 nap egészen közönséges, kettőt azután odavetünk belőle: egyet, november elsején a halottaknak, egyet pedig április elsején a bolondoknak. Hadd legyen nekik is valami örömük.
Hát a képviselők is úgy odahajítanak néha-néha egy-két napot s egy-két szót a választóknak. Hadd legyen örömük azoknak is.
Mert a választóknál nincs türelmesebb, kapacitábilisabb népfaj a világon. Ha kikiabálhatják, kiéljenezhetik magukat, megnyugodnak mindenben.
*
Bosznia okkupációjára a költségeket senki sem ígérte meg megválasztása előtt a programjában, hanem azért megszavazták.
Amit pedig ígértek, azt nem szavazzák meg, – de azért a jeles honatyák mégis híven képviselték kerületüket, s megilleti őket otthon a bankett, meg az éljenordítás. Kár, hogy a fáklyák már elfogytak a 60-as években.
Hiába ennek a piros pünkösdnek megvan a maga specialitása: az, hogy minden embernek kijut a – zöldből.
A fővárosi polgárság tömeges kirándulásokat rendez a – zöldbe.
A vidéki magyarság szinte tömegesen jelenik meg végighallgatni azt a sok zöldet, amit a képviselők összebeszélnek.
S erre aztán joggal mondhatjuk, hogy a képviselőjük színt vallott.
*
A pünkösdi beszámolók olyan hagyományosak már, mint a pünkösdi szegfű.
A szegény magyar ember e napon délelőtt végighallgatja a tiszteletes uram prédikációját a tüzes nyelvekről, délután pedig gyönyörködik in natura az ilyen tüzes nyelvek egyikében.
Csakhogy azoknak a régi nyelveknek másforma volt a tüze. Az igazi égi tűz volt, a mai nyelveket pedig kőszénnel tüzesítik – mint a gépeket.
Persze nem mindenki veszi ezt észre.
S a mesterséges melegtől elolvad, szétfoly a saját logikája és véleménye s azzal a tudattal fekszik le a józan választó is, hogy hát iszen csakugyan nem lehessen tudni, kinek legyen igaza, mivelhogy a jövő nem tudatik.
Szép forma ez a népképviseleti rendszer – hanem ilyenkor látszik, hogy mennyire tökéletlen.
*
A legcsodálatosabb, a legszebb és legeszesebb teremtmény a világ lényei közt az asszony.
Az ő finom tapintata találta ki azt a ravaszságot, hogy ha rossz fát tesz a tűzre, nehogy ő részesüljön szidalomban, ő kezd arra, akitől tart, valamiért neheztelni – s ebben múlik el a vihar.
A mi mamelukjaink is azt teszik otthon a kerületekben a beszámolóikban.
Ők támadják meg az ellenzéket.
A jó nép felül. Hiszen az mindenkinek hisz!
Szinte potyognak a könnyei az elérzékenyüléstől, hogy mennyit kell szenvedniök ezeknek a szegény kormánypártiaknak a haza miatt. Hiszen a hazának élnek, a hazának szavazták meg az okkupáció költségét.
Sárt, piszkot rájuk dobálnak. Hiszen valami természetes az, hogy könnyebb volna nekik is népszerűeknek lenni, könnyebb volna megtagadni minden költséget – de ők nem teszik, feláldozzák saját személyüket a szegény haza miatt.
Hősök ők, akik, mint Mucius Scaevola, odanyújtják a saját kezüket a tűzre: hadd égjen el!
Szegény üldözött mamelukok, egy-egy »éljen«-t talán hát mégis megérdemelnek.
*
A magyar nem tud híve lenni sokáig komolyan valaminek, de ellensége sem.
Nehéz vád, de igaz. Itt tréfából megy minden.
Tréfából, juxból választ, juxból éljenez a beszámolónak, s a képviselő is juxból tartja a beszámolóját.
A nagy frázisok elhangzanak. Vagy hat a beszéd, vagy nem, annak igen kevés jelentősége van.
Az összes beszámoló beszédek annyiban lesznek még megbeszélés tárgyaivá, amennyiben a folyosón szóba kerülhet, hogy ki tudott nagyobbat füllenteni, s kinek hitték el legjobban?
Összenevetnek, vihognak s szájról szájra adják »anekdota« alakjában.
Ti pedig odahaza kegyeletesen elteszitek a képviselők beszédét nyomtatásban a »magasztos nap« emlékéül.
Vagy tán juxból?
