A T. HÁZBÓL [ápr. 13.]
A T. HÁZBÓL [ápr. 13.]
vagyis
MÓRICZ PÁL MINT KÖLTŐ
[ápr. 13.]
Esős időben aluszékonyabbak az emberek. A morcos idő odakünn leverőleg hat a kedélyekre. A »Ház« öregebb tagjainál kiüti magát a köszvény, a fiatalabbaknál pedig a tegnapi katzenjammer.
Künn a ruhafogasok horizontján egész parupli-erdő, száz kipeckelt óriás denevér egy sorban. Parupli alatt még csak egyszer csináltak forradalmat az emberek, amióta a világhistória emlékezik.
Parupli alatt csak temetni lehet.
A parupli a szomorú, borús hangulat jelképe.
Ilyenkor nem jó beszélni. Az üvegfedél, melyen nagy esőcsöppek gurulnak, szürke s olyan bántó világosságot szűr át, hogy még Móricz Pál arca is melankólikusnak, merengőnek látszik.
– Talán szerelmes? – mondja mellettem valaki.
– Kibe? Tisza Kálmánba?
– Nem, nem tréfálok. El kell olvasni a »Pesti Hírlap« keddi apróhirdetéseit.
– Mi van bennök?
– Azokban van meg a nyitja, mért bántja Bartók a »Bolond Istók«-ban Palyát.
– No, ugyan miért?
– Mert Pál úr maga is költő. Nézzétek, olvassátok el. Én kivágtam:
Prizellim
Szerelemnek szerelem az
ára:
Rajongó szívemnek szíved
ára:
Rajongó szívemnek szíved
tündérvára,
Csókkal fosztogatom csók-
termő kis szádat
Szeresd azért Te is szerető
2425 Palyádat.
Csókkal fosztogatom csók-
termő kis szádat
Szeresd azért Te is szerető
2425 Palyádat.
– Szép, nagyon szép! Adta Palyája, de kemény gyerek! No, most már legalább két Pál fog tündökölni a költészet egén: Móricz Pál és Gyulai Pál. Csak azt szeretném tudni mármost, ki lehet az a Prizellim?
– Gyanakszom, gyerekek, hogy az mégiscsak Tisza Kálmán, respektíve az ő álneve.
Ilyen hivalkodásokban telik el az idő. Vizenyős tréfák és élcek kerekednek.
Az írói karzaton is csevegnek. Dóczi–Csiky ügyet szellőztetnek, csak Neményi Ambrus veszi még komolyan a dolgokat, de tán ő is csak addig, míg lejjebb nem jut egy-két arasszal, magába a tisztelt Házba.
A karzatokon szintén unalom. Egy asszony a kisfiát is elhozta. Egyedül az néz még körül érdeklődve: nagyon éretlen még szegényke!
– Hát az a bácsi kicsoda ott?
– Melyik? Az, aki ott a függönyök közé húzódott?
– Az, az. Ugye az a király, édesmamám?
– Nem biz az, ficskám! Az Péchy bácsi.
– Ugye búvócskát játszik, édesmamám?
– Oh, te kis bolond! Hát miről gondolod?
– Hát arról gondolom, mert lekötötte nyakáról a csöngettyűt, hogy meg ne találják a hangja után.
De míg én itt bolondságokat beszélek, addig ugyancsak fogynak ám a paragrafusok. A 36-iktól eljutott a Ház egész a 60-ik paragrafushoz. S olyan simán ment az egész, hogy alig történt egy kis felszólalás s jelentéktelen módosítvány. Mindenki pihentette az eszét. Még Herman is.
Az ülés elején Szapáry Gyula két kellemes törvényjavaslatot nyújtott be.
S erről a két javaslatról, melyben ki lesz mutatva, honnan fizetjük meg tartozásunkat (no, már arra csakugyan kíváncsi a t. Ház, hogy honnan?), erről a két javaslatról egyszerre eszébe jutott néhány művelt embernek, hogy ma Gyula napja vagyon.
Nosza híre terjedvén, hogy Móricz Pál nagy versifikátor, nyomban megbízták, készítsen egy névnapi poémát, mire Pálunk elkezdte faragni a következő versezetet:
Pálinkába jó a keserű mandula,
Kabinetbe jó a gróf Szapáry Gyula,
Pénze ugyan nincsen, de ész van ám szépen,
Amit vett tőle az ország kölcsönképpen,
Nagy kamatot fizet tőle a hon, noha
Tilalmazva vagyon kártékony uzsora.
Dehát hiszen minden csak lárifári,
Éljen tehát a jó Szapáry!
Kívánom én, alázatos szolgája,
A kormány szerető Palyája.
Kabinetbe jó a gróf Szapáry Gyula,
Pénze ugyan nincsen, de ész van ám szépen,
Amit vett tőle az ország kölcsönképpen,
Nagy kamatot fizet tőle a hon, noha
Tilalmazva vagyon kártékony uzsora.
Dehát hiszen minden csak lárifári,
Éljen tehát a jó Szapáry!
Kívánom én, alázatos szolgája,
A kormány szerető Palyája.
Lassan készült a vers, de elkészült, csakhogy mire készen lett, a pénzügyminiszter akkorra már elhagyta a Házat, s nem volt kit megtisztelni.
Csak nagy keresés után fedeztek fel végre még egy Gyulát, Odescalchy Gyula herceget. Jó szerencse, mert Palya már annyira bele volt dühödve a gratulációkba, hogy a végínségtől szorongattatva, talántán Verhovay Gyulát köszönti vele fel, s utoléri még virágzó férfi korában a kegyvesztés.
Az ülés végén Tisza azt az ígéretet tette Helfy Nácinak, hogy szombaton olasz politika lesz.
– De már erre eljövök, édesapám – mondja Madarász Jenő –, mert énnekem úgyis olasz levegőt preskribált, a kilógus.
Az egész Ház megnyugodott a mai eredmény fölött, csak Komjáthy Béla feszengett nyugtalanul, kuruc szemeit merően Paulerre szegezve, mintha mondaná az Ebergényi István ügyben:
– Hát velem mi lesz, kegyelmes uram?
