A T. HÁZBÓL [ápr. 12.]
A T. HÁZBÓL [ápr. 12.]
Minden ember el van már keseredve. Már rég elunták volna a középtanodai vitát a képviselők, ha Mocsáry nincs és Thaly. Ezek még tudnak némi érdeket kölcsönözni a hétnek: van kin szörnyülközni és kit szidni.
Az ő beszédeik odavitték a pártot, hogy ma a következő párbeszéd folyt le két szélsőbali képviselő között:
– Ki beszélt most?
– Helfy.
– Tetszett nektek?
– Nem tetszett.
– Biztosra veszem hát, hogy nagyon okosan beszélt.
S úgy is volt. Okosan beszélt. Formális hadjárat indult meg ellene a pártja részéről. De Helfynek helyén van az esze. Megszokta ő már a hordárokat.
A folyosón Zichy Jenő gróf mesélgetett Mailáth meggyilkolásáról s azzal összefüggő körülményekről. Roppant irigyli Spangától, hogy a neve annyiszor előjön nyomtatásban.
Különben a nemes gróf egyszerű módját javasolta annak, hogyan kell elbánni a rablógyilkosokkal.
Egyszer egy éjjel őhozzá is beállított egy marcona fickó, ki a Mailáthéhoz hasonló módon szintén a tornácon mászott fel.
Jenő gróf a hálószobájából vette észre a keletkező neszről, hogy valaki jár az erkély szalonban.
Felugrott ágyából, benyitott, s ott látta a rablót, esetleg gyilkost egy nagy tőrrel a kezében s egy égő makrapipával a szájában.
Villámhirtelen ott termett mellette.
– Itt nem szabad pipázni! – mondá, s úgy arcul vágta, hogy a pipa rögtön kiesett szájából, s millió darabra tört össze.
A marcona ember elrestellte magát, hogy ilyen illetlenségen kapták rajta, s szelíden engedte magát kituszkolni a szobából.
A gróf öt forintot adott aztán neki, s legurította a lépcsőkön.
Már csakhogy sok mindenféle dolog történik meg ezzel a mi szegény Zichy Jenő grófunkkal!
A Házban ezalatt rendkívüli dolog adta magát elő, a 31-ik § szó nélkül fogadtatott el. Igaz, hogy az egész paragrafusban csak az van megírva, mi a direktor. S ez csak a diákokat érdekli.
Trefortnak nagy örömöt okozott ez, Madarásznak ellenben nagy bosszúságot.
Az öreg Madarász ugyanis az egyedüli ember, aki mindig jelen van az üléseken.
Egész dicsősége, múltja abból áll, hogy mindennél mindig jelen volt. Nagy események történtek meg a szeme láttára. Ez az egész.
E jelenvalóságra annyira kényes (tudja a kis ravasz, hogy mitől hízott meg), hogy még sétáit is ott végzi a »Házban« a szélsőbali padsorok mögött. Izgatottan járkál fel s alá, s szüntelenül belebeszél a szónokok beszédjeibe, de csak dünnyögve, alig hallható mormogással. Úgy, hogyha jegyezné valaki, az öreg naponkint több árkus beszédeket mond el magamagának.
S ezek a beszédjei bírnak maradandó értékkel, ezek kormányozzák hátulról Krisztinkovichot, Szabó Kálmánt és Nagy Ferencet.
Azok a beszédek, melyeket nyilvánosan mond el, szintén igen ügyesek, de ezek már ártanak emezeknek és hasonlítanak a bolgár hímzési mintákhoz, hogy aki egyet lát közülök, a többit már kitalálja.
A karzaton is nagy pangás volt. Mindössze egypár vidéki ember gubbaszkodott ott, kérdezősködve, mutogatva.
– Ki ott az a szép arcú öreg képviselő a Trefort háta mögött?
– Nem képviselő az.
– Hát mi?
– Szász Károly, miniszteri tanácsos.
– Hát annak a haza sorsán keserűvé vált ábrázatnak amott ki a gazdája?
– Az meg Szathmáry Károly. De az se képviselő.
– No, hát akkor a tüzes istennyila érte az egész Házat. Hogy válogatják ki ezek az urak magukat, ha szavazni akarnak?
Azután így monologizált tovább: »Bizonyosan a hangjukra vagyon ráütve a háznagyi stempli, arról ösmérik meg, melyik igazolt képviselő«.
A tisztelt Ház rendesen olyan, mint a tojásfőző gép, mely két üveggömbből áll, melynek hol az egyikéből száll alá a homok a másikba, hol a másikból az egyikbe.
Ma minden homok a folyosón volt. Elevenség, élet uralkodott itt. Vidáman csevegő csoportok alakultak. Polónyi kapacitálta Szerb Gyurit, hogy prenumeráljon a »Nemzeti Újság«-ra, vagy ha azt sokallná, csapjon át a szélsőbaloldalra.
A jó öreg Pulszky papa szintén ott mesterkedett ma szellemes ötleteivel s találó megjegyzésekkel.
– Istenem, milyen egészen más volt ez a Ház, míg én benne voltam! Most már nincs nagy embertek ugye? Kivévén a fiamat, a Gusztit.
– Nincs, Feri bácsi, mióta te elmentél.
Hetykén igazítja meg veres virágos kendőjét, melybe a nyaka van begöngyölítve.
– Elmentem. Mert semmi dolgom sem volt itt. Kossuth összeveszítette a nemzetet a monarchiával, ezért volt nagy. Deák azután összebékítette. S ő ezért volt nagy. De hát én most már mi az ördögöt csinálhattam volna?
Tisza is ott künn tartott cercle-t a folyosókon; de azután megunta a dolgot, vagyis inkább szökött a Torontál megyei atvafiak elől a Házba.
Hanem ott sem hagyták békén. Turgonyi nyomban meginterpellálta a regálé megváltás tárgyában.
Azonnal felelt. Azonban nagy volt már a nyüzsgés-mozgás az ülés végén, egy szavát se lehetett érteni, csak azt látta az ember, hogy áll, hogy a száját mozgatja, s hogy a kabátját gombolgatja ki-be a jobb kezével, míg a ballal úgy tesz, mintha köpülne.
Ezek a jellemző gesztusai.
Ha árnyéka vetődnék a falra, egy köpülő embert mutatna az.
S ez a köpülő ember valóban köpül, egyre köpül, s mindig vajjá tudja tömöríteni a sok híg folyadékot.
